Szentháromság ünnepe utáni 13. vasárnap
Szentendre, 2009. szeptember 6. 10.00
(Lk 13, 22-30)
EÉK 254, 10, 299, 312, 11, 484
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretetett Testvéreim az Úrban!
Szívből örülök, hogy mindazok, akik ma tanévnyitó istentiszteletünkre el akartak jönni, azok a kerítésnek ezen az oldalán vannak és most erre a megszentelt órára csak megérkeztek. Úgy látom mindenki átjutott a külső kapuba madzagból épített kis kapun és így az igehirdetési alapigét meghallva mindenki megértette, miért készült a nagy bejáratra egy kis bejárat.
Jézus tanévnyitónkon, gyülekezeti munkaévünk nyitó istentiszteletén a szoros kapuról beszél és azt próbálja megértetni az igében szereplő kíváncsiskodóval, hogy nem az a kérdés, hogy mások bejutnak-e Isten országába és hogy üdvözülnek-e, hanem hogy, ő ott lesz-e? Jézus sohasem azért válaszol a kérdésekre, hogy kíváncsiságunkat kielégítse. A Lukács írása szerinti evangéliumban szereplő kérdező figyelmét is inkább a személyes átgondolás felé irányítja. Tulajdonképpen nem a teológiai műveletlenségünk, vagy tudásunkról kiállított szegény bizonyítvány az, ha ragaszkodunk ahhoz, hogy bizony ma sem helyes kérdésünk - és ezt tessék megérteni és elfogadni a Jézus kérdezők iránt tanúsított magatartása nyomán, - hogy hogyan üdvözülnek a csecsemők, az afrikai törzsben élők, akik soha nem hallottak Jézusról és a Jézus kora előtt élők, vagy a muszlimok. Jézus sem arra a kérdésre válaszol, hogy sokan vannak-e, vagy kevesen akik üdvözülnek, hanem a kérdés az: vajon te ott leszel-e azok között, akik üdvözülnek?
Ahhoz, hogy Jézus egy igazi titokba beavasson minket, egy szimbólikus képet, egy palesztin ember számára jól érthető metaforát hoz. Jézus a korabeli városok kapuira utal, amelynek jellemzője az volt, hogy olyan tágasra ki tudták nyitni a kaput, hogy azon egy ökrös szekér, vagy egy tevekaraván is át tudott jutni. Esténként ezt a nagykaput bezárták, azonban ezen a nagy kapun volt egy egészen kis kapu, hogy a későn érkezők, a teljes éjszakai zárás előtt be tudjanak jutni. Azonban ezen a kapun - védelmi okokból - épphogy át tudott kelni egy ember, de semmit sem tudott magával vinni; sem nagyobb terhet, sem az utazáshoz elengedhetetlen állatot, sem szekeret. Jézus arra a képre utal, hogy miután bezárták a nagykaput és már csak a kicsi van nyitva, még mindig sokan szeretnének bejutni, így ott tülekedés lesz, aminek a végén már nem tudnak bejutni a későn észbe kapók: "Igyekezzetek bemenni a szoros kapun, mert mondom nektek, hogy sokan akarnak majd bemenni, de nem tudnak." Egy város kapuit másnap kora reggel kinyitják, s aki nem jutott be késő este, az a csillagos ég alatt eltöltött éjszaka után bemehet. Isten országának szoros kapujánál nem lesz következő reggel. Ezért beszél Jézus ilyen szigorúan erről az egész témáról, mert a szoros kapun való átjutásnak megvan az ideje, a kairosza. Aki nem igyekszik, ott marad, ahol lesz sírás és fogcsikorgatás, vagyis a külső sötétségben, a falon kívül.
Az újszövetségben használt "igyekezzetek" szó az általunk is ismert agónia szó gyökeréből származik: "agónidzesztháj." Mint a haldokló a haláltusában, úgy igyekezzetek bejutni a szoros kapun, tehát mint akik az életükért küzdenek, mert aki itt veszít, az az életet veszíti el.
Jézus nagyon komolyan gondolja amit mond. Ezért beszél tovább arról, hogy kik azok, akik bemehetnek a szoros kapun. A következő képen azt látjuk, hogy a ház ura bezárja az ajtót és azok, akik későn kaptak észbe, már csak egy kérdést hallanak: Kik vagytok? Nem ismerlek titeket! Menjetek innen!
Amíg nyitva áll a kapu, addig kell eldönteni, hogy szeretnék-e örökkön örökké Isten közelében lenni, vagy sem. Akarok-e úgy gyermeke lenni, hogy már itt elfogadom azt a szeretetet, amivel megbocsát nekem és hiszem, hogy Ő mindenek Ura, teremtőm és Megváltóm. Akarom-e? Ezeket a kérdéseket muszáj feltennem és kinek-kinek muszáj megválaszolni. Hiszek-e Isten kegyelmében és szeretetében? Ugyanis semmi más nem ilyen fontos, mint ez a kérdés. Mert az Újszövetség tanúsága szerint - és tegyük hozzá, mi evangélikusok, hogy Luther nyomán tényleg - elmondhatjuk, hogy a szoros kapun való bejutásnak nem a jócselekedetek számítanak, nem az számít majd, hogy vallásos családban nőtte-e fel, de még nem is az, hogy jó keresztényként, a társadalom számára hasznos és értékes emberként éltem-e; nem ezek számítanak majd a kapuban, hanem a hit, Istennel való szoros kapcsolat határozza meg, beengednek-e, vagy sem.
Egy történetet szól erről. Valaki meghal és a menny kapujában bebocsátást kér. A kaput őrző angyal azt mondja, hogy ehhez bizony egy tesztet kell kitölteni, és csak akkor mehetsz be, ha száz pontot szerzel. Mit tudsz tehát felmutatni? Emberünk gondolkodik, és azt mondja: én meg vagyok keresztelve. Rendben - válaszolja az angyal, - egy pont. Konfirmáltam is - kezd belejönni a tesztelt. Jól van ez egy újabb pont. Ha nem is rendszeresen, de jártam templomba. Ez is egy pont. Már csak kilencvenhét kell. Emberünk töri a fejét és hirtelen két dolog is eszébe jut. Nagyünnepeken úrvacsorát vettem és néha elmentem templomot takarítani. Rendben, ezért kapsz két pontot. Mi van még? Egyszer megkérdeztem a lelkésztől, hogy tudok-e valamit segíteni, és végül kaptam tőle egy rendszeres feladatot: én voltam az énekszám felelős. Úgy van, ez egyet ér. Fejtörés következik, majd diadalmasan szól: többször adtam a koldusnak pénzt, meg ételt. Nagyon jó, egy pont. Már 93 pontot gyűjtöttél, szedd össze magad, menjünk tovább. Emberünk izzadni kezd, hosszú csend következik, nagyon kínkeservesen töri a fejét és rágja a körmét, kezd teljesen kétségbe esni, hiszen az örök élete múlik a száz ponton, s egyszer csak kétségbeesetten felkiált: Jézus segíts, én ide magamtól sohasem jutok be! Kitűnő! - örvendezik az angyal, megvan a száz pont, bejöhetsz.
Vélt előjogokkal nem lehet bejutni Isten országába. Sem a választott nép közé való születés, sem a vallásos neveltetés, sem a buzgó templomba járás, sem a gyülekezeti életben való aktív részvétel, sem a szolgálatot vállalás, sem a feddhetetlen erkölcsi élet nem elegendő alap ahhoz, hogy üdvözüljünk. Nem az fog üdvözülni, aki ismeri Istent, hanem az, akit Isten ismer. Igen, rád emlékszem. Te nemcsak névleg voltál keresztény, te nem csak beültél az istentiszteletre, te nem divatból, vagy hagyományból tartoztál a gyülekezethez; igen, te nem csak vallásosan éltél, hanem élő hited volt. Te nem azért adakoztál, mert ez így szokás, hanem hogy országom építését segítsd javaiddal. Te nem azért imádkoztál, mert a többiek is ezt tették, hanem mert volt mondanivalód. Te nem azért segítettél másoknak, hogy jó légy, hanem mert ez belülről fakad. Emlékszem a beszélgetéseinkre. Te megérteted, amit mondok neked. Te nem kerestél választ másnál, csak nálam. Te nem mentél jóshoz és nem akartad keleti filozófiával megválaszolni kérdéseidet. Te nem voltál babonás és nem töltelékszóként használtad a nevemet. Te engem szólítottál meg minden nap, igen ismerlek téged.
Üdvözülni egyedül hit által, Isten kegyelmes, megbocsátó szeretetének elfogadásával lehet. Ha ezt elfogadtam, akkor már úgyis keresztény életet fogok élni és fontos lesz a templom, az istentisztelet, az egyházam élete, az erkölcsös élet, másokon való segítés, mert a Léleknek, a bennünk lakó léleknek vannak gyümölcsei.
Csak az van biztonságban, aki a falon belül van.
"Jöjj, térj be, kapum tárva, légy drága vendégem" - énekeljük énekünkben. Ahogyan a királyi menyegző példázatában Jézus azt mondja, hogy sokan vannak a meghívottak, hiszen ma is annyi felé hangzik az evangélium, de kevesen a választottak; és ahogyan mai igénkben hangzik: igyekezzetek bemenni a szoros kapun; szóval mindkettő arra hívja fel a figyelmet, hogy ne érezzük magunkat hamis biztonságban. Attól, hogy meghívást kaptunk és attól, hogy cselekedeteink alapján elsőnek gondoljuk magunkat, Isten országának méltó örökösének, attól még nem megyünk be a szoros kapun. Az egyetlen kérdés tehát: ismer-e minket Jézus? Hogyan ismerjük meg Jézust és hogyan ismer meg minket Jézus? Hitünk által. Hit által vagyunk egy hullámhosszon vele, hit által beszülünk egy nyelvet és értjük meg egymást, hit által cselekedjük a jót, hit által vagyunk alázatosak előtte, hit által kérjük az életvezetést, hit által fogadjuk az ostyát és a bort, mint Őt, magát, hit által és hálából teszünk a gyülekezetért, hit által fontos közösségünk ügye, hit által, hit által, hit által. Hittel állunk meg a szoros kapu előtt, hittel tekintünk a szoros kapu mögé, hit által mondjuk a kívül levőknek: igyekezzetek!
Ámen.