Szentháromság ünnepe utáni 4. vasárnap
Szentendre, 2009. július 5. 10:00
/Gal 5, 13-14 /
EÉK 52, 7, 297, 385, 312, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretetett Testvéreim az Úrban!
Pál apostol szolgálatának sokféleképpen lehet nevezni fókuszát, de leginkább a gyülekezetetépítés az, amelyben Istentől kapott feladatát látja. Amikor a galatákkal kerül kapcsolatba látja, hogy a téglák nem egészen illeszkednek egymáshoz, a gyülekezet tagjainak téglácskái így-úgy kezdenek állni, Pálnak bizony nem tetszik az építmény. Ahogyan szokta és ahogyan Isten kéri tőle, most is beleszól az építkezésbe és megpróbálja helyretenni azt, amit a galatabeliek épp elrontani készülnek. Nincs nagy baj, de még időben jó átgondolni, hogyan tovább, így Kr.u. 48-49 körül levelet kezd írni, s ezzel megnyitja az Újszövetség irodalmának második nagy részét.
A helyzet az, hogy Galáciabeli gyülekezetben jócskán vannak olyanok, akik zsidók voltak, de megismerték Jézust, megtértek, Jézust személyes Uruknak vallották, szerették őt, mint személyt, mint Istent, ezért a gyülekezethez csatlakoztak. Azonban a zsidó törvények előírásait magukkal hozták a gyülekezetbe és most minden férfira rá szeretnék kényszeríteni, hogy az Isten népéhez tartozás jeleként metélkedjenek körül. Természetesen sem a pogányok, akiknek semmi közük nem volt a zsidó szabályokhoz, sem pedig a Krisztusban szabaddá lett zsidók nem tartották fontos feltételnek a körülmetélkedést. Ebből aztán vita támadt: a körülmetélkedés pártiak ragaszkodtak, hogy ez legyen kötelező, a többiek lázadtak ezek ellen mondván: Jézus nem kívánta, hogy ezt tegyék, mert hitük alapja a lélekben való elköteleződés.
A felolvasott igehelyben Pál apostol arra mutat rá, hogy Krisztusban lenni annyit jelent: szabadnak lenni. "Mert ti testvéreim szabadságra vagytok elhíva; csak a szabadság nehogy ürügy legyen a testnek, hanem szeretetben szolgáljatok egymásnak." Mit mond Pál? Az újszövetségi gondolkodásban Isten népének körében szükségtelen a körülmetélkedés. A Jézus követésnek nem ez a jele, hanem az, hogy "Szeresd felebarátodat, mint magadat", vagy "Szeresd felebarátodat, mert ő olyan, mint te."
Ha Isten maga a szeretet és Isten Fia, Jézus is maga a szeretet, mert ők ketten egyek, és én ebbe a szeretetbe szerelmes vagyok, mert nélküle nem tudok élni, akkor a napnál is világosabb, miről beszél az apostol. "Szabadságra vagytok elhíva." Légy szabad szeretni. Ha nem tudsz szeretni, megkötözött vagy, akár tetszik, akár nem.
Mit jelent szeretni felebarátunkat? Hát nem azt, hogy szeretjük szeretteinket. Meg nem azt, hogy szeretjük, akik szeretnek. De még azt sem, hogy szeretem azt, aki nekem szimpatikus.
Mit jelent szeretni felebarátunkat? Szeressünk úgy, hogy ne kelljen gondolkodnunk azon, hogy kit és hogyan szeretünk. Ez az, amikor csak úgy jön belőlünk különösebb erőlködés nélkül, kompromisszum nélkül, fájdalom nélkül, duzzogás nélkül. Isten nélkül ez nem fog megy.
Az elmúlt héten egy hitmélyítő csendeshéten voltunk. (Nem tudom a testvérek nélkül hányan tudják, hogy mit jelent: hitmélyítő csendeshét. Most csak annyit erről, hogy nem a keresztény elit kiváltsága ez, hanem óriási kegyelem, hogy egy héten keresztül lehet ötven, vagy száz embernek, mindegy, másfél évestől 91 évesig együtt Isten dolgaival foglalkozni úgy, hogy nem unalmas. Sőt! Nagyon-nagyon sokáig kitart. Sokan egész évben erre készülnek, mert Isten közelségét igazán intenzíven lehet megtapasztalni.) Szóval ezen a piliscsabai csendeshéten többen megfogalmazták, hogy szeretnék tudni, mi a feladatuk, szolgálatuk az otthoni gyülekezetükben, egész konkrétan kérték ezt Istentől.
A családon belüli segítségnyújtás és egymásra figyelés még nem szolgálat. Nem attól vagyunk keresztények, hogy készségesek és szeretetteljesek vagyunk családtagjainkkal. Ez a világi ember számára is teljesen természetes, már ha szorult bele valami emberi együttérzés és felelősség. Nagy baj volna, ha úgy gondolkoznánk, hogy a családi szeretetbe kifáradtunk, a családi körön kívül nincsen energiánk, kedvünk, időnk másokat cselekvően szeretni.
Pál apostol a galata gyülekezethez írja levelét. Egy közösség van a szeme előtt. Sok keresztény ember, család, akik egy helyen gyűlnek össze, akiket az ismeretség, a fizikai közelségen túl Jézus személye köt össze.
Azon gondolkozom, hogy lehet, hogy nem is értjük, miről beszél. Lehet, hogy egészen onnan kellene kezdeni, hogy megkérdezzük magunktól: mi közöm van nekem ahhoz, akivel egy gyülekezetbe járok?
Családlátogatás alkalmával sokszor küszködöm, mire végre elmondom, körülírom, hogy kire gondoltam a gyülekezetből, pedig nem egy katedrális sokezres tömegéből kell kiemelnem valakit. Hogy segíthetünk egymáson, hogyan figyelhetünk egymásra, ha nem is ismerjük egymást? Hogyan imádkozhatunk egymásért, ha fogalmunk sincs, kinek miért potyog a könnye az istentiszteleten akár kívül, akár belül. Hogyan tudnánk Isten elé vinni egymás életét, ha délután már nem is dereng, ki mellett ültünk vasárnap délelőtt? Isten népe ismeri egymást. A keresztelői felkészítőn is elmondtam, hogy Regő Isten gyermeke lett a keresztségben, mert Isten befogadta őt. Így lett ő most ami legfiatalabb kistestvérünk a gyülekezetben. Ennek a gyülekezetnek a legkisebb tagja. Regő nekem is a testvérem, a testvéremnek is a testvére, ugyanúgy a mennyei Atyához tartozunk. Érdekel a testvérem? Isten ma három dologra szeretné felhívni a figyelmünket, mégis egyre. "Szeretetben szolgáljatok egymásnak." Szolgáljatok szeretetben egymásnak. Egymásnak szolgáljatok szeretetben.
Ámen.