Szentháromság ünnepe utáni 3. vasárnap
Szentendre, 2009. június 28. 10:00
/Lk 7,36-50 /
EÉK 69, 8, 430, 357, 471
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretetett Testvéreim az Úrban!
A Szentháromság ünnepe utáni vasárnapok sorában folytatódik Jézus élettörténeteinek végiggondolása, aminek összefoglaló címe: Isten hív minket. Ma is hív minket Isten, méghozzá úgy, hogy valamire felhívja a figyelmünket. Jézus egyik botrányával foglalkozunk ma és a botrányos Jézus egyre botrányosabb viselkedéséből próbálunk valamit magunkévá tenni.
A Budai Egyházmegye és a Kolozsvári Egyházmegye lelkészei együtt készültek erre a vasárnapi igehirdetésre. Vezető lelkészünk kérésére az volt a feladatunk, hogy mindenki készítsen egy jó plakátcímet erre a vasárnapra. Az igehirdetés alapigéje adott, a bűnös nő megkeni Jézus lábát, tehát milyen szavakkal csalogatnánk be a templomba az utca emberét, milyen ütős címet adnánk, ami a kor embere számára is kifejezi a történet feszültségét. A sok érdekes megoldás között szerepelt a következő: A farizeus, a szent és a szajha. Talán idegenül hangoznak ezek a szavak így egymás mellett a szószéken, azonban Jézus ennél sokkal hajmeresztőbb módon viselkedett ott, Simon farizeus házában.
A Mester vendégeskedik. A vendégség elején még viselkedik, a zsidó szokásokat szépen betartja, nem az első eset, hogy meghívja őt egy köztiszteletben álló ember. Ez a farizeus azonban nem azzal a lelkülettel hívja meg Jézust a házába, amilyen lelkülettel ezt Lévi, a vámszedő, akiből aztán Máté, a tanítvány lett. Asztalközösséget sem azért vállalt Simon farizeus Jézussal, mert követőjévé lett volna, inkább csak tesztelni akarta a csodatévő Isten Fiát. Szinte botrányra éhesen ültette le hajlékába az eddig bántóan jól viselkedő Mestert. Aztán mintha Jézus elengedné magát. Ki tudja honnan, de megjelenik egy utcalány, akit talán többen felismertek a jelenlévők közül, egyesek zavartan fordították el a fejüket, mások érdeklődő tekintettel követték az eseményeket.
Ez a közönséges nő megkörnyékezi Jézust és észrevétlenül a lábai közelébe férkőzik annyira, hogy meg is érinti. Azonban a farizeus elvárásaival ellentétben Jézus nem förmed rá a ki tudja milyen napokat élő nőre, nem szól a házigazdának, hogy intézkedjen és oldja meg a kellemetlen incidenst; nem húzódozik, még csak nem is tessékeli el maga mellől a köztudatban és közerkölcsben máig a bűn szimbólumaként megbélyegzettet, hanem engedi. Magához engedi. Azt is megengedi, hogy a bizalmasság egyik legkifejezőbb eszközével éljen és megérintse. Ez a velejéig romlott nő hozzáérjen ahhoz, akihez csak azok mertek eddig közeledni, akik betegek voltak, akik fizikai fájdalommal küszködtek, akik gyógyulást reméltek. Ami az egyik pillanatban botrány, felháborító pimaszság, szentségtelenség, vakmerőség, illetlen gyalázat, az a másik pillanatban határátlépés, szabálysértés, talán még identitászavar is! Legalábbis az ott lévők fejében az. A helységben két ember van, akik túllőttek a célon, akik átestek a ló másik oldalára. Lelkésztestvérem szavaival élve a szent és a szajha. Ezzel a botránnyal mindketten óriási felháborodást és értetlenséget váltottak ki a többiekből.
Jézus pontosan érezte ezt végtelen kínos, pattanásig feszült a helyzet. A megmerevedett kép látszólag feloldhatatlan. Ebben a történetben nincsen jó megoldás, két vesztest könyvelhetünk el.
És még mielőtt Simon farizeus zavarában felcsattanhatott volna, Jézus prédikálni kezd. "Simon, van valami mondanivalóm neked!" Miközben a bűnös asszony könnyeivel mossa Jézus lábát és hajával törli azt - lefordítom ezeket a szavakat: miközben a prostituált lány sajátos módon gyónást végez, vagyis Jézus közelében, mert mást nem tehet, épp megbánja egész életének mocskát, - a farizeus azt gondolja magában: nekem nincsen szükségem megtérésre, mert jó vagyok, ennek az asszonynak meg úgyis mindegy, eddig is méltatlan volt, ezután is méltatlan lesz az Isten országára. Jézus látja ennek az embernek a gondolatait és egy találó példát mond a nagyvonalú hitelezőről, akit persze, hogy jobban szeret az, akinek tízszer annyit engedett el. Nagy a különbség ötven és ötszáz dénár között!
Azt hiszem ezekben a hónapokban tudjuk mi az adósság, mit jelent tartozni egy hitelezőnek, a banknak, s mit jelentene, ha a hitelező, vagy a bank egyszer csak egy olyan fejléces levelet küldene, amiben közli: az ön tartozása nyolcmillió ötszázezer forint, amelyet a mai napon elengedünk önnek. Nem hinnénk el, ugye, A farizeus, sőt, biztosak lehetünk, hogy a házban lévő többség nem hitte el Jézus szavait: "Ennek az asszonynak sok bűne megbocsáttatott, hiszen nagyon szeretett." És hozzátette. "Akinek pedig kevés bocsáttatik meg, annak azért bocsáttatik meg kevés, mert kevésbé szeret."
Aki tisztában van súlyos adósságával, az utolsó esélyként kapaszkodik bele abba, aki elengedi az adósságot, aki viszonyt fel sem ismeri szorult helyzetét, az könnyen engedi el a lehetőséget.
Isten országában tehát fordított logika érvényesül. Aki méltatlannak tartja magát és elsírja bánatát, bűnei miatt Jézus lábánál, az lesz méltó, aki pedig méltónak tartja magát, az válik méltatlanná.
A kérdés, hogyan viszonyulunk ezekhez az emberekhez. A farizeust, aki jónak gondolta magát, aki azt tartotta, hogy neki nincsen szüksége megtérésre, mert normális életet él, Jézus nem érintette meg. A bűnös asszony sok más hasonló helyzetű emberrel együtt azonban megrendítően vonzódtak Jézushoz. A farizeus vallásos volt, a bűnös asszony nem volt az, ennél sokkal több volt: megtért hívő. "A te hited megtartott téged, menj el békességgel!"
Philip Yancey, amerikai író Meghökkentő kegyelem című könyvében azt írta, hogy egyszer odament egy prostituált és elsírta élete bánatát, miért került utcára és hogy két éves kislánya miatt helyzete egyre kilátástalanabb. Az író megkérdezte tőle, hogy nem gondolt-e arra, hogy az egyháztól kérjen segítséget. "Sohasem felejtem el, milyen mélységes döbbenet ült ki az arcára" - írja a szerző. "Az egyháztól? Aztán miért mennék éppen oda? Már így is gyötör a bűntudat. Ott még nyomorultabban érezném magamat."
Elgondolkodtató. Annak idején az ilyen fajta nők Jézus köré gyűltek, vonzotta őket a többi gazemberrel együtt, meg azokat is, akiket senki sem szeretett nyilvánvaló hazugságaik, bűnös életük, csalásaik miatt. Jézus vonzotta őket és Jézus vonzódott hozzájuk, mert látta rajtuk a változás óriási lehetőségét. És a ma egyháza? Kifejezetten szerette ezeket a bűnösöket, mondta is: nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek. Csak az a beteg megy orvoshoz, aki felismerte betegségét. Aki tagadja azt, előbb-utóbb bajba kerül. Aki Jézus előtt tagadja bűnösségét, előbb-utóbb bajba kerül. Véssük a szívünkbe: Jézus jó orvos. A szív, az életünk egyetlen jó orvosa. Nincs receptje, de megbocsátás, az van.
A Bükkös patak ma reggel visszafelé folyt, mert a Dunában annyi a víz, hogy Dunát lehet rekeszteni. Ilyen Jézus kegyelme is. Olyan sok van belőle, hogy megdöbbentő dolgokra képes. Meg tudja fordítani a megfordíthatatlant. Meg tudja bocsátani a megbocsáthatatlant. El tudja törölni az eltörölhetetlent. De ez könny nélkül nem megy. A bűnös nő könnyek nélkül nem lett volna hiteles. Így az volt. Bűnbánata tényleg mélyről fakadt. Azonban Jézusnak sem kellett több. Kimondta azt, amit egyedül ő mondhat ki. Megbocsáttattak a te bűneid.
Dsida Jenő menni kellene házról házra című versében írja: Menni kellene házról házra, városról városra (...) És rekedt hangon, félig sírva, / kiabálni minden ablak alatt: / Szakadt lelket foltozni, foltozni! / tört szíveket drótozni, drótozni! Jézus is ezt tette, Isten is ezt teszi velünk. Az egyház, egy gyülekezet nem tökéletesek gyűjtőhelye, hanem a foltozott lelkű, drótozott szívű embereké. Egy asszony lelkét befoltozta, szívét összedrótozta Jézus. Az enyémmel miért ne tehetné meg ugyanezt?
Ámen.