Szentháromság ünnepe utáni 2. vasárnap
Szentendre, 2009. június 21. 10:00
/Mt 23, 37-39/
EÉK 61, 7, 296, 438, 344, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretetett Testvéreim az Úrban!
Az egyházi esztendő mögöttünk lévő fél évében megszoktuk, hogy arról hallunk, mit tett értünk Jézus. Aki évek, vagy évtizedek óta templomba jár, tulajdonképpen Ádventtől Pünkösdig nem is hall mást, mint az evangélium jó hírének világosságát, csak épp sokszínűségének más és más színét látva, hol az igehirdető tükrében, hol közvetlenül megtapasztalva azt. A mai nappal nemcsak egy új évszakba, ebbe az ellentmondásos és olykor kétségeskedést kiváltó időjárással előkészített csillagászati nyárba léptünk, hanem az egyházi esztendő második felébe is beléptünk, ahol a minket megszólító és hívó Isten hangjára figyelünk. Isten hív minket. Arra hív, hogy amit Jézusban elkészített nekünk, fogadjuk el tőle, legyen kedvünk a krisztusi élethez.
Istennek ez a kedvcsinálása ma Jézus könnyeiben tükröződik. Ritka alkalom, hogy Isten Fiának könnyeiről beszélünk, de most Jézus telis-tele van aggodalommal. Azoknak, akik miatt eljött, nemigen kell a portékája. Jött, hogy kiterítsen mindent, de mindent, hogy az emberek szeme és gondolatai elé helyezze önmagát, a szeretet parancsát, sőt, hova tovább, az örök élet titkát, a mennyek országának beléptetőjét is osztogatni szeretné a hit eszközével, de nem kell. Elutasítják, félretolják, nem ismerik fel, ellökik maguktól az Isten Fiát. Isten Fia sír. "Jeruzsálem, Jeruzsálem, ... hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúkanyó szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok." De ti nem akartátok. De ti nem akartátok.
Ők nem akarták. Mi vajon akarjuk? Ők annak idején nem voltak eléggé motiváltak arra, hogy Jézus köré gyűljenek és igent mondjanak. Ők annak idején csípőből elutasították Jézust. Megrendítő balgaság! Tulajdonképpen öngyilkosság. Lelki értelemben az. És ez Jézusnak végtelenül fáj. Úgy fáj neki az, hogy az emberek nem veszik észre, hogy az életükkel játszanak és épp most veszítettek, hogy jajgat.
A Máté írása szerinti evangélium előző fejezetében olvasható a hét jajkiáltás. Jézus sírva jajgat, mert pontosan tudja, hogy az ő személyének elutasítása egyenlő a halállal. És ez annyian ma sem értik, annyian nem hiszik, olyan sokan vannak azok, akik ebben az értelemben sötétek. Azonban az elutasítókról Jézus nem mondott le. talán sokan voltak, akik azt mondták volna a helyébe: ezekért, akik ennyire nem becsülnek meg téged, egy könnycseppet sem érdemes ejteni, nemhogy szeretni őket. Sötét a szívük, sötét a lelkük, sötét a tekintetük. Azonban Jézus ennél a sötét képnél sokkal teljesebb és világosabb. Az evangélium színei nem sötétek. Az evangélium színei ragyogóak. Lássuk, Isten az igehirdetés alapigéjében mibe hozza el ma számunkra a világosságot!
Egy gyönyörű ószövetségi kép hasonlatával él Jézus. Egy tyúkanyóhoz hasonlítja önmagát. Jézus, mint tyúkanyó mutatkozik be, minket pedig az ő csibéinek nevez el. Ahogyan egy anyamadár többféleképpen tudja összegyűjteni kicsinyeit, ugyanúgy Jézus is többféle hangon szólít meg bennünket. Van úgy, hogy egy anyamadár meg szeretné etetni a kicsinyeket, akkor a hangja nem veszélyt jelez, hanem táplálékot. Máskor épphogy a veszélyre figyelmeztet, egy hirtelen érkező viharra, vagy a magasban köröző ragadozóra, aki halálos veszedelmet jelent kicsinyei számára. Megint máskor a szeme elől elveszített kicsinyeket próbálja megnyugtatni, hogy már keresi őket.
Szívszorító látvány volt múlt héten, amikor egy lelkészkonferencia alkalmából a piliscsabai evangélikus missziói központ udvarának terebélyes fája előtt egy mereven lesben álló házimacskát vettem észre. Nem is rá, hanem az anyamadár éktelen sikongató hangjára lettem figyelmes, aki inkább sérültnek tette magát és így a macskát a szomszéd bokor tövébe akarta elcsalni, csakhogy kicsinyeinek bántódása ne essen. Inkább kockáztatott, minthogy fiókái életét hagyja veszni.
Jézus ugyanezt tette, csakhogy őt el is fogták és keresztre is feszítették. Életét sem sajnálva, valóságos emberi gyötrelmes vállalva mondott le saját életéről, csakhogy megmentsen bennünket. Sikerült neki. Csakhogy ezt a sikert olyan nehezen akarjuk elkönyvelni, ennek a sikernek olyan kevesen tudunk örülni. Pedig sokféleképpen szólongat bennünket. Hangzik a hívás, mert táplálni akar bennünket, de legfőképpen a ránk leselkedő veszedelemtől akar megmenteni, ezért figyelmeztet: Isten országa nem evés és ivás, nem ruházkodás és házvásárlás, nem törlesztő részlet és különóra, nem tengerparti nyaralás és fényűző nyári kéthét, hanem Isten országa annyi, mint vele lenni, rászegezni a tekintetünket, hangját hallani szeretni, megosztani, önfeláldozónak lenni, közösséget építeni, lelki életet élni. Persze ezt bárhol lehet. Akárhol lehet őt dicsérni, hozzá imádkozni, őt kérdezni, neki hálát adni. Csak nehogy a bárhol és az akárhol végül sehol legyen. Milyen könnyen biztosítjuk magunknak a testi jót és milyen nehezen törődünk a lélek dolgaival, Jézussal. A nyári szabadság nem azt jelenti, hogy Istennél is kiveszem a szabadságot két hónapra. Épp ellenkezőleg. Ilyenkor sokkal több időnk lehet Jézusra. Egy csendeshéten, vagy hitmélyítő konferencián, reggeli Bibliaolvasásban, evangéliumi könyvek olvasásában.
Annak idején Jézus könnycseppeket ejtett szomorúságában és tegyük hozzá, tehetetlenségében. Ő megtette a magáét, helyettünk nem dönthet önmaga mellett. Mégsem halványodott meg irántuk érzett szeretete. Nem tudom, hogy értjük-e. Jézus irántunk érzett szeretete nem kisebb, nem kevesebb, csak azért, mert mi elutasítjuk őt. Nem szereti kevésbé a magyar nemzetet, mert ebben az országban ezekben az órákban nem több, mint néhány százezer ember hallgatja az igét. Tíz milliónak van helye a templomban. Ennek ellenére Jézus nem hajlandó lemondani rólunk, ahogyan az őt keresztre feszítő Jeruzsálemről sem mondott le mindezidáig. Mint tyúkanyó a kiscsibéit - ez a különös indulat, amelyet talán Isten "anyai szeretetének" nevezhetnénk. szólal meg belőle gondoskodóan és megbocsátóan.
A minap egy gyerekszáj rovatban olvastam a következő történetet. Egy kisfiú esténként egyedül szokta elmondani az esti imát. A Miatyánk után szépen sorba vette családtagjait: "Vigyázz kedves szüleimre, édesanyára, édesapára, testvéreimre, nagyszüleimre, ... " aztán álomra hajtotta a fejét. Egy este azonban váratlan gondolattal hozzáfűzött még valamit az imához: "És te, Istenem, vigyázz jól magadra, mert ha veled történik valami, akkor jól nézünk ki."
Ha Ő elfordulna tőlünk, akkor bizony jól néznénk ki! Olyan sokszor besokallhatott volna már Isten. Olyan sokan el akarták már tenni láb alól. Olyan sok ellensége van. Olyan sokan kipaterolták már az életükből. Olyan sokan eldobták azokat az ajándékokat, amiket ő készített. Olyan sokan választják a Sátán kínálta lehetőségeket, amivel elcsábít, megtéveszt, hogy aztán kárörömében kezét dörzsölve elmondhassa: no, már ő is az enyém és még mindig nem vette észre, pedig már tele van félelemmel, bizonytalansággal, már csak a pénzkeresésen jár az esze, már teljesen önző, már nincsen erkölcsi tartása, már mindent megtesz, mert elhitetem vele, hogy mindent megtehet, mert már én irányítom, orránál fogva vezetem ezt a szerencsétlen flótást. Olyan sokan járnak sötétségben ebben az országban, ebben a városban, és nem szeretik Jézust. De Ő kitart. Hűségesen szeret. Elköteleződött irántunk. Mi sokkal kevesebb elutasítás, vagy sértődés után faképnél hagyjuk egymást. Fárasztó házastársat, egy szerencsétlenül viselkedő régi barátot, anyagi okok miatt rokonokat, egy kellemetlen bolti eladót, gonoszkodó szomszédot. Ha azt érezzük, hogy nem kellünk másnak, vagy nekünk nem kell a másik, mert már nincsen rá szükségünk, egyszerűen lelépünk. Jézus sohasem lép le. Hűségesen itt marad, mert szárnyai alá akar terelgetni.
Hátborzongató a történelem lapjait fellapozni és a Jézus feltámadása után bő három évtizeddel történteket elolvasni. Miután Jeruzsálem nem akart Jézushoz térni, valóban megjelent a fenyegető ragadozó. Titusz hadvezér a sast ábrázoló római hadijelvényt viselő katonákkal elpusztította a várost. Jeruzsálem sorsa alakulhatott volna másképp is. Jézusba vetett hitben lehettek volna egy keresztény közösség, akár egy nemzet, de nem.
Mint tyúkanyó a csibéit, úgy szeretne összegyűjteni bennünket Jézus. Higgyük el. Sehol sem vagyunk nagyobb biztonságban, védettebb helyen, mint az Ő szárnyai alatt. Boldog az az ember, akit a Mindenható szárnyaival betakar.
Ámen.