Cantate, Húsvét utáni 4. vasárnap
Szentendre, 2009. május 10. 10:00
/Jel 15, 3-4/
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretetett Testvéreim az Úrban!
A lutheri hitben felnövekvő J.S. Bach örökségét ápoló evangélikus egyház számára sohasem volt idegen a zene. Luther Márton kivételes ajándéknak tekintette a zenét, amiről egyik írásában így vall: "Én szeretem a zenét, mert a zene: Isten adománya és nem az embereké, a kedélyt vidámítja, elkergeti az ördögöt, ártatlan örömöt szerez. Általa eltűnik a harag, a mohóság, az önhittség. Én a zenét a teológia után az első helyre teszem."
Teológiai gondolkodásunk szellemi gyökeréhez visszanyúlva megfogalmazódhat bennünk, hogy talán ezért is fontos gyülekezetünk számára, hogy templomunkban egyszer megszólalhasson a hangszerek királynője, az orgona. Nem lebecsülve egy klasszikus orgona utánozhatatlan hangját, úgy gondolom igazat állítunk akkor, amikor kimondjuk: az orgonazenénél is szebb az emberi hang, amihez semmi másra nincsen szükség, csak ránk. Minél többen szólalnak meg, annál inkább átéljük az énekhang erejét. Ettől lehet szép egy kórus éneke, egy gyülekezet megszólalása, vagy egy édesanya dúdolása.
Cantate, az éneklés, az Istennek és Istenről szóló ének vasárnapján egy gyönyörű igét hallhattunk a Jelenések könyvéből. Csodálatos kép tárul elénk, amikor képzeletben az üvegtenger mellett állunk, ami az ezt megelőző fejezetekben említett üvegtengerhez képest most nem átlátszóan kristály színű, hanem tűzzel vegyítve vörös színben ragyog. Az Isten trónja előtt elterülő üvegtenger mellett ott vannak a győztesek. Azok az emberek, akik a gonosszal, - a Jelenések könyvének szóhasználatában - a fenevaddal és prófétájával megharcolták a nemes harcot és ebben a harcban helytálltak; nem engedtek a kísértésnek és mindvégig hűségesek maradtak Jézushoz. Ebben a rendkívüli képben minden győztes helyet kap, és hárfával kezükben egyre csak énekelnek annak, akinek köszönhetik a győzelmet és azt, hogy most ott lehetnek szentségben, színe előtt: "Nagyok és csodálatosak műveid, mindenható Úr Isten ... Ki ne félne téged, Urunk, ki ne dicsőítené nevedet, hiszen egyedül te vagy szent!"
Vannak, akik izgatottan, mások óvatosan és félve, megint mások az egyetlen igaznak vélt kinyilatkoztatás birtokában veszik kezükbe a jövőről szóló, sokszor megfejthetetlenül nehéz tartalmú Jelenések könyvét. Cantate vasárnapján nekünk meg kell találnunk a helyes utat, amiben az alázat éppúgy benne van, mint a tudható tudás.
Cantate vasárnapján az énekről szól az igehirdetés alapigéje, de vajon kinek az énekéről?
Mielőtt Jézus mennybe ment, meglepő mondatok hagyták el ajkát. Azt próbálta megértetni a tanítványokkal, hogy nekik is, és mindenkinek jobb lesz, ha hamarosan elmegy, itt hagyja őket, mert erre van szükség ahhoz, hogy eljöhessen a Szentlélek, akit egyrészt Pártfogónak nevez, másrészt az Igazság Lelkének. Jézus még azt is hozzáteszi, hogy ennek a Szentléleknek a feladata elvezetni bennünket az igazságra, sőt, Ő olyanokat is tud, amelyeket más nem, azért még az eljövendő dolgokat is elmondja. Ebben volt része a Jelenések könyve szerzőjének, Jánosnak Pathmosz szigetén, amikor elragadtatásban lejegyezte a Lélek által mondottakat, így az üvegtenger melletti éneket.
Nem megfejthetetlen titok, kik állnak majd meg a bennünk különös víziót kiváltó üvegtenger mellett, s kiknek az éneke olvad egybe az angyalok énekével. Ezt az éneket csak azok tuják majd énekelni, akiknek hangjuk nem hamis és képesek arra, hogy Isten hárfáin játszanak. Micsoda fantasztikus lehetőség! Ők lesznek azok, akik Krisztusban hittek, akiket minden nehézségen átsegített a tőle kapott hit, akik még a nagy nyomorúság és megpróbáltatások idején is hűségesek maradtak hozzá, s nem hivatkoztak arra, hogy nincs idejük Istenre, meg hogy olyan időket éltünk, hogy ezt nem lehetett, vagy a munka miatt nem fért bele a hit, az istentisztelet, a keresztény közösségbe járás, a közös imádság. Előre fáj, amikor ezeket látom és hallom. Tehát a mennyei énekkar tagjai azok, akik önös érdeke nem kerekedett felül az Isten-kapcsolatukon.
Az Újszövetség tükrében azt is tudhatjuk, hogy az üvegtenger mellett éneklő és hárfázó győztesek azok, akik saját életükben a bűnt néven nevezték, tehát legyőzték a fenevadat, aki nem szereti, ha a bűnt néven nevezik: ettől lett tiszta a beszédük; Isten útját és akaratát fürkészték, nem a sajátjukat: ettől lett helyes a cselekedetük és életvezetésük; és akik olyan közel voltak hozzá, hogy ellenálltak mindenféle vallási ködösítésnek, amelyek pont Jézust hagyták ki filozófiai rendszerükből, és mindemellett nem voltak hajlandók eladni lelküket azért, hogy részesedjenek a kor anyagi jólétében. Életük nem arról szólt, hogy mijük nincs még, hanem arról, hogy amijük van, azzal elégedettek és azért is hálát adnak.
Ebbe a mennyei karba tartozni óriási kiváltság lesz, nem mondom, nem könnyű a kórus felvételi anyaga, ráadásul a meghallgatás is alapos, de a jó hír az, hogy akár a mai naptól kezdődően, Pál apostol szavaival élve mindazt, ami a hátunk mögött van elfelejtve és ami előttünk van annak nekifeszülve, futhatunk egyenest a cél felé, Jézus hívására, így a bejutás egyikünk számára sem lehetetlen. Talán nem hiába írja ezeket a vonzó képeket a Biblia. Száraz racionalitással úgy is fogalmazhatunk, hogy mennyei karban való éneklés csupán következménye lesz annak a hívő életnek, aminek tisztán elkülöníthető jelei vannak a hívő keresztény ember életében. Mert abban a tiszta énekben a földi egyház és a mennyország lakóinak összkara szólal majd meg.
Reménye most is csak a peremen lévő embernek van. Aki állandó nyeregben érzi magát, még Isten előtt is, annak szájából nem fog hangozni a hála, mert öntudata és magabiztossága lehetetlenné teszi, így a régi hamis hangon megszólaló éneket nem fogja újra cserélni. Pedig ha a zsoltáros szavára figyelünk, nekünk is új éneket kell énekelnünk. "Énekeljetek új éneket, mert csodálatosan cselekedett!" Új éneket, ami már nem a régi életünk régi, hamis hangján szólal meg, hanem a mennyei hangon.
"Nagyok és csodálatosak műveid, mindenható Úr Isten ... ki ne félne téged, Urunk, ki ne dicsőítené nevedet, hiszen egyedül te vagy szent!" - éneklik majd Mózes énekét, aki az egyiptomi fogságból való szabadulás után örömében ezekkel a szavakkal zengett hálát. Mi egy másik szabadulás miatt nyitjuk ki szánkat. A Bárány, Jézus dalát azért zenghetjük, mert a Sátán felett aratott győzelem énekeként éneklik majd tiszta, csengő hangon.
Egyik ifjúsági énekünkben az üvegtenger melletti éneket így utolsó versszaka így szól: "Odamegyek, ahol a Bárány trónja áll, és a 144 ezer elpecsételt vár. És a fehér ruhások seregében éneklek egy dalt: Glóri! Hallelúja!" Az igehirdetést követően pedig Dietrich Bonhoeffer, 20. század egyik kiemelkedő német teológusa énekét énekeljük majd, amelynek utolsó versszaka imádságként fogalmazódik meg "A csend köröttünk mélyen szerteárad, hadd halljuk azt a tiszta éneket, / Amely betölti, rejtett szép világod, / Hol téged dicsér minden gyermeked"
Megvan az ideje a mű előadásának és megvan az ideje a hangolásnak. Most a hangolás ideje van. Hagynunk kell, hogy a Teremtő és Megváltó Úristen kiköszörülje a torkunkat, engednünk kell, hogy jól beénekeltessen, hogy megtanítsa a művet, közben érdemes már itt egymásra figyelnünk, de leginkább tekintetünket a karmesterre irányítani, hogy ha majd Isten kegyelméből fehér ruhában az üvegtenger mellett állunk trónusa előtt, hogy a hárfapengetés alatt szép éneket tudjunk énekelni az Ő dicsőségére. Ez a hang azonban egészen más lesz, mint a mostani. Tökéletes és valóban méltó hozzá.
Ámen.