Jubilate, Húsvét utáni 3. vasárnap
Szentendre, 2009. május 3. 10:00
/1Thessz 5,16-24 /
Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretetett Testvéreim az Úrban!

Már feltámadt, de még itt van velünk, megtöri a kenyeret, amiről felismerik őt az emmausi tanítványok, de még nem ment mennybe. Már minden Őt követő megtudta a nagy hírt: a názáreti Jézus él, minden kétséget kizáróan az Isten Fia van közöttünk, de még néhány hét hátra van a mennybemenetelig, ki kell használni ezt a kis időt, mert mindjárt felemelkedik! Ez az alaphangulat határozza meg vasárnapunkat Húsvét ünnepe után három héttel. Minden a húsvéti örömben történik, Jubilate, az örvendezés és ujjongás vasárnapján letagadhatatlan Jézus irántunk megnyilvánuló szeretete és letagadhatatlannak kellene lenni az irántunk való szeretetéből fakadó örömünknek is. Örüljetek, mert jó okotok van az örömre!
Ehhez kapcsolódóan ma egy különleges örömmel egybeszőtt hála is megfogalmazódik és kirajzolódik bennünk. Ma az édesanyák személye másképp jelenik meg előttünk: annak nevét, aki világra hozott, akivel feltehetően a legszorosabb emberi kapcsolatunk volt, vagy van, most imádságunkban mondjuk ki: Uram köszönöm neked édesanyámat, anyát, anyukámat, mamát, mamikámat, kinek hogy jön a szájára, és ugyanakkor az édesanyák is ma adhatnak hálát azért, mert ők édesanyák lehetnek. Nem rendkívüli, hogy van édesanyák, hiszen rajtunk kívül még hat és fél milliárd embernek van. De az már rendkívüli, hogy nekem ő az édesanyám és az édesanyák nevében mondhatjuk, hogy rendkívüli és teljesen egyedi az, hogy gyermekemnek én vagyok az édesanyja. Én vagyok neki.

Az anyák napjával egybeeső Jubilate vasárnapjának igehirdetési alapigéje egyszerűen gyönyörű. Gyönyörű, ahogyan Pál apostol a thesszalonikabelieknek ír az örömről, imádságról, háláról, és az is gyönyörű, ahogyan levelét befejezi az apostoli áldás szavaival. Ezek a szavak most az ember-ember kapcsolatunkból kicsit kiemelnek és Istennel, a Teremtővel kötnek bennünket össze. nem szabad, hogy elkerülje figyelmünket: Pál felhívása az örömre, imádságra és hálaadásra mélyen a húsvétban gyökerezik.

A napokban egy pásztorálpszichológiai konferencián vettem részt, ahol elhangzott, hogy egy családterápiás hétvégén 10 házaspárnak össze kellett írnia, hogy ha kízisben van a házasság, mi lehet az erőforrás, mi tartja meg őket a házasságban, mi az, amibe kapaszkodhatnak. Alakult a lista, a csoport elégedetten nyugtázta, hogy mennyi mindent sikerült leírni, amikor az utolsó férj egyszer csak felcsattant és azt mondta: Nagyon szép amiket leírtunk, de ha baj van, mindezek nem működnek. Igen ám, de nem mindegy ki van a sötétség sötétjének mélyén! Annak a házaspárnak mi a története, milyen múltja van, mivel van felvértezve.
Ez általánosságban is elmondható. Nem mindegy, hogy egy nehezebb helyzetben ki van a sötétség sötétjének mélyén.

Mindenkor örüljetek, szüntelenül imádkozzatok, mindenért hálát adjatok, mert ez az Isten akarata. Milyen más úgy hallgatni ezt az igeverset, hogy nem én akarok örülni, imádkozni, hálát adni, hanem Isten akarja.
Isten akarja, hogy örüljek. Kevés az igazán örülni tudó ember. Ma a közömbösség és a pókerarc sokkal divatosabb, mint az öröm. Néha még irritál is bennünket, ha valaki túlságosan örömködő. Gyanús az a gyülekezet, mondjuk egy neoprotestáns, ahol az örömnek helye van egy istentiszteleti alkalmon. Csak semmi lelkesedés, fogjuk vissza magunkat, mi komoly evangélikusok vagyunk, ezért túlzásokba ne essünk. Így vagyunk szocializálva. Sokszor nem tudjuk kifejezni örömünket és nehezen fogadjuk mások örömét. pedig Isten azt akarja, hogy örüljünk. Nem azt akarja, hogy túlfokozott érzelmi kitöréseink legyenek, hanem hogy a húsvéti hit alaplelkülete határozzon meg bennünket.
Isten szereti a vidám embereket, de itt mély örömöt akar. A mély öröm forrása pedig nem mi vagyunk, hanem az, amit cselekszik velünk. Így lehet egy édesanya és azért tegyük hozzá, hogy egy édesapa legnagyobb öröme a gyermek. Isten teremtménye, akiben ott lakik Isten.

Szüntelenül imádkozzatok. Múlt héten sok szó esett az igazi imádságról, ami nem más, mint az én legmélyebb vágyam, ami őszinte és minden fölösleges sallangtól mentes, megegyezik Isten akaratával. Ettől lehet egy imádságnak nagy az ereje, hiszen eljuthatok odáig, hogy szavaimban Isten hatalma van benne, mert megegyezik vele. Az elmélyült imádság kegyelmi állapot, Pál apostol most egy másik szemszögből világítja meg ezt a témát. Mindenkor imádkozzatok. Az imádság legyen létformátok. Ne készülődjetek az imádságra, ahogyan a hétköznapi beszédben sem készülünk fel egy egyszerű otthon elhangzó mondat kimondására. Legyen természetes beszélgetés az imádság. Az imádságos lét akkor valósul meg, amikor együtt lélegzünk Istennel. Lélegezz istennel, hogy életben maradj.
Végül arra kér az apostol, hogy "mindenért hálát adjatok." Jóért és rosszért, könnyűért és nehézért, kellemesért és fájdalmasért, mindenért. Miért mindenért? Mert a mindenkori hálaadás azt jelenti, hogy minden dolgom végső soron Istenhez vezet.

Mind a húsvéti öröm, az imádkozás és hálaadás közösséget teremt. Pál sem külön-külön kéri a thesszalonikai gyülekezet tagjait, hogy mindezeket tegyék, hanem a közösséget szólítja meg. Itt, ebben a gyülekezetben is meg kell tanulnunk együtt Isten előtt lenni. Milyen jó, hogy nem egyedül kell kereszténynek lennünk, még ha ezek az évtizedek és lehet, hogy ez az egész évszázad arról akar meggyőzni bennünket, hogy a legfontosabb az én. Ez bizony nem így van. Hazugság. Az énnek csak akkor van értelme, ha az kapcsolódik a másik én-hez. Az én csak úgy lehet teljes és boldog, ha a sok másik én-hez kapcsolódik és így tükröződik Isten tekintetében.

Jubiláte! Örvendezzünk, mert jó Isten szemében szépnek lenni. Mikor az ember legmélyebb vágyaihoz eljut, ott mindig gyönyörű dolgokat talál. Még inkább igaz ez Isten vágyaira. Azokat semmi más gyönyörűség nem múlja felül. Isten vágyai a legszebbek. Ez a vasárnapi ige arról szól, hogy Isten legmélyebb vágya, hogy szeressen bennünket és közben igéjén keresztül azt is elárulja nekünk, hogy a feltámadásban való öröm, a szüntelen imádság és hálaadás az Ő szeretetének lelőhelyei. S amikor megkérdezzük: egyáltalán szeret engem valaki - mert az én legfőbb vágyam, hogy szeresen valaki, akkor itt egyszer csak az Isten megszólal, hogy hogyne volna!

Maga pedig a békesség Istene szenteljen meg titeket teljesen, és őrizze meg a ti lelketeket, elméteket és testeteket teljes épségben, feddhetetlenül a mi Urunk Jézus Krisztus eljövetelére. Hű az, aki elhív erre titeket; és Ő meg is cselekszi azt.

Ámen.