Nagycsütörtök
Szentendre, 2009. április 9. 18:00
/2Móz 24, 1-8/
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Nagycsütörtök témája klasszikusan két evangéliumi történet köré csoportosul. Az egyik a lábmosás története. Még mielőtt Isten Fia utoljára asztalközösségben lenne a hozzá tartozó tizenkettővel, minden addig ismert gyakorlatot és szabályt fölrúgva a nagy tekintélyű Mester veszi kezébe a lábakat, talán föltekint arra a tanítványra, amelyik lábát tartja, és zsidó szokás szerint lemossa az út porát azokról.
A másik történet a meglepő, de akkor még nem egészen világos mondatok kíséretében elhangzó úrvacsora szerzése, amikor a pászka és bor mellett elmondja Jézus a jól ismert szavakat. Nagycsütörtök gyakorlata rendszeres gyakorlattá vált a keresztény egyházban. Az első keresztények minden nap részt vettek a kenyér megtörésében, a katolikusok minden miséjének elhagyhatatlan része Jézus Krisztus testének és vérének kiszolgáltatása, az evangélikusok legtöbb helyen vasárnapi istentiszteleteken heti, kétheti, vagy havi rendszerességgel gyakorolják az úrvacsora szentségének vételét, a reformátusok pedig évente csupán néhány alkalommal élnek ezzel a Jézus Urunk által ránk hagyományozott lehetőséggel.
Ma egy harmadik történet kerül elénk, amely az ószövetség egyik legfontosabb momentumát írja le. Ez pedig nem más, mint Isten szövetségkötése a néppel. Hogy milyen kapcsolatot fedezhetünk fel a klasszikus nagycsütörtöki események és a zsidó hagyományhoz kapcsolódó történet között, azt a következő néhány percben megláthatjuk
Megdöbbentő természetességgel tudósít nekünk Mózes második könyvének szerzője arról, hogy ez a szövetségkötés hogyan történt annak idején.
A választott nép a Sínai-hegyhez érkezett. Mózes azt a parancsot kapta istentől, hogy egyedül menjen fel a hegy tetejére, a nép addig készülődjön arra, hogy Isten mennydörgés, villám és felhő kíséretében megjelenik a hegyen, majd Mózes hallgassa meg mindazt, amit az Úr mond neki. Miután Mózes meghallgatta a Tízparancsolatot, lement a hegyről és elmondta mindezt a népnek. A nép tíz pontban meghallgatta, mit vár el tőle Isten és miután a nép minderre rábólintott: "Megtesszük mindazt, amit az Úr rendelt", Mózes a sokasággal körül vett helyen felépítette kőből az oltárt, és áldozatbemutatás után az áldozati bikák tálba összegyűjtött vérének egyik felét az oltárra hintette, a másik felét pedig az őt körülvevő emberekre öntötte. Ezzel a nem mindennapi vérszerződéssel kötött Isten szövetséget a néppel, akik saját részükről megígérték, hogy megtartják a Sínai-hegyen kapott rendelkezéseket, cserében Isten népévé választotta őket.
Ez a történet is jól kifejezi, hogy Isten és ember viszonya a szövetség. A szövetség kötés nem idegen tőlünk sem. A családi kötelék attól lehetnek olyan erősek hogy szülőt és gyermeket, testvéreket, rokonokat a vérvonal köti össze.
Az Istennel kötött szövetség vonatkozásában három elengedhetetlen feltételről kell tudnunk. Az első az, hogy nem lehet úgy Istennel kapcsolatunk, hogy ne kötnénk vele szövetséget. Ez az a forma, ami a jó kapcsolat biztosítéka. Ahogyan a történelem nagy pillanataiban is szövetségkötés kísért egy-egy nagy döntést, úgy igaz ez a mennyeivel való kapcsolatunkra. Ha nincs szövetség, nem tudjuk hányadán állunk egymással és félő, hogy egy szabadon kezelt, felelősség nélküli, a nyomtalanság veszélyét is magában hordozó kapcsolatunk lehet.
A másik, amit tudnunk kell, hogy a szövetségkötés feltételeit mindig az erősebb fél szablya meg. Az diktál, akinek kezében van a hatalom. (Ezt olykor felrúgva látjuk például a parlamenti kétharmados többség megszerzésénél, ahol a kicsi párt dirigál a nagynak.) Ezt akár ügyes intézési módnak is felfoghatjuk, azonban Isten országában nem ez a rend. Sohasem a kisebb diktál. Nem is lenne jó, hiszen ha az Istennel kötött szövetségünkben mi fogalmaznánk meg a feltételeket és szabályokat, abban elég sok buktató lenne. A mi biztonságunkat az adja, hogy Isten mondja meg a szövetségkötés mikéntjét és hogyanját. Ez is az igazságosságához tartozik. Mit kíván attól, akivel szövetségre lép? Hát azt, hogy Ő legyen az egyetlen Isten és szeretetet kér önmagának és a többi embernek. Isten jól tudja, hogy csak így működhet jól ez a világ, benne az emberek közössége.
A harmadik, amit sohasem szabad elfelednünk, hogy a szövetség megszegésének mindig van következménye. Először is, ha az egyik fél úgy gondolja, hogy nem tartja meg a szövetséget, a másikban abban a pillanatban elvész a bizalom. Joggal. Ha van egy egyességem valakivel és én megszegem ezt az egyességet, akkor ő jogosan von engem kérdőre. Ezt halljuk a bűnbeesés történetében is. Isten kérdezi az embert: "Mit tettél?" A szövetségkötés addig sértetlen, amíg mindjét fél Isten felől soha sincs kétségem. Ő betartja azt, amit ígért. A problematikus fél mi vagyunk.
Ennek a három kötelező érvényű szabálynak gyakorlati betartását, vagy be nem tartását láthatjuk az ószövetségi történetekben. Ó szövetség. A régi szövetség. Nagycsütörtökön nem mehetünk emellett a szó mellett anélkül, hogy ne cserélnék le az szövetség időre vonatkozó jelzőjét. Természetesen nem tesszük semmissé és nem bíráljuk felül a régi szövetséget, amit Isten a zsidó néppel kötött. Ehhez sem jogunk, sem kompetenciánk nincsen. Akkor Ő ezt megtette, amit kötelességünk tiszteletben tartani. Furcsa ezt úgy olvasni és magunk elé képzelni, ahogyan Mózes tállal a kezében az emberekre önti a friss vért.
Jézus valami egészen mást hozott. A szövetségkötés matériája ugyanaz, hiszen Jézus vérével váltotta meg a világot. Az úrvacsora liturgiájában is elhangzik: "Igyatok ebből mindnyájan, e pohár az új szövetség Jézus Krisztus vérében, amely értettek ontatott ki golgotai kereszten bűneitek bocsánatára..." De ez a vér, a borban magunkhoz vett jel, amelyet már Jézus is bor formájában mutatott be, ugyan eszünkbe juttatva a kereszthalált, vérének kiontását, mégis más matéria. Itt az egyik óriási különbség, ami a szövetségkötés anyagának érzékelésével is kifejeződik. Míg a mózesi szövetségkötésben emberekre hintett vért mindenki lemoshatta, hiszen otthonukba visszatérve mindenki megmosta kezét, arcát, ruháját a bika vérétől, Jézus vérének magunkhoz vétele, a vele való egyesülés és lemoshatatlan jel megmarad. Bennünk marad. Azzal a korty borral, ami hitünk által és az igék elmondásával Jézus vérét jelenti számunkra, egyek leszünk.
Az új szövetség, Jézus vérével megpecsételt szövetség és az Tízparancsolat megkapása után kötött szövetség közötti másik különbség a szövetség megtartása. Az Ószövetség emberének feladata a törvény, a szövetség ráeső részének betartása. Ezt azért kell teljesítenie, mert Isten ezt kérte tőle. Az új szövetség, Jézus szövetsége már máshogy működik. Az új szövetségben Isten hűsége tart meg minket. Az Ő nagycsütörtökön előrevetített halála és feltámadása az, ami megtart minket. Nem a törvény megtartása, hanem az Ő kegyelme. Az úrvacsorában ezt kapjuk tőle. Ez az, amit nekünk ingyen kínál fel. Szövetséget köt velünk, egy újat, és ezt mondja: higgyetek énbennem és én megbocsátom nektek minden bűnötöket.
Jézus önmagával nem eltörli a régi szövetséget, nem is megújítja, hanem betölti azt. Végérvényesen elrendezi, amit a bikák vére nem volt képes elrendezni. Míg annak a szövetségnek a jelét lemoshatták magukról a zsidó emberek, mi, akik egyesülünk, vagyis egy közösségben leszünk Jézussal az ostya és bor által, nem moshatjuk le magunkról. Ennyivel mélyebb az új szövetség. Ennyivel bensőségesebb Jézus által megkötött szövetség. És ez mi mindenhez elég! Keresztény életünkben, evangélikus gyakorlatunkban ezt tapasztalhatjuk minden úrvacsoravételben. Tapasztaljuk meg együtt ma is!
Ámen.