Ötvened vasárnap
Szentendre, 2009. február 22. 10:00
/Mt 23, 23-36/
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Az elmúlt két vasárnap és a ma: hetvened, hatvanad és ötvened vasárnapja böjt felé visz bennünket. A három vasárnap három evangéliumi igehirdetési alapigéje már a negyven napos böjt felé mutat. Két hete hallhattuk, hogy Jézus nyugodt szívvel asztalközösséget vállalt a bűnösökkel és ezt elintézte azzal a mondattal: "Nem az egészségeseknek van szükségük orvosra, hanem a betegeknek." Egy hete a példázatokban beszélő Jézussal ismerkedtünk, és arra a kérdésre kerestük a választ, hogy kinek adatik meg hogy Jézus igéjét megértse. Ma a farizeusok, a hüpokriták, a képmutatók felett ítéletet mondó Jézus van figyelmünk középpontjában. Isten ma a tőle minket elválasztó hamis képmutatásra mutat. Ez nem kellemes, sőt, fájdalmas, leleplező, Isten és emberek előtt kellemetlen, de a megtisztulás, a teljes megújulás lehetőségét hordozza magában. Arra a kérdésre pedig, hogy ez személyesen minket külön-külön hogyan érint, az igehirdetés végéig mindenki megkaphatja a választ. Ne másokra gondoljunk, ne mások jussanak eszünkbe, hanem ma kizárólag magunkkal foglalkozzunk és magunkra figyeljünk.
Ahogyan mi is az egyházi esztendőben a nagypéntek felé haladunk, úgy a Máté írása szerinti evangélium lapjain Jézus is halála felé közeledik. Még néhány hét és elkezdődik a szenvedés, Isten fiának meggyalázása és az emberiség történetének legnagyobb igazságtalansága, Jézus keresztre feszítése, ami ugyanakkor az emberiség megigazulásához vezető út. Micsoda ellentmondás! Erről a böjti időszakban többet hallhatunk majd.
Jézus jajkiáltásokat mond. Életének vége felé ellenségeit már nem megtérésre hívja, hanem azzal foglalkozik, hogy számára és Atyja számára mi a legfájdalmasabb bűn, amit az ember elkövethet. Valami olyanról van itt szó, ami az Isten és ember kapcsolatát a legsúlyosabb mértékben károsítja. Az ember megpróbál mást mutatni, mint ami. Mindezt Isten előtt teszi. Kicsit nevetséges. A felolvasott igében erre Jézus jajgat. Ennek a jajgatásnak két oka van. Egyrészt ez végtelenül tud fájni neki, másrészt pedig fel akarja hívni a figyelmünket arra, hogy ezt ne! Szinte Isten könyörögve kérlelő hangját hallom: Kérlek ne tedd, ne próbálj meg kívülről jobbnak látszani, mint ami belül vagy! Ne mutass mást, mint ami vagy. Ezzel sokkal többet ártasz magadnak, másoknak, de legfőképp ez engem szomorít.
A jajkiáltások második része ötvened vasárnapjának un. perikópája, körülvágott igéje, ennek az igehirdetés alapigéje. Némi magyarázat talán segíthet bennünket közelebb vinni ahhoz, hogy Jézus miért jajveszékel olyan nagyon a képmutatók miatt.
"Jaj nektek képmutatók, mert tizedet adtok a mentából, kaporból és köményből, de elhagytátok az igazságos ítéletet, az irgalmasságot és hűséget..." Az Ószövetségből tudjuk, hogy a mózesi törvények előírták a búza, a bor, az olaj és a gyümölcs utáni tizedet. (Talán nem mindenki tudja, hogy a tized az a 10%, amit a mindenkori jövedelmünkből az Isten ügyére adunk. Ma ide tartozik a perselypénz, az egyházfenntartói járulék, minden kiadás, ami a lelki életünkkel, vagy mások lelki életével kapcsolatos, de még a szegények anyagi segítése is.) Azonban a mentát, a kaprot és a köményt nem sorolja ide a törvény, ám a képmutatók még ebből is tizedet adnak, csakhogy túltejesítsék az előírtakat és meg ne szólja valaki őket, ezért Jézus már-már humorosan szól arról, hogy hogyan filléreskednek a képmutatók. Ez körülbelül olyan, mint amikor valaki egy jelentéktelen összegű prémiumot kap, abból is megfizeti a tizedet, közben a gyülekezetből, vagy a családjából magában mindenkit megszól, hova tovább megvet, és ítéletet mond a felette aki még a tized töredék részével sem képes támogatni Isten ügyét. Nem az a baj, hogy tizedet adnak, hanem hogy ezzel hátradőlnek a székükbe és elégedetten nyugtázzák, hogy megfizették Istennek azt, ami jár neki, még az utolsó jelentéktelen fűszerek után is megadták a tizedet, ráadásul még kérkednek is vele, közben pedig lenézik azt, aki nem így tesz.
A következő mondatot akár meg is jegyezhetjük: "Vak vezetők! Kiszűritek a szúnyogot, a tevét pedig lenyelitek." A farizeusok gyakorlata az volt, hogy a bort megszűrték, nehogy valami tisztátalan maradjon benne. Az apróságokon fennakadnak, az igazán nagy és lényeges hibákat, amik talán égbe kiáltanak, nem veszik tudomásul és olyan dolgokat is lenyelnek, megbocsátják maguknak és egymásnak, amit nem kellene. A kicsi hibákat megszólják, közben a nagy bűnökkel élnek együtt.
Aztán Jézus így folytatja: "Jaj nektek képmutatók mert megtisztítjátok a pohár belsejét, de belül tele van rablásvággyal és féktelenséggel." A zsidó törvények szerint arra is kellett ügyelni, hogy a pohárból ki ne csorduljon valami, mert az már tisztátalan, ugyanakkor a képmutatók azzal már nem foglalkoznak, hogy mi van a pohárban. Őket egy érdekli. mit látnak mások kívülről. A külsőség fontos, a tartalom meg mindegy milyen.
"Jaj nektek képmutatók...!" és Jézus mond még néhány példát arra, miért lesz jaj a képmutatóknak, de nem térek ki mindegyikre, talán már ebből is látjuk, hogy min akad fenn, mire akad ki Jézus. Irónia nélkül mondom, hogy Isten fogja a fejét amikor azt látja, hogy megpróbáljuk őt átverni és közbe még magunkat is becsapjuk, elhitetve magunkkal azt, hogy mi milyen nagyszerű emberek vagyunk. Az Istennel való kapcsolatból fakadó bűneink a legsúlyosabb bűnök. Tegnap a felnőtt konfirmandusokkal beszélgetve hangzott el, hogy kinek egyszer lett kapcsolata Istennel, hite van, óriási felelősséggel is jár. Nem mintha addig nem lett volna az életünk nyitott könyv Őelőtte, de miután megismertük őt és attól kezdve, hogy jelent valamit számunkra, nem vagyunk vele őszinték, Isten fogja a fejét és talán még sír is. Isten ilyenkor feljajdul: Jaj csak ezt ne! Hát nem veszed észre, hogy beléd látok? Látom mi van a szívedben és a fejedben! Ne próbálj meg mást mutatni, mint ami benned van! Kérlek, ne légy álságos! Undorodom az álságos magatartástól!
Ha a törvény betartása, a szabályok felülírják a szeretet és irgalmasság törvényét, Jézus jajgat. Ha valaki attól érzi magát jó kereszténynek, mert eleget fizet, elég adománnyal látja el az egyházat, attól Jézus jajgat. Ha valaki kívülre a szépet, a kozmetikázott arcát mutatja, harmonikus családi életet, közben belül romlott és szánalmasan üres, Jézus jajgat. Ha valaki Isten előtt viselkedik, Jézus jajgat. Ahol Jézus jajgat, ott valami nagyon nincsen rendben. Nem kell viselkedni és nem kell pózolni Isten előtt. Előtte aztán tényleg nem. Olyankor az ember nem csak szánalmas, de ráadásul maga alatt vágja a fát. Isten az őszinte embert szereti, vele akar foglalkozni. Aki plasztikázza az életét, nem őszinte. Istennek sokkal kedvesebb egy őszinte bűnös, mint egy őszintétlen, hazug ügyesen fésült élet.
Végül egy másik oldalról is szeretném megközelíteni ezt a hálátlan, de az önvizsgálatra nagyon is alkalmas témát.
Mi a képmutatás? Istentől való elfordulásunk lényege. Istentől elfordulok és amikor visszafordulok hozzá, más képet mutatok felé, mint az elfordulásom előtt. Képmutató vagyok. Megmagyarázom. A Teremtő helyére a teremtmény kerül. Ez az, amikor az ember, mint Isten képmása már nem Istent tükrözi vissza, hanem saját magát. Ez az, amikor valaki nem szeretne Istenhez hasonlítani, nem viseli magán Isten képének hasonlatosságát, és amikor elfordulása után mégis újra visszafordul hozzá, megtér és Isten orcába, Isten szemébe néz akkor már nem őt látja viszont, hanem saját magát. Ekkor döbbenhetünk rá arra, hogy mi mások vagyunk, mint Ő. Nagyon mások. És ezt még mutogatjuk is. Elszomorodom, amikor olyan embereket hallgatok, akik erre még büszkék is. Az Isten képmásának nevezett ember elkeresztelte magát ember képmásának. Olyan, mintha a teremtés történetében található, jól ismert mondatot, ti. Isten saját képére és hasonlatosságára teremtette meg az embert, az Isten szót elhagynánk és csak annyi maradna: saját képmására teremtet az ember. Szülők és nagyszülők! Ha a gyermekeket nem úgy próbáljuk nevelni, hogy Isten képmásai maradjanak, vagy lehessenek, akkor a saját képmásunkra formáljuk őket. Milyen nehéz elviselni egy gyermeknek, ha a gyermeke felnőtt, vagy idősödő korban felismeri magában egyik, vagy másik szülőjének rossz tulajdonságait! Nincs annál gyönyörűségesebb, mint amikor gyermekeinkben meglátjuk isten képmását, vagy amikor a szülő elmondhatja, hogy a benne élő Isten szeretete tükröződik az unoka életében.
A mi mindannyiunk feladata és lehetősége, hogy Isten őszinte gyermekei legyünk. A képmutatás vajon mennyit enged mindebből megvalósítani? Kinek a képmását viseljük? Átéljük-e, érezzük és tudjuk-e, hogy mennyit, de mennyit szenvedünk attól, hogy mi is és mások is mást mutatnak, mondanak, mint ami bennük van. Tudom, hogy sokszor nem tetszik a valóság. Az, amilyemnek vagyunk. Ezért mutatunk más képet. De az Úr Jézus azt mondja: én az őszinte, képmutatás nélküli éneddel akarok valamit kezdeni. Nekem nem valaki mással, hanem nekem veled van dolgom.
Ámen.