Vízkereszt ünnepe utáni 3. vasárnap
Szentendre, 2009. január 25. 10:00
/Hós 11,1-5. 9./
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Az Ószövetség lapjain gyakran találjuk magunkat szembe a haragvó, ítélkező és büntető Istennel. Isten választott népe sokszor hátat fordított az egyetlen Úrnak, aminek a következménye a bajba jutás és a történelmük kínkeserves évei voltak. Mai igénkben azonban egészen mást olvasunk. Isten olyan arcával találkozunk, amelyet Hóseás a négy nagy próféta egyike által mutat meg nekünk. Ma Isten hűséges szeretetével találjuk magunkat szembe ahol Istent, mint édesapát, magunkat pedig, mint kicsiny gyermekeit láthatjuk. Ahhoz, hogy jól értsük a Biblia szavait, egy-két gondolat erejéig érdemes ezeknek az igéknek a leírójával, Hóseás helyzetével foglalkoznunk.
Hóseás próféta élete az egyik legkülönösebb prófétai élet. A Kr. e. 8. században járunk. A nép megint megfeledkezett Istenről, aki számukra olyan, mintha nem is létezne. Hóseás, prófétai cselekedetként feleségül vesz egy házasságtörő nőt, Gómert, két gyermeküknek pedig egészen furcsa un. beszédes nevet ad: "Nincs irgalom" és "Nem népem." Nem is kell mondani, hogy rettenetesen nehéz lehetett a prófétának ezt a családot felvállalnia, hűségesen kitartania házasságtörő felesége mellett és kitartóan nevelni két teljesen idegen és rideg nevű gyermekét. Mindezek ellenére Hóseás mégsem zavarta el Gómert, hanem szerette. Az igehirdetés alapigéje ugyanezt az üzenetet fogalmazza meg: Istennek rettenetesen nehéz hűtlen gyermekét, a népet elhordoznia, mégis szeretettel veszi körül őket és minden egyes döntését ez a szeretet határozza meg.
Az Ószövetség egyik megindítóan szép képe hangzott el a felolvasott igeszakaszban: "Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint amikor valaki arcához emeli gyermekét." Isten arcához emel bennünket és ez nagyon-nagyon sok mindenhez elég, ebből a mozdulatból rengeteg felismerés következik.
Minden a szabadulással kezdődött. Isten úgy alakította népének életét, hogy a negyven éven át tartó egyiptomi fogságból kiszabadította őket. Emlékezhetünk a karácsonyi történetet követő eseményekre, amikor Józsefnek és Máriának gyermekükkel, Jézussal el kell menekülni Heródes haragja elől, aki meg akarja öletni az új királyt. Józsefék Egyiptomba menekülnek, majd amikor elmúlik a veszély, ahogyan egykor a nép, ők is elhagyhatják Egyiptomot. Isten szeretete rajzolódik ki az ószövetségi fogságból való kiszabadulásban, Jézus és családjának kényszerű fogságból történő hazatérésében. Isten azonban nemcsak a népet és Jézust hívta el Egyiptomból, hogy életük legyen, hanem minket is életre hívott. Isten minket úgy szeret, mint sajátját: mint apa gyermekét felemel bennünket arcához. Ebben a mozdulatban ott rejtőzik az, hogy foglalkozik velünk, szeretne látni bennünket, gyönyörködni abban, amit megteremtett. Ebben a mozdulatban benne van, hogy Ő gondoskodik rólunk. Az az édesapa, akinek van ideje és kedve felemelni arcához gyermekét és engedni, hogy gyermeke átélje apai szeretetét, és arca az arcához érjen, az jó apa. Isten jó édesapánk. Gondoljunk arra, mi minden előzi meg és követi ezt a felemelő pillanatot. Az orcához emelés előtti pillanatok legalább olyan fontosak, mint maga a felemelés. Előttem van annak az édesapának a képe, aki először megkeresi gyermeke tekintetét és kapcsolatot teremt vele. A gyermekek megérzik a szerető apa tekintetének melegét és gondolkodás nélkül viszonozzák azt, vagyis odabújnak, apjuk arcához simulnak. Isten is figyel bennünket. Várja, mikor találkozik tekintetünk az övével. Aztán amikor megtörtént, ölébe vesz, magához szorított, arca arcunkhoz ér, és az egyik legbensőségesebb kapcsolat alakul ki közöttünk. Ezután következik, hogy leteszi gyermekét és megkezdődik a járni tanulás. "Én tanítottam járni Efraimot, kézen fogtam őket..." - mondja Hóseás. Isten járni tanít bennünket. De nem távol állva tőlünk, engedve, hogy majd csak elkezdjük valahogy a tipegést és a követést. Isten kézen fogva tanít bennünket járni. Isten keze nem elérhetetlen számunkra. Amikor az életvezetést tőle várom, az útmutatást igéin keresztül kapom, akkor járni tanulok. Isten sok mindenre megtanít minket, miért hagynám ki, hogy kézen fogjon? Kéz a kézben mégiscsak más.
Jézustól ugyanezt az apai szeretet tanuljuk meg. Hiteles lehet számunkra, hiszen Ő és az Atya valóban minden emberi értelmet fölülmúló szeretettel szeretik egymást, amit a Biblia nyelvezete az apa-fiú kapcsolatához tud hasonlítani. Értsük jól ezt a mondatot: Jézusnak jó édesapja van, akitől nem is tanulhatott és láthatott mást, mint azt, hogy gyermekét milyen odaadó és féltő szeretettel veszi körül. Jézus és az Atya egysége, a közöttük lévő erős kapcsolat a biztosítéka annak, hogy Jézus ugyanígy bánt az emberekkel. Jézus ma sem tesz másképp. Amikor arról van szó, hogy megérintett engem Jézus szeretet, akkor ebbe az Atyával való kapcsolatába érezhettem bele, kapcsolódhattam be. Minél közelebb kerülünk Jézushoz, annál jobban és gyakrabban átéljük kettejük szeretet kapcsolatát. A keresztény embernek nem is lehet igazán más vágya, mint ehhez a szoros családi kötelékhez tartozni. "Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint amikor valaki arcához emeli gyermekét."
Az igehirdetést előkészítő két lekcióban még mindig a vízkereszti üzenet jön elénk: Isten szeretete láthatóvá lett Jézusban. Jézus ugyanúgy bánt az emberekkel, ahogyan az Atyánál látta ezt. A megvetett és lenézett leprás kérésére megállt és meggyógyította őt. "Akarom, tisztulj meg!" A másik történetben a Jézus követői számára elfogadhatatlan foglalkozású római százados kérésére: "Uram, nem vagyok méltó arra, hogy hajlékomba jöjj, hanem csak egy szóval mondd és meggyógyul az én szolgám." - azt válaszolja: "Bizony senkiben sem láttam ilyen hitet egész Izraelben!" És őt is meggyógyítja. Jézus szeretetével tele van a föld.
Az egyházi hagyomány szerint Pál apostol születésének 2000. évfordulója van, ezért az egyházak a tavalyi Biblia évéhez hasonlóan idén a Pál apostol évet hirdették meg. Ehhez még az is hozzájön, hogy szintén az egyházi hagyomány szerint épp ma, január 25-én ünneplik Pál születésnapját, ezért nem feledkezhetünk meg róla. Pált, a keresztényeket üldöző, kellemetlen, sőt sokak számára félelmet keltő embert Jézus a damaszkuszi úton elhívta. Nem undorodott a keresztényeket láb alól eltevő Páltól, sőt. Krisztus kegyelme megelőzte Pál keresztényüldöző természetét és elhívta őt, hogy szolgáljon neki. Az életet ajánlotta fel neki.
Hogy olvassuk 5 Mózes 7,7-ben? "Nem azért szeretett meg és nem azért választott ki benneteket az Úr, mintha valamennyi nép közül a legnagyobbak volnátok, hiszen a legkisebbek vagytok, hanem azért, mert szeret benneteket az Úr."
Kedves Gyülekezet! Szeret benneteket az Úr!
Az ökumenikus imahét záró napján még komolyabban és tudatosabban megélhetjük, hogy minket, akiket gyermekeként szeret az Úr elvárja, hogy testvérekként viselkedjünk egymással. Ahogyan egy család életét a családi békesség és szeretetteljes kapcsolat teszi széppé és vonzóvá, úgy az egyházat is a felekezetek tagjainak, Isten gyermekeinek szeretetteljes és békességgel teli jó testvéri viszonya teszi vonzóvá. Isten nem szereti, ha gyermekei veszekszenek egymással. Erről szól az ökumené. A kereszténység nagy családjában minden felekezeti sajátosságot és teológiai látást félretéve Jézusban egyek legyünk ahogyan ő is egy az Atyával.
"Emberi kötelekkel vontam őket, a szeretet kötelékével. Úgy bántam velük, mint amikor valaki arcához emeli gyermekét." Milyen jó, hogy ilyen Urunk van! Milyen jó, hogy Urunknak ilyen Fia van! Milyen jó, hogy Jézusnak követői lehetünk és mindannyian az Atyához tartozhatunk!
Ámen.