Karácsony utáni vasárnap
Szentendre, 2008. december 28. 10:00
/Ef 2,13-18/
Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

A betlehemi csillag folytatja útját az égen és már csak a karácsonyfánkon függő dísze őrzi emlékét; az angyalok éneke is a távolba hallatszik már, a pásztorok hátát látjuk a falu határában, Mária és József alakja is fakulni kezd. Múlni látszik az idő, s ezalatt százféleképpen fogalmazzuk meg, mit hozott nekünk Jézus. Mindig ugyanoda lyukadunk ki: önmagát, személyét, életét ajándékozta nekünk. Ezt azonban számtalan aprópénzre válhatjuk, ami egészen megkönnyíti keresztény életünket. Az egész Újszövetség erről szól: mit hozott nekünk az Atya Egyszülöttje. Ebben az értelemben Jézus neve többjelentésű szó. Ennek az évnek az utolsó istentiszteletén Jézus neve a békességet hozót jelenti.

Pál apostol efezusiakhoz írott levelében meglehetősen nehéz nyelvezettel ír erről. A fejezet címsorában ezt olvassuk: Krisztus a maga testében egyesíti Isten új népét. Távoliakat és közelieket, a két nemzetséget, valamint a megbékélést említi. Vegyük sorba ezeket.
Távoliak és közeliek. A két nemzetség. Amikor Pálnak ezeket a szavait felolvasták, sokak szeme előtt megjelenhetett a jeruzsálemi templomot körülvevő külső udvar, amelyet fal választott el a belső résztől. A pogányok csak erre a külső udvarra mehettek be, s a falon belül csak a zsidó nép tagjai számára volt engedélyezett a tartózkodás. Hatalmas kőtábla hirdette: "Idegen nem léphet a templom körüli lezárt területre. Akit mégis rajtakapnak ilyen cselekedeten, önmaga okozza halálát." Kemény szavak ezek, de hát az Ószövetség tanulsága szerint Istennek volt egy választott népe, a zsidó nép, akik ugyan különböző intenzitással ragaszkodott Istenhez, mégiscsak kiválasztott volt. Ez a kiválasztottság Krisztussal megváltozott. Nem törölte el Isten a zsidó nép iránt érzett szeretetét, nem hagyta el őket, nem cserélte le őket a többi néppel, csak kibővítette, kiterjesztette szeretetét mindenkire. Helytelen gondolat lenne, ha a zsidókat emiatt bárki is lenézné, vagy vádolná.
Nem estek ki Isten kegyeiből, csupán annyi történt, hogy Isten azt monda: elég volt, hogy vannak távoliak! Elég volt a falasdiból! Ne épüljön több fal ember és ember között, ami van, azt is bontsuk le! Ne legyenek többé távoliak, ne legyen többé két nemzetség: zsidók és nem zsidók, tehát pogányok, hanem egyszer, s mindenkorra mindenki lehessen közeli úgy, hogy nem kell zsidóvá lennie!

Így érthető meg, hogy Krisztus már nemcsak a zsidó néphez jött, - bár ő maga szülő anyja és nevelő apja nemzetségét tekintve zsidó származású volt - hanem minden néphez. Ezért adott új törvényt, a szeretet törvényét, amely minden falat lebont.

Büszkén szoktuk emlegetni, hogy az egyetlen emberi kéz alkotta építmény, a kínai nagy fal, amely a világűrből is látható. Isten, ha nem is a világűrből, de a mennyei valóságból nem csak egy kínai nagy falat látja. A föld hemzseg a nagy falaktól: nemzetek között húzódó nagy falaktól, munkatársak között húzódó rideg falaktól, családok között húzódó hatalmas falaktól, családon belül épített áttörhetetlen falaktól. Mindenütt falakba ütközünk. Olyan ez, mint egy felülről nézett labirintus, ami számtalan falból áll és elválaszt bennünket egymástól. Így tényleg nehéz lesz egymásra találni, vagy célunkat elérni.
Jézus falat törni jött. Válaszfalakat. És ő már bontogatni is kezdte ezeket. Áttörte a jeruzsálemi templom falait és a külső udvarról behívta a népeket a belső udvarra. "Jöjjetek Atyám áldottai és örököljétek a nektek elkészített országot!" A távoliakból így lehetünk közeliek, a két nemzetséget között épült választófalat ezzel rombolta le Jézus.

Igénk másik kulcsszava a megbékéltetés. "... eljött és békességet hirdetett nektek, a távoliaknak és békességet a közelieknek." Isten megbékéltette önmagával a világot, béküljetek hát meg ti is egymással - hangzik a felszólítás az úrvacsoravétel előtt. Ez a gondolat mindkét testamentumban benne van. Ézsaiás próféta is erről jövendölt: eljön majd az, aki békét teremt a földön, de óhatatlan, hogy karácsony után néhány nappal ne jusson eszünkbe az angyali szózat erőteljes hangja: "Dicsőség a magasságban Istennek és a földön békesség és az emberekhez jóakarat!" Ez a lendület olyan sokakat magával ragadott akkor: egyszerű pásztorokat, nagy tudású bölcseket, zsidókat és nem zsidókat egyaránt. Ennek az üzenetnek ereje van! Egyszerre szólal meg Isten és ember felé. Istené a dicsőség, emberé a békesség.

Ezt a békességet sokan keresik. A közelmúltban beszélgettem valakivel, aki elmondta, hogy nem olyan rég áttört benne valami. eddig nem tudott sírni, azonba egy ide ha templomba jön, mindig sír; vagy belül, vagy kívül, amit addig nem tudott. Békességet kapott Istentől és ennek a jele nála a sírás. Sírni szabad, sőt kell is. Sok minden miatt szoktunk sírni, aminek oka legtöbbször nem is derül ki mások számára. Ez így van jól. Isten békessége is sírásra tud fakasztani.

Vannak olyanok, akik Isten vezetését tapasztalják meg a békességen keresztül. Bennem is ez alakult ki. Ha egy döntés előtt állok és választanom kell, mindig azt választom, amiben békességem van. Addig nem szoktam dönteni, amíg ezt meg nem élem. Ha háborog, vagy ellenkezik a lelkem, vagy hova tovább minden porcikám ellenkezik valami ellen, akkor muszáj időt hagynom annak a dolognak, hogy leülepedjen bennem, hogy aztán döntsek. Háborogva nem lehet jó döntést hozni. Az sokszor csak falat épít. A jó döntéshez segít egy komoly beszélgetés azzal, akiben megbízom, egy lelkigondozói óra, az imádság: beszélgetés és megosztás Istennel. Vannak nehéz helyzetek, amelyekben nem lehet jól dönteni, de békességünk akkor is lehet abban a döntésben.
A békesség hiánya akkor a legnagyobb, amikor frontok alakulnak ki. Ellentétes gondolkodású emberek, homlok egyenest egymásnak ellentmondó véleménye ütközésénél. Ez nagyon konok tud lenni.

Nagymama korú asszonnyal beszélgettem, temetési adatokat vettem fel. Amikor a gyászolók névsorát szerettem volna összeírni, kik búcsúznak szerettüktől, szomorúan hallgattam, hogy a közvetlen családtagok közül többekkel évek óta nem beszéltek. Milyen nagy teher lehet ez az életben maradottaknak! Nem engedhetjük meg magunknak, hogy rendezetlenek legyenek kapcsolataink! Tessék mindenkinek megtalálni a békességhez vezető utat! A békességhez egyedül a megbocsátás útja vezet. Nincs más. Isten is nagyvonalú: megbocsát és elengedi a büntetést. Ezért nevezi a Biblia kegyelmes istennek. Ezért lehet irgalmas szeretete végtelen. Nem egyszerű amit mondok, de ha nem így cselekszünk, miért mondjuk magunkat kereszténynek, miért hisszük azt, hogy mi mások vagyunk, mint a pogány istentelenek?

Jézus ezek miatt a megkövesedett falak miatt jött el. És mi egyre csak építjük ezeket, ő pedig egyre csak rombolja ezeket. Hát nem borzasztó és orcátlan tőlünk? Istent dolgoztatjuk. Akinek egyik percben dicsőséget mondunk és hálálkodunk, akit egyik pillanatban szeretjük és életünk Urának valljuk, a másik pillanatban hátat fordítunk neki és kezdjük a malterozást. Keményen dolgozunk ezért, rá kellene döbbennünk, hogy ezeken a körénk és közénk felhúzott falakon keresztül nem jut be a Világ Világosságának fénye. A fénytelen életben még a növény sem bírja ki sokáig. Isten nem lőrésnyi nyílásokat akar vágni ezeken a falakon, hanem teljesen le akarja rombolni őket. Isten azért küldte el Fiát a világba, hogy az ördög munkáit lerontsa. Ne segítsünk az ördögnek az építkezésben! Amit ő akar építtetni velünk, az nem a lélek temploma. Az egy másik templom. Ott ő az úr, sötét van és elszigetelt rabbá tesz bennünket. Ő akarja azt, hogy mindenki falat húzzon maga köré. Mi ne akarjuk ezt. A békesség Istene sem akarja ezt.

Ámen.