Szentháromság ünnepe utáni 22. vasárnap
Szentendre, 2008. október 19. 10.00
/Fil 1,3-11/
Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!

Amikor két ember között kiderül, hogy egymás gondolataira rezonálnak, mert nagyon hasonlóan gondolkodnak, és adott esetben ugyanattól jönnek lázba, abból legalább egy jóízű beszélgetés, kölcsönös szimpátia, esetleg hosszabb találkozás után rokonszenv, vagy akár szerelem, olykor házasság köttetik, de az is meglehet, hogy csak egyszerűen egy jó barátság születik. Azt hiszem nem olyan rég velem ez utóbbi történt.

Egy kisfiúval egymás mellé kerültünk és beszélgetni kezdtünk. Már egy éve ismertem, valahogy mégsem sikerült megközelítenem. Most viszont a villamosokról és trolibuszokról szólt a szenvedélyes beszámoló, amit nagyra nyílt szemekkel hallgattam és közben - akaratomon kívül látványosan fokozva lelkesedését - érdeklődve kérdezgettem őt. Amikor elbúcsúztunk egymástól, úgy éreztem, kölcsönös szimpátia volt bennünk. Kis barátom néhány nap múlva a közlekedési múzeumba ment és amikor véletlenül kiderül, hogy én bizony még nem voltam ezen a csoda-helyen, a közöttünk két napja szövődött barátság végleges megpecsételéseként a múzeumba érve fájdalom díjként, vagy bátorításként vásárolt nekem egy trolibuszokkal teli képeslapot, amit azóta személyesen át is adott nekem, ami véletlenül nálam is van.
Két ember közötti utat rögtön lerövidíti a közös érdeklődés.

Pál apostol és a filippibeli gyülekezet között ugyanez történt. Pál és a gyülekezet is szenvedélyesen szerette Istent. Mind az apostol, mind pedig a közösség életében az első helyen Isten állt. Tehát nem csupán arról volt szó, hogy egy olyan embert ismert meg a gyülekezet Pál személyében, akit rajongásig szeretett, akit ahol csak tudott favorizált és fordítva. Kettejüket Isten evangéliuma kötötte össze A filippi gyülekezet és Pál érdeklődési köre ugyanaz volt: Jézus. Jézus volt a mindenük. Ezért Pál levelét a gyülekezet iránti olthatatlan szeretetben írja. Erre vonatkozóan néhány árulkodó szót olvashatunk levelének elején.
Pál, mint minden levelét, a filippi levelet is imádsággal kezdi. (Elgondolkoztam azon, hogy milyen furcsán néznénk arra, aki emailjét imádsággal kezdené.) Márpedig ezzel az apostol pontosan azt éri el, ami minden más levéltől megkülönbözteti az apostoli levelet, ti. mindaz, ami a levélben előkerül, elveszíti profánságát, és az Isten ember közötti kapcsolat szintjére emelkedik. Tehát itt már nem ember-ember közötti szimpátiáról van szó, hanem az alaphelyzet az, hogy Isten Pálban is és a gyülekezetben is elvégzett valamit. Ez a valami pedig az, hogy Isten nélkül nemhogy nem tudják elképzelni egy napjukat, hanem nincs olyan napjuk, amikor ne élnének át azt, hogy Isten irgalmára szorulnak. Isten számukra olyan, mint a levegő. Magukba szívják, ettől élnek.

Ha jól figyelünk, itt láthatjuk meg az összefüggést az oltár előtt felolvasott igék és az igehirdetés alapigéje között. Mikeás próféta felemelt kézzel azt mondja: "Ember, megmondtam neked, hogy mi a jó... törekedj szeretetre és légy alázatos Isteneddel szemben!" És ebből az intésből már egyenesen következik az, amit Jézus Máté írása szerinti evangéliumban a gonosz szolga történetével elmond nekünk: a szeretet megvalósulásának alapja a megbocsátás. Bocsássatok meg szívetekben egymásnak és éljetek szeretetben.
Nagyon úgy tűnik, hogy Pál legkedvesebb közösségében ez működött. Nem voltak mintagyülekezet, de Pál hálaadással emlékezik meg róluk, mert a lényeges lényeg, az ami számít, rendben volt náluk. A hála a kegyelemből, kegyelemből, tehát Isten bocsánatából és szeretetéből élő ember szemléletmódja. Pál tekintete ezért levélírás közben nem a gyülekezet hiányosságain és bűnein akad meg először, hanem elsőként azt veszi észre, ami kitűnik: ezek az emberek az evangéliumból merítenek erőt, ezek az emberek hívő keresztények, sőt, mi több, ezek az emberek részt vesznek az evangélium hirdetésében! Képzeljük csak el. Pál és munkatársai néhány napra elmennek Filippibe, ahol összejönnek valamennyien, hogy meghallgassák mit mondanak az apostolok Isten országáról.

Aztán mivel számtalan más helyre is el kell menniük, imádságban otthagyják azokat, akik fogékonyak voltak Isten ügyére. Ha tetszik, vezető nélkül maradnak, de mert annyira megérintette őket a Jézus Krisztusról szóló beszéd, kialakul a gyülekezeti élet, összejárnak, otthon is erről társalognak és e köré rendeződik az életük. Már nem maguk, nem is családjuk, hanem minden gondolatuk Jézus körül forog. Senki sem kérte tőlük, mégis elkezdik Isten országának építését. Mivel? Hát azzal, hogy bátran elmondják, mit jelent számukra a Megváltó, és van miről beszélniük. De például tudunk arról is, hogy saját határaikon túl nézve, a kezdetek kezdetén adománnyal segítették Pál apostol munkáját. A gyűjtés azonban nem Pál tehetséges személyének, kiváló teológus voltának volt köszönhető, hanem mert Pált Istenhez közeli embernek ismerték meg, aki ugyanúgy az evangélium ügyének terjedését tekinti életcélnak, mint ők.
Így bontakozik ki előttünk egy szolgáló gyülekezet képe Filippiben. Isten szándéka mindig az, hogy a megajándékozott gyülekezet ajándékozó közösséggé váljon.

Ahogy az már elhangzott, Pál levelének elején imádkozik. Ezt az imádságot azonban valami megtöri. A börtönben lévő apostol a 7. versben váratlanul szinte kitör, és mint aki már nem tudja magába tartani mondanivalóját, megvallja a filippi gyülekezet iránti szeretetét. Ez a vallomás felfedi előttünk gondolatainak hátterét, mélyen érző emberségét, és ezzel évezredek távolságát semmi téve egészen közel jön hozzánk. "Szívemben hordozlak titeket, mivel ... az evangélium védelme és megerősítése közben is mindnyája együtt részesültök velem a kegyelemben." És ez kölcsönös. Tudja, hogy ők is szívükben hordozzák őt.

Végül pedig szeretetért imádkozik. Ha Isten és ember kapcsolatának alapja a szeretet, akkor természetes, hogy az embertől-emberig vezető út is a szeretet. Jó azonban mindig emlékeznünk arra, hogy a szeretet nem egy gyöngyszem a keresztén erények sorában, hanem az emberi együttélés alapja.

Meglepő, hogy az apostol egy olyan gyülekezet esetében könyörög szeretetért, amely éppen szeretetével tűnik ki. Ez azért lehetséges, mert a szeretet nem elégszik meg azzal, hogy elkezdődött, vagy megszületett, vagy egyszer megtapasztalhatóvá vált. A szeretet mindig gazdagodni akar. Nincs olyan, hogy ne mélyülne, vagy ne nőne. Ez az az iránytű, amellyel Isten az útjára bocsátja az embert a világban. Olyan jó azt megtapasztalni itt, ebben a gyülekezetben, amikor lelkész és közösség ugyanattól jön lázba. Olyan jó, amikor a trolibuszos képeslap mellett, vagy után elő lehet venni a Bibliát és elmondhatjuk: minket Ő érdekel. Engem is és a gyülekezetet is Ő hoz lázba, hiszen mindannyian rajongásig szeretjük és ragaszkodunk hozzá!

Ámen.