Szentháromság ünnepe utáni 21. vasárnap
Szentendre, 2008. október 12. 10.00
/Ef 5, 15-21/
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!
A történelem során számtalan alkalommal beigazolódott az, hogyha egy hadsereg vezetője el tudta hitetni katonáival, hogy képesek legyűrni az ellenséget, akkor nyertek. Egy elszánt, az okos vezér parancsait követő maroknyi katona győzni tud a sokszoros túlerőben lévő ellenséggel szemben. Nem mindegy, hogyan nézünk farkasszemet az ellenséggel. Reszkető nyárfalevélkét félszeg bizonytalansággal, vagy bátorsággal.
Isten igéje erről beszél. Azt akarja Pál, hogy az efezusiakkal együtt megértsük: a démoni túlerőtől nem kell félni. A sötétség világának urairól gonosz lelkekről és ördögről beszél. Ugyanakkor azt is elmondja, hogy nem azon kell kétségeskedni, hogy a gonosz szellemek hányan vannak, hanem azt kell meglátnunk, hogy kinek az oldalán érdemes harcolnunk és hogy egyáltalán harcolni érdemes. És közben bíztat: le lehet győzni az ellenséget. A győzelem titka: az ellenség felismerése és a küzdeni akarás. Pál apostol ehhez azt javasolja, hogy öltsük magunkra Isten fegyverzetét. De nem akármilyen fegyverekről van szó. Mennyei magasságokban élő rossz szellemek, vagyis démonok elleni harcról. Földre szállt angyalokról és földre szállt démonokról.
Azt javasolja az apostol, hogy vegyük kezünkbe a hit pajzsát, amellyel kiolthatjuk a gonosz tüzes nyilát, a Lélek kardját, az Isten szerint való beszédet, húzzuk fel lábunkra a békesség evangéliumát és az üdvösség, a győztesek sisakját. Így induljunk harcba. Mindenki készülődjön, mert hamarosan kezdődik a nagy összecsapás és akkor jaj lesz annak, akinek kezében nincs ott a kard és akinek fejét semmi sem védi!
Lelki szemeink előtt láthatjuk magunkat, mint gyülekezetet, amint rendre felállunk és zárt alakzatot képezünk, talpig felfegyverkezve, parancsszóra váró izgalommal, azonban még mielőtt masírozni kezdenénk és csatába indulnánk, azért kérdezzük meg, hogy hol van itt harc, ki az ellenség, ki üzent hadat, hogyan fogjuk felismerni őket, a démonokat, és miért pont mi harcolunk a hivatásos katonák helyett? Aztán felmerülhet bennünk az is, hogy mi a terv, hol fogunk vonulni, mi lesz, ha valaki megsebesül, vagy mit teszünk akkor, ha az ellenség tényleg hatalmas túlerőben lesz?
A kérdések jogosak. Valóban nem egyértelmű a helyzet. És ha ezt meglátjuk, hogy nem egyértelmű a helyzet, akkor máris egy jottányit közelebb kerültünk a győzelemhez.
Az ige ugyanis azt mondja, hogy nem test és vér ellen harcolunk, hanem az ördöggel szemben. Harcunknak pont ez a nehézsége. A Sátán legnagyobb hazugsága, hogy elhiteti: ő nincs. Nem is volt és most sincs. Innentől kezdve a keresztény hívő ember ellenség nélkül marad, leveszi a sisakját, leköti a kardját és elmismásolja a harcot. Jó a taktika. Az ördög ügyes húzása. Évezredek óta bevált módszer. Hitessük el velük, hogy nem létezünk, aztán változtassuk el az arcunkat, öltsünk fel valami érdekes ruhát és így menjünk az emberek közé. Az egészben nem az ördög maga félelmetes, hanem ez. Remekül elhiteti, hogy ő nincs.
Vasárnap reggelenként ki szoktam menni ide az udvarra. Olyankor még sötét van, ma még erős köd is volt, szürkeség lepte el a patakmedret, ezért jó darabig nem láttam, hogy mi van partján. Általában vadkacsák, rigók, esetleg Mátyás madarak tanyáznak a víz mellett. Sétálgatásom alatt hol ők ijednek meg tőlem, hol én tőlük. Ma mindannyian megijedtünk egymástól. Ők hirtelen sokan és meglehetősen zajosan szálltak fel, én pedig nyilvánvalóan félelmetes lehettem számukra.
Az jutott eszembe, hogy a Sátán is olyan sokszor ködbe burkolódzik és settenkedik. Ő sohasem egyenes. Mindig maszatol. Csak akkor mutatja meg magát, ha már nem kell tartania attól, hogy valaki erősebb nála. Aztán ijesztget kedvére. Ez neki jó. Félelmet kelteni és szorongatni minket. Szívesen tölti ezzel az időt. Azonban ha megérzi, hogy jön valaki, aki legyőzheti, egy szempillantás alatt eltűnik.
Jakab apostol azt írja levelében, hogy "Álljatok ellen az ördögnek és elfut tőletek." Lehet, hogy én is megijedek tőle, de biztos vagyok abban, hogy ha ezt a félelmet leküzdöm és Isten hatalmas erejében megerősödve állok meg, kettőnk közül az ördög lesz az, aki nyüszítve fut el. Mert az ördög alapvetően rafinált, de nyomorultan gyáva. Nem akar Istennel találkozni. Tudja, hogy egyszer meg kell küzdenie vele, hogyne tudná, addig viszont mesterkedik és egyre csak okozza a mérhetetlenül sok galibát.
Hétköznapi jelenség, hogy hajlamosak vagyunk olyankor démonizálni, amikor nem kellene. Újjal mutogatni a hibásokra, közellenséggé tenni azt, aki esetleg nem is ellenség, bűnbakot keresni és talán ártatlanul megvádolni valakit. Amikor pedig farkasszemet nézünk a Sátánnal, nem látjuk kivel van dolgunk.
Pál apostol ezzel a levélrészlettel eszünkbe juttatja az ellenséget. Az igazit. Megismertet bennünket az ördöggel. Nem írja le az ördög életrajzát, még csak nem is számol be a sötétség erőinek eredetéről. Feltételezi, hogy az efezusiak elfogadják létezésüket. Nem kíváncsiságunkat akarja kielégíteni, hanem azt mondja el, miként lehet megküzdeni ezekkel a förtelmes sötét erőkkel. Nem javasolja, hogy bárki is egyedül szegüljön szembe velük. Ezek a hatalmak nem földi hatalmak, de a földön működnek.
Jézus azt mondja: féltelek titeket, mert tudom, hogy azok a démonok, rossz erők, nagyobbak nálatok. Segíteni akarok. Veletek akarok küzdeni. Értetek szállok harcba. Csak szóljatok. Én vagyok. Itt vagyok és megyek.
Hogyan énekeltük az előbb Petőfi Sándor fordításában az Erős vár a mi Istenünk kezdetű énekünkben? "Önnön erőnk csak délibáb / És bizony esnénk esten; / De harcba küldte egy Fiát / Értünk maga az Isten. / Kérded-e, ki az? Jézus, az Igaz. / Sok had, egy a fő, nincs más, csak Ő, / Krisztus a győzedelmes."
Ámen.