Szentháromság ünnepe
Szentendre, 2008. május 18. 10.00
/Jn 3, 16-21/
Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Ünnepre jöttünk! A Szentháromság ünnepére. Karácsonykor a betlehemi csillaggal díszítjük a tereket, otthonunkat, jászlakat állítunk, Húsvétkor csoki-bárányokat majszolunk. A Szentháromság ünnepén azonban nem aggatunk sehová világító háromszögeket. Ennek két oka lehet. Az egyik az, hogy ez az ünnep számunkra nem fontos, a másik, hogy olyan titokzatos, hogy zavarba jövünk, ha ezt a titkot ünnepelni kell.
A szószéken nincs bátorságom ahhoz, hogy titkot fejtegessek. A Szentháromság titok. Szabad róla gondolkodnunk, hiszen a Biblia is beszél nekünk róla. Egyszer pontosabban, máskor csak utalás szerűen. Amikor a Biblia a Szentháromságról beszél, Istennek három különféle megközelítését adja nekünk. Ugyanarról a személyről beszél háromféleképpen. Úgy, mint Atyáról, Fiúról és Szentlélekről.

Jörg Zink német 20. századi lutheránus teológus értelmezése segíthet. Ezek a megközelítések, mondhatnám úgy is "Istenhez férések" utak. Utak az Ő megismeréséhez, tetteinek megértéséhez. Nem is olyan utak, amelyeken járva mi férhetnénk hozzá Istenhez, hanem három olyan mód, ahogyan ő teszi saját magát elérhetővé számunkra. Egy Isten három személyben.
3:1, azaz a három az egyben a mai ember számára nem idegen gondolat. Gondoljunk például a kávéra: nem szükséges külön kávét, cukrot és tejport vásárolnunk, mert ez a három egyben megtalálható. Nincs szükségünk külön telefonra, fényképezőgépre és rádióra, mert ez a három a mai mobil készülékekben megtalálható.
Isten három az egyben. Annak idején a 4. században az egyházatyák, akik a keresztény tanítás alapjait lefektették a Biblia alapos értelmezése nyomán, szóval az egyházatyák arról beszéltek, hogy Istennek három arca, latin nyelven "persona"-ja, vagyis személye van. A persona eredeti jelentése álarc. Az álarc szót elsődlegesen a színházi világban használták. Ne értsük félre, de így hozhatjuk közelebb mindazt, ami a Szentháromságról tudható, hogy ti. a Szentháromságról szóló tanításban Isten három "álarcáról", három "arcáról" van szó.

És én itt meg is állok. Nem merek többet mondani a Szentháromságról, mint Egyről. Úgy vagyok, mint az autópályán elakadt autós. Ha még nem állt le magától, hát leállítom az autót, kiszállok és kiteszem az elakadást jelző háromszöget. Nem tudok tovább menni...
Ettől a képtől elszakadva egyet tehetek. Elgondolkodom, hogy ez a három személy, az Atya, mint teremtő, a Fiú, mint aki megváltott a bűneimtől és a Szentlélek, aki hitet ébreszt bennem, megújít és megszentel, szóval ők hárman mit váltanak ki belőlem.

Pál apostol a rómaiakhoz írott levelében azt írja: "Ó Isten gazdagságának, bölcsességének és ismeretének mélysége! ... Milyen kikutathatatlanok az ő útjai." Isten ebben a három személyében közeledik hozzánk. Ez a három út a maga teljességében most még érthetetlen, kikutathatatlan. És nem tudok mást mondani róla. Az viszont egészen világos és valóságos, hogy miután rádöbbentünk, miután a homlokunkra csaptunk, hogy ki Ő: ez a kikutathatatlan bölcsesség, szeretet, értelem, tehát ennek a tudása mi az, amit kivált belőlünk. Az ő dicséretét és magasztalását, hódolatát és imádatát.
Az evangélikus istentiszteleten két helyen is megjelenik az un. doxológia, Isten magasztalása. Az egyik az istentisztelet elején a kegyelemhirdetésben: "Dicsőség a magasságban Istennek" és folytatódik "s a földön békesség és az emberekhez jóakarat..." Ezt minden vasárnap halljuk és magunkban a lelkésszel együtt mondhatjuk. A másik doxológia az úrvacsorai liturgiában található, amikor az Isten igéjével megáldott ostyát és bort a lelkész kezébe tartva mondja: "Mert méltó a megöletett bárány, hogy övé legyen az áldás és tisztesség a dicsőség és a hatalom örökkön örökké."

Amikor az Istennel való kapcsolatunkat végiggondoljuk, akkor látjuk, hogy nincs más értelme az istentiszteletnek, mint az imádata. Isten imádni jövünk ide. Ezért viselkedünk másképp a templomban, mint egyéb helyen, ezért olyan fontos, hogy az istentisztelet előtti percekben ne egymással beszélgessünk, hiszen arra annyi más lehetőség van, hanem az istentiszteletre készülve elcsendesedve várjuk az együtt imádat megszentelt perceit. Ez természetesen nem komorságot jelent, hiszen ha találkozom Istennel, annál nagyobb öröm úgyse tudja eltölteni, betölteni a szívemet. Nem komorság ez, inkább megszentelt készülés, egy semmi máshoz nem hasonlítható figyelem, amihez bizony fegyelemre van szükség. És ez vonatkozik egész együttlétünkre. Ha Isten betölt minket, az istentisztelet csendesebb része sem maradnak üresek. Ezt akár Pünkösd óta tudhatjuk. Ugyanakkor az istentiszteleten résztvételünk nem érdem. Nem ez jogosít fel arra, hogy bármit is elvárjak Istentől. Tulajdonképpen semmi sem jogosít erre. Egyedül az: tudom, hogy Isten szeret engem, és meghallgatja imádságomat. Egy-egy istentisztelet tehát nem arra való, hogy itt aztán listáimat felolvassam neki, rendelésemet leadhatnám neki, hiszen vasárnapi alkalmainkat nem valamiféle istenkérésnek nevezzük, hanem "Isten-tiszteletnek." Az istentisztelet egyetlen célja, hogy miután megtudtam valami újat Istenről, munkájáról, vagy újra emlékeztettet az igehirdetés, egy éneknek az egyik sora, egy gesztus, egy mozdulat arra, mit tett értem Isten és kicsoda ő nekem, hódoljak neki, imádjam őt és leboruljak előtte. Nálunk nem szokás, - mint katolikus testvéreinknél, - hogy együttléteinken letérdeljük. Viszont nincs még egy olyan felekezet, akik az Úr testének és vérének vételekor letérdelnének. Erről beszélek. Erről a lelkületről. Amikor egy testtartással kifejezem azt, hogy ki vagyok én és ki az, aki előtt meg kellene állnom, de nem tudok, mert ő maga olyan szent, fenséges és hatalmas, hogy inkább letérdelek előtte, mert mást úgysem tehetek.

És végezetül Pál apostol levelében azt olvassuk, hogy "... övé a dicsőség mindörökké." Isten dicsősége ragyog. Ragyog önmagában és a nagy kérdés számomra az, hogy ami minket ebből érint, - szó szerint! - az vajon meglátszik-e rajtunk. Amikor a három szenttel találkozunk, akiről azt hirdeti Ézsaiás: Szent, szent, szent, szent a Seregek ura, dicsősége betölti az eget és a földet!", akkor ebből a szent fényből, ragyogásból, találkozásból mi az, ami meglátszik a mi arcunkon?

Úgy kezdtem, hogy ezen az ünnepen nem szoktunk világító háromszögeket akasztgatni sehová. Én most mégis felhívnám a figyelmet a Jávor Piroska által készített üvegablakunkra, rózsaablakra, ott hátul fent, aminek közepén, bár fordított helyzetben, de mégis ott van a háromszög. Emlékeztessen! Bátorítson! Hirdesse: A Szentháromság Isten itt van közöttünk!

Ámen.