Húsvét ünnepe utáni 1. vasárnap (Quasi modo geniti)
Szentendre, 2008. március 30. 10.00
/1Jn 5, 4-10a/
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Már egy hete. Már egy hete, hogy a gyülekezet együtt ünnepelte Jézus feltámadását. Már egy hete, hogy nyolc, fehér ruhába öltözött felnőtt konfirmandus térdelt az oltár előtt kérve hitük megerősítését, egyházunkhoz tartozását, Isten-kapcsolatát. Egy hete, hogy mi is egy közösségben lehettünk az úrvacsora szentségében a Feltámadottal és egymással itt a templom falai között, immáron a negyedik húsvéti alkalommal. Egy hete, hogy a Húsvétot, Jézust magát megünnepeltük. A piros betűs ünnepnap, a pihenés hosszúhétvégéje elmúlt, de az, amit az ünnep adott, nem múlt el. Maga az ünnepelt nem múlt el. Velünk maradt, ezért, mint mindig, most is az ő nevében kezdtük el az istentiszteletet.
Mai vasárnapunk neve latin nyelven így hangzik: Quasi modo geniti, aminek jelentése: mint újszülött csecsemők. "Mint újszülött csecsemők a hamisítatlan lelki tejet kívánjátok, hogy azon növekedjetek az üdvösségre"... mondja Péter apostol.
Talán kevesen tudják, hogy a Húsvét utáni első vasárnapunk másik neve fehérvasárnap. Az egyetlen színről elnevezett vasárnapon, fehérvasárnap az igehirdetés alapigéjében is megjelenített három színről: a pirosról, az áttetszőről és magáról a fehérről szeretnék beszélni, ami győzelemre segít bennünket. Nézzük meg együtt mi mindent jelentenek ezek a színek!
Első színünk a piros.
Nem szeretünk erről a színről beszélni. A feketébe burkolódzó Nagypéntek másik színéről. Pedig e nélkül a szín nélkül nem lenne megváltás. Mi a megváltás? Hát az, hogy nem nekünk kell küszködnünk Isten előtt bűneinkkel, rosszaságunkkal, kísértéseinkkel, mert Isten fia megküzdött értünk. Megküzdött és győzött. Halálával a halál felett. Oltárképek előtt megállva bizony néha beleborzadunk abba a Jézus ábrázolásba, amelyeken valószínűtlenül nagyra duzzadt vércseppeket látunk. Olykor valóban túlzásokba estek, különösen a barokk alkotók, de hát ők sem akartak mást, minthogy a szemlélődő megértse: Nagypéntek piros színe valódi piros volt. A legerősebb piros, a legtöbbet jelentő piros. Abból a szenvedésből fakadó piros, ami már a szeretetet jelentette. Amikor hittanórán van egy új kis báránykám, kap tőlem egy kiszínezhető Luther-rózsát és amíg színezi azt, el szoktam mondani, hogy a Luther-rózsa közepén látható piros szív Isten szeretetének jele. Annyira szeretet minket, hogy a Fiát küldte, aki meghalt bűneinkért. Ugyanezt énekeltük egy hónappal ezelőtt gyermek-istentiszteleten: "Rút volt szívem, sötét, de Jézus oda betért. / Mert megmosott a vér, szívem már hófehér..." és lapozgattuk a kis szívet, amin először a fekete, majd a piros, aztán a fehér színhez értünk.
Első színünk a piros a halál feletti győzelme színe.
Második színünk az áttetsző.
Kevés természetes anyagot ismerünk, ami áttetsző. A víz az. Istentiszteletünk elején is láthattuk ezt, ha jól figyeltünk összesen hatszor: amikor Marcellt és aztán Domokost az Atya, Fiú, Szentlélek nevében háromszori meghintéssel megkereszteltem. Az áttetsző keresztvízen Isten dicsőségének ragyogása fényében két igazság csillan meg. Az egyik az, hogy Isten ezzel megjelöl bennünket, hogy ezen túl őhozzá tartozunk, a másik pedig az, hogy az eredendő bűnünket, a lemoshatatlant lemossa, vagyis az eredeti bűnt már akkor, kisgyermek korban megbocsátja. Ha ezt nem látjuk, semmit sem látunk.
Tulajdonképpen az egyes ember életében, személyes életünkben ez az első igazi győzelem. Az a döntés, hogy keresztények, Krisztus-követők akarunk lenni, illetve, hogy gyermekeinket ezen az úton indítjuk el. Kevés szülő és keresztszülő van, aki úgy készül a keresztségre, hogy tudja, átéli, közben megtapasztalja: gyermeküket a győztes oldalára, a győztes oltalmába állítják. Az ember döntése közül ez az első, ami látható, egyértelmű jelzés; egy válasz Isten önmagát felkínáló szeretetére. Az áttetsző szín, a tizenöt perce, öt, harminc, vagy hetven éve egyszer szüleink és keresztszüleink, vagy nagyszüleink által látott vízjel ott van mindegyikünk homlokán. Van ám olyan tükör, amiben ezt látjuk! Minden keresztelő ilyen tükör. Ezelőtt a tükör előtt állva újra és újra elmondhatom: meg vagyok keresztelve. Hozzád tartozom. És eszünkbe juthat az a kis falusi fehérre meszelt kápolna, vagy városi díszes nagytemplom, gyermekkorunk templom illata, a fejkendős nénik, templomba ballagva szüleink kézszorítása, a sokat nézegetett keresztelőkút. ami első élményként olyan mélyen bennünk tud maradni. Második színünk, az áttetsző arra emlékeztet, hogy meg vagyok keresztelve.
Végül elérkezünk harmadik színünkhöz, a fehérhez. Számomra ez a szín a legkedvesebb. Nemcsak azért, mert egy hete Isten egy újabb csodáját élhettük meg a nyolc fehér ruhába öltözött konfirmandusért imádkozva, hanem mert a Lélek hitet ébreszt bennünk, hogy aztán mi is fehér ruhában állhassunk meg Isten előtt. A fehér a Lélek tisztaságának, a lelki jelentétnek a színe. A Lélek az, aki felölti ránk a fehér ruhát. Ő az, aki bizonyságot tesz a Fiúról. Jó azt megjegyeznünk: ha nincs Lélek bennünk; másképpen ha nem működik bennünk a Szentlélek, ha nem vagyunk "lelkesek," akkor nincs hitünk. Egyedül a Lélek az ami meg tud bennünket győzni arról, hogy Jézus, Isten Fia. Ez nem emberek bizonyságtétele Isten előtt, hanem ez Isten bizonyságtétele az emberek előtt. Ne kérdezzék a testvérek, nem tudom hogyan. A Lélek egyszerűen meggyőz bennünket. Ez is kegyelmi ajándék. A hit hitetlenség feletti győzelme. Minden lélek által meggyőzött ember fehér ruhába öltözött ember. Nem a ruha teszi az embert, hanem a Lélek. Nem a fehér ruhát kell keresnünk, hanem a Szentlelket, aki aztán majd felölti ránk azt. A fehér ruha megszerzése nem cél, hanem következmény. Előttem van az a kép, ahogyan a szülő nagy küzdelmek árán húzza fel a zoknit, rúgkapálódzó, erősen hadakozó, mit sem sejtő és csak keveset értő kisgyermekére. Van, hogy a Lélek is így öltöztet minket. Keveset értünk ebből, de amikor rajtunk van a fehér ruha, igazán csak akkor tudjuk meg, hogy mit jelent az igazság és tisztaság ruhájában lenni. Aki ezt egyszer igazán átélte, soha többé nem akarja azt levenni.
Fehérvasárnapi "trikolor" győzelmi zászlónk hát így néz ki: piros, áttetsző, fehér. Ez lobog felettünk. Ez jelenti számunkra a győzelmet. Ezt a három színű zászlót tudjuk kitűzni. Erről a három színről tudnak minket beazonosítani, ez a három szín mutatja meg, kik vagyunk. "... az a győzelem, ami legyőzi a világot, a mi hitünk." A keresztségbe, mint az új életben való hit, Jézus megváltó halálában való hit és a Lélek bizonyságtételében való hit. Amikor Isten győz mibennünk, megszületik a hit.
Így legyen.