Nagycsütörtök
Szentendre, 2008. március 20. 18.00
/Jn 13, 1-17/
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Este van. A tanítványok kedélyesen poharazgatnak, eszegetnek. Jól érzik magukat, mind a tizenketten ott vannak. Talán épp a nap nagy gyógyítását mesélik és próbálják feleleveníteni mindazok arcát, akik a csodára hittek a Mesterben. Vitatkoznak, érvelnek, beszélgetnek, viccelődnek. Nemcsak kollégák, barátok is. A naplemente fényeinél, jó hangulatban csevegő, az egyre magabiztosabb tanítványok fülében még mindig ott cseng a virágvasárnapi diadalmas bevonulás Hozsannája. Mondogatják is: Emlékeztek? 30 éves volt Jézus, amikor ez az egész elkezdődött. Micsoda napok voltak! Milyen fiatal mesterünk volt...
Ők még erről beszélgetnek, de mi már tudjuk, hogy olyan emberrel vannak egy fedél alatt a tanítványok, aki kezébe adott az Atya mindent. És ez a minden nem csupán többek feltámasztása, tucatok elhívása, százak meggyógyítása, ezrek jóllakatása, és tízezrek tanítása; nem csupán egy béna és egy parázna asszony bűneinek megbocsátása, nem csupán a szelídség, tisztaság, alázatosság mintaképe és példátlan példája, hanem ez a minden, amit az Atya Fia kezébe adott a világ bűnbocsánata, az egész emberiség, közte az én megváltásom.
S mindeközben a szeretett tizenkettőt hallgatva Jézus fejében és lelkében már ott van a holnap. Mi már tudjuk: az Atyához intézett utolsó hosszú ima órája, a római katonák diadalmasan erőszakos karszorítása, a küldetés vége, a megszeretett szülők fájdalma, a tanítványok kétségbeesett és gyáva magatartása, az utolsó óra eljövetelének gondolata, a világ megváltásának könyörtelenül nehéz feladata, az egyedüllét, a magány, az Atya hiányának nyomora ott van Jézus fejében és szívében. Jézus első életciklusának utolsó vacsorájánál már tudja, hogy megismertette az Atyát az emberekkel, megdicsőítette őt itt a földön, elvégezte mindazt a munkát, amellyel megbízta őt az Atya és most bekövetkezik mindaz, amitől a valóságos ember rettegett. "Jézus jól tudta, hogy eljön az órája, amikor át kell mennie e világból az Atyához, jóllehet szerette övéit e világban, szerette őket mindvégig." - írja János evangélista.
Tudta, hogy eljön az órája. És sorba, megállíthatatlanul jöttek az órák. Először a lábmosás órája. Hány percig tarthatott? Tizenöt, vagy húsz? Péternek, akit ámulatba ejt a Mester újabb meglepetése, bizonyosan egy örökkévalóság. Aztán a gecsemáné-kerti ima. Hány percig térdelhetett Jézus az olajfák tövében csöndes egyedüllétében? Júdás tán meg is őszült azalatt, míg odaértek a templomőrséggel, hogy végre megdolgozzon a harminc ezüstért. Hány percig tarthatott a keresztrefeszítés? Három órán át? Talán édesanyját kellene megkérdezni róla, hogy hiteles legyen a választ.
Mindenki számára eljön egyszer az a bizonyos óra, amelyben léte és élete összesűrűsödik. Ilyenkor világossá válik ki ő és kihez tartozik, s kitől van távol, s mit kell tennie, hogy kimondhassa: elvégeztetett. Ebben az órában igazán senki sincs mellette, csak Jézus, az Emberfia, aki ezt az utolsó órát átélte. Nem isteni könnyedséggel, hanem olyan "emberesen". Jézus számára ez az óra most, ott a tanítványi esti körben, vacsora közben jött el.
Jól tudta mi vár rá: az Atyától jött, az Atyához is kell visszamennie.
Mindannyian onnan jövünk, mindenki, kivétel nélkül és oda is kellene visszamennünk. Nem máshová. Az Atyához. Úgy, ahogy Jézus tette.
Hát akkor miért különbözünk ebben Jézustól? Félelmet keltően egyszerű a válasz. Azért, mert ő ezt tudta, mindvégig tudta; minden pillanatban tudta és minden pillanatát ez hatotta át: az Atyához megyek. Nekünk nincs bátorságunk e tudáshoz? Nincs. Nagyon sokszor nincs. És amikor nem tudjuk, hogy az Atyához megyünk, félni kezdünk és kétségbe esünk.
Nagycsütörtöki történetünkre pillantva ekkor látjuk meg, hogy Jézus búcsúzik. Most még csendesen és békességben, a tizenkettő jó hangulatában és társaságában megteheti. Leveszi felső ruháját, kendőt köt maga elé, majd újabb megdöbbenést okozva szeretett körének lehajol, letérdel, kezébe veszi a poros, meggyötört, sok sziklás vidéket megjárt lábakat és megmossa azokat. Van-e nehezebb, mint értetlenül, hitetlenül, kínos helyzetbe kerülve, színlelést sejtve, elfogadni és engedni, hogy a csodatévő kezek tenyerükbe vegyék lábunkat? Van-e nehezebb, mint elfogadni? Gyanú nélkül, pisszenés nélkül elfogadni a jót?
Nagy alázat elfogadni. Nagy alázat elfogadni Istentől az ajándékot, a meglepetést, a nem kértet, a régóta vágyottat. Nagy alázat beismerni, hogy koldusok vagyunk, egyedül vagyunk és semmink sincs. Nagy alázat elfogadni úgy, hogy nem tudjuk viszonozni. De tudnunk kell, mert Jézus is erről tett tanúságot: elfogadás nélkül nincs követés. Aki nem éhezi Istent, az nem kapja meg a testét a kenyérben. Aki nem szomjazza Istent, az nem kapja meg vérét a borban. Aki nem vágyik Isten érintésére, az poros lábbal lépdel majd a távoli Isten elérhetetlenül magas trónusához. Éhezd és szomjazd Istent és vágyódj érintésére!
Aztán hangzik a meglepő kérés. "Ha tehát megmostam a ti lábatokat, én, a Mester, az Úr, akkor nektek is meg kell mosnotok egymás lábát. Mert példát adtam nektek, hogy ti is úgy tegyetek."
Luther szavaival élve egymás Krisztusává kell válnunk. A kicsinek engedni, hogy naggyá váljék, a nagyot segíteni, hogy kicsivé legyen. Szolgálni, szolgálni és szolgálni. A gyülekezetben, az újonnan megismertnek, a régi ismerősnek, annak, aki váratlanul szembe jön velem, annak, aki hátam mögé került, annak, aki számít rá és annak, aki el sem tudná képzelni. "Ha tudjátok ezeket, boldogok lesztek, ha így cselekszetek."
Boldogok akik mernek tudni és mernek tudásuk szerint élni.
A tiszta lábú tanítványok ezt még csak-csak értik, azonban akkor, amikor Jézus kezében a kenyérrel kimondja: "értetek adatik", és "értetek ontatik ki," összenéznek.
Értetek. Nagycsütörtök szava. Értetek. A legfontosabb szó. Értetek. Ennél személyesebbet aligha mondhatott volna Jézus. Értetek. Minden értetek van. Az a minden, amit az Atyától kaptam, amiért itt jártam, amiért meghaltam és amiért feltámadtam. Értetek és miattatok. Mindazokért, akik hisznek énbennem. Azokért, akik bűneit megbocsáthatom. Mindazokért, akik nem csak lábukat szeretnének "tisztázni", hanem magukat is. Tisztázni Isten előtt és az emberek előtt. Hogy megtisztulva álljanak meg a trónus előtt.
Gyülekezet! Értetek törjük meg a kenyeret, mert Jézus azt mondta értetek adatik. Vegyétek hát és egyétek, mert ez az Ő teste. Értetek nyújtjuk a poharat, mert Jézus azt mondta értetek ontatik ki Igyatok hát belőle, mert ez az Ő vére. E kettő az örök élet reménységére. Érted. Ugye érted? Ámen.