Virágvasárnap
Szentendre, 2008. március 16. 10.00
/Mt 21, 1-9/
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Kétfajta házigazda és kétfajta vendég van.
Az egyikhez tartoznak azok a házigazdák, akik alig várják, hogy vendégük átlépje otthonuk küszöbét és a háziak kedves, szeretett vendégüket addig marasztalják, amíg csak tudják. A várva várt vendéggel általában kellemes együtt lenni, nagyokat beszélgetni és addig húzzuk-halasztjuk elmenetelüket, amíg csak tudjuk. Ekkor történik meg, hogy a vendég már kétszer-háromszor elköszön ugyan, de neki sincs kedve betenni maga mögött a kiskaput.
A másik körbe tartoznak azok, a házigazdák, akik kötelességből, vagy tehetetlenségük miatt vendégüket ugyan beengedik, de igazán azon jár az eszük, mi mindent kellene tenni, mi minden mással el lehetne tölteni az időt, és egyébként is: miért van itt ez a látogató? Van-e egyáltalán itt keresnivalója? A vendég ilyenkor kínosan érzi magát, érezhető a feszültség, a látogatás röviden zárul.
A virágvasárnapi Jézust körülvevő sokaság is kétféle, Jézusnak, a vendégnek a magatartása azonban ugyanaz. Vannak, akik Jézust szívesen látják a fővárosban. Ilyenek a követői, akik megértették és ráébredtek arra, hogy ő Isten fia, a dicső király, akiről sok száz évvel azelőtt a próféták beszéltek. Az érdeklődő sokaság is nyitottan várja őt, akik számára még ismeretlen a rajongásig szeretett Mester. És vannak olyanok, ők vannak többen, sokkal többen, akik csak orrukat dugják ki ajtójukon, s rosszallóan vetik Jézusra tekintetüket: megjött a szamaras király! Ők azok, akik vagy semmit sem tudnak arról, ki Ő, vagy hallották már prédikálni itt-ott, mondogatták már nekik mások, hogy mikről beszélt, de kellemetlen volt a szembesítés, az önvizsgálatra hívás, vagy egyszerűen elérhetetlennek tűnt Isten országának elérése. Akkor meg minek hallgassa...
Virágvasárnap a két csoportba sorolható házigazdák elvegyülnek és egy tömeggé válnak ugyan, mégis mindenkin jól látható: várta-e Jézust, örül-e Jézus érkezésének, vagy nem. Egyik csoporthoz tartoznak azok, akik kezében pálmaág van, s nincsen rajtuk felsőruha, a másikba tartoznak azok, akik mozdulatlan állnak és némi utálattal és megvető arckifejezéssel, kívülállóként szemlélik a hozsannázó tömeget.
Egy dolgot érdemes megjegyeznünk: Jézus ezekért a mozdulatlanul álldogáló, némi utálattal és megvető arckifejezéssel szemlélődő lelki szegényekhez is jött. Tulajdonképpen miattuk van itt. A lelki mozdulatlanokért. Mert nekünk olyan Jézusunk van, aki nem szereti kevésbé őket, mint a hozsannát éneklő követőit. Nem mond le róluk, nem szól oda nekik, nem néz rájuk megvető tekintettel, nem ítéli el őket. Ahogyan nem vetette meg Mátét, az adócsaló, ügyeskedő, pénzéhes gazfickót és a számtalan férfivel háló asszonyt. Ezért, nem másért, Máté tanítványa lett, az asszony sem hagyta el többé Jézust. Ezeket a lelki mozdulatlanokat szeretné kimozdítani, megmozdítani, felébreszteni.
A jeruzsálemi bevonulást megelőzően Máté evangélista a két jerikói vak meggyógyításának történetét írja le. Ennek a két vak embernek, amikor Jézus hozzájuk fordult egyetlen kérése volt: Uram, csak annyit szeretnénk, hogy "megnyíljék a szemünk!"
Jézus bevonulásának története szemet nyitogató felkiáltójel: sokszor úgy nézünk, hogy nem is látunk, úgy beszélünk, hogy nem is hallunk, nem értjük meg a lényeget.
Ezt tapasztaljuk a jeruzsálemieknél. Hiába kiáltoznak "Hozsannát," ha aztán golgotai-hegyi némaságukkal mégiscsak elárulják Jézust.
Érthetetlen, nem?
Jézus, ahogyan valaki megfogalmazta, szamáron érkezik, az ókor Trabantján. Nem teveháton, bíbor-bársonyba öltözve és katonai kísérettel, hanem szamaracskán, egyszerű ruhába, kérges tenyerű exhalász-tanítványai kíséretében. Hát nem szimpatikus? Hát nem hiteles? Hát nem megindító? Hát nem figyelemfelkeltő?
Az oltár előtt felolvasott igében a Filippi levél Krisztus-himnuszában olyan gyönyörűen fogalmaz Pál apostol: " ... mert ő Isten formájában lévén nem tekintette zsákmánynak, hogy egyenlő Istennel, hanem ... szolgai formát vett fel .. megalázta magát és engedelmeskedett ..." Nem uralkodni, hanem szolgálni, nem hódítani, hanem szeretni jött közénk. Nem igázott le senkit, nem szégyenített meg egyetlen embert sem. Vele és általa minden megváltozott!
S mégis: a hozsannát skandáló tömeg néhány nap múlva ugyanilyen diadalommal kiált "Feszísd meg!"-et: "Feszítsd meg! Feszítsd meg! Feszítsd meg!"
Jókai Anna: Ima - Virágvasárnap alkonyán című versében a virágvasárnap estéjére kialakult helyzetet a következőképpen fogalmazza: "Ez a piszkos alkony / a hamis csillogású nappal után - / Mert semmi sem volt híg fényben valódi: / sem a csődület, sem az ujjongás, / sem a fejhangon intonált hozsanna... a feszítsd meg élvezetesebb, a kereszthalál érdekesebb." Pedig Jézus békét hozott. Nem tett mást, mint járva a városokat, találkozva családokkal, baráti körökkel, hasonló érdeklődésű emberekkel, gazdag kereskedőkkel és szegénysorba csúszott, szociálisan nyomorgó családokkal lépten-nyomon hirdette: békéljetek meg Istennel! Békéljetek meg egymással, mert békességemet hoztam. Az én békémet adom nektek!
Virágvasárnap mégiscsak kinyit előttünk egy ablakot. Ez most nem a hozsannát, aztán "Feszítsd meg!"-et kiáltó Jeruzsálemre nyíló ablak, hanem az új Jeruzsálem felé nyíló ablak. Jézus besétál az oroszlánbarlangba, mert tudja: új ég és új föld és új Jeruzsálem, vagyis Isten számunkra elkészített országa nem lehet a miénk, hacsak ő, mint Isten fia meg nem hal értünk. Azért, hogy nekünk egy új Jeruzsálemünk legyen, neki be kell vonulnia a régin: a megbocsátás és az élet királyának.
Mindenkinek két Jeruzsáleme van. Egy régi és egy új. A régibe idegenként érkezik az Úrjézus. A régi Jeruzsálemünkben, még ha leselkedünk is az ajtónk repedésein keresztül: vajon ki ez, aki itt vonul, mégis inkább legyintünk. Az Új Jeruzsálemünkbe az Úrjézus haza érkezik. Otthonra lel.
Hogyan is fogalmaz Pál apostol a Kol 1,19-ben?: "Mert tetszett az egész Teljességnek, hogy benne lakjék..." Erről van szó. Az új Jeruzsálemben Ő már nem vendég. Befogadott, szeretett, ott lakó, hozzánk tartozó hozzátartozó. És mert másról sem beszél, csak erről: Ő ugyanezt viszonozza nekünk. Mi is lakhatunk majd nála. Az angyalokkal együtt az igazi hozsannát kifáradhatatlanul zengedezve. Virágvasárnapi meditációra szánt kérdésünk tehát: Meddig marad a mi kis Jeruzsálemünkben Jézus és mi lakhatunk-e majd az új Jeruzsálemben, a mennyek országának városában?
Ámen. Imádkozzunk!