Hatvanad vasárnap
Szentendre, 2008. január 27. 10.00
/2 Kor 12, 1-9/
Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

     Tegnap este egy középkorú, de lélekben fiatal ismerősöm, - aki nemrég veszítette el az édesapját - sms-t írt nekem. Nem ismertem az édesapát, de egy vigasztaló mondatot elküldtem neki. Ő visszaírt: "Nagyon köszönöm a jelentkezésedet. Apa halálával is tanít: időben ... kifejezni a szeretetet! Nem elég, hogy úgyis tudja. Békesség - nekünk!"
     Kettős üzenete van ennek a rövid sms-nek. Egyrészt ha szeretettünket elveszítjük, akkor átéljük, hogy minden vele kapcsolatos élményünk, ami megtörtént, vagy meg nem történt megmásíthatatlan. Nem tudom megtörténtté, vagy meg nem történtté tenni a kimondott, vagy kimondatlan szavakat. Ez irányíthatja figyelmünket, szeretetünket azokra, akik élnek és akik még meghallják mindazt, amit mondunk.
     Másrészt ennek az ismerősömnek az életében valóra válni látszik az ige: "amikor gyönge vagyok, akkor vagyok erős." Gyászában, fájdalmában, talán élete legnehezebb heteiben ér el arra a felismerésre, amely egész életét megváltoztatja. A gyengeségnek, elveszettségnek és kiszolgáltatottságnak idején erősödik meg egy meghatározó magatartásban: "Nem elég, hogy úgyis tudja." Ki kell tudni mondanunk: szeretlek.
     "Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által ér célhoz!"

     Pál apostol vallomásaiból világosan kiderül, hogy gyakran érezte magát gyengének és erőtlennek. Gyengeségében szorította ökölbe a kezét akkor, amikor elhívása, a damaszkuszi út előtt keresztényt látott. Isten kegyelme elég volt ahhoz, hogy a róla elnevezett "páli fordulás", vagyis a totális megváltozás bekövetkezzen életében.
     Egyedül és magányosa érezte magát, mégis képes volt arra, hogy a kemény, és masszívan pogány birodalom életét mindenestül fölforgassa. Elegendő volt számára Isten kegyelme ahhoz, hogy felvegye és hordozza a gyülekezetek gondjait és bajait, foglalkozzon a közösségben élő betegekkel és elesettekkel, megszervezze, hogy az egyes gyülekezetek megromlott helyzete minél előbb orvoslást kapjon, utazzon és mások ügyével törődjön. Honnan volt ereje mindehhez?
     Pál nem a saját erőtartalékait élte fel akkor, amikor dolgozott, hanem Keresztelő Jánossal együtt felismerte és engedte, hogy "Néki, ti. Krisztusnak növekednie kell, nékem pedig kisebbé lennem".

     A megkeményedett kőszívű, önhitt és beképzelt ember képtelen beismerni gyengeségeit. Mindig erősnek, fittnek és magabiztosnak akar látszani. Az ilyen ember képtelen beismerni hibáit és képtelen felvállalni rossz döntéseit.
     Egyik barátom felesége azért szeret férje előtt fél órával felkelni, hogy házastársa ne lássa a reggeli arcát.
     A közelmúltban beszélgettem valakivel, aki elmondta, hogy ha sírhatnékja van, mert minden összejött, akkor házastársa elől a garázsba vonul le, hogy ott zokogjon.
     Anyagi gondokkal és munkahelyi megaláztatásokkal küszködő férfi évek óta nem beszél nehézségeiről a feleségével.
     Kenyérgondokkal szembesülő édesanya még mindig a legmárkásabb ruhákat vásárolja meg gyermekének.
     A farsang heteiben sokan beöltöznek, hogy egy délutánra, vagy estére mások legyenek, mint általában szoktak lenni. A maskara eltakar, felismerhetetlenné tesz, az álarcok mögé el lehet bújni.
     Van olyan, aki tavaly, de tavaly előtt vagy még régebben felvett egy álarcot és azt azóta nem vette le. Vagy mert nem merte, vagy mert nem akarta. Jobb erősnek látszani, mint gyengének. Isten előtt azonban nincs takargatnivalónk.
     A nemsokára kezdődő böjt az Isten előtti alázat időszaka. Isten előtt annak lenni, ami vagyok és olyanná lenni, amilyenné ő szeretne tenni. Krisztus-arcúvá szeretne alakítani. Egyszer már megteremtett ezt, amikor a képére és hasonlatosságára megteremtett. Most azt szeretné, hogy újra olyanokká legyünk. A Krisztus-arc levehetetlen. Először belül formál át, aztán a tekintetünkön rajzolódik ki.

     Nem tudom, ki honnan számítja a keresztény életét. Tudom, hogy vannak olyanok közöttünk, akiket egészen fiatalon megszólította Isten és ezt a hívást elfogadták. Vannak, akik felnőtt, vagy idősebb korukban lettek Isten gyermekei egy igehirdetés, olvasmány, vagy beszélgetés nyomán. Lehet, hogy Pál apostollal szemben nincs az életünkben olyan dátum, mit megtérésünk dátumaként meg tudnánk nevezni, egyszerűen csendesen nőtt az ige magvacskája szívünkben. Ebbe a kegyelembe lehet kapaszkodnunk! Isten kegyelme elég arra, hogy megmentsen, hogy bűneimet megbocsássa, hogy jó embert faragjon belőlem.

     Jakab apostollal együtt talán meg sem kell kérdezni: "Szenved-e közöttetek valaki?" A levegő tele van szenvedéssel. Nyűgnek éljük meg a politikai életet, kilátástalan gazdasági helyzetek terhét cipeljük a hátunkon, magánéleti katasztrófa-jelentések érkeznek mindenünnen. A szenvedés sötétsége elhalványítja még azt a kis reménysugarat is. Otthonunkba férkőzik a kétségeskedés, amire sok esetben daccal válaszolunk.
     A hívő ember kegyelemre szorult, kegyelemből élő ember. Isten kegyelme erőtlenség által ér célba. Az erőtlen nemzetnek elég Isten kegyelme. Az erőtlen házastársnak elég Isten kegyelme. A katasztrófa felé sodródó kapcsolatnak elég Isten kegyelme.

     Pál apostol számára is elég volt Isten kegyelme. A legnagyobb szenvedések között is tudott örülni. Nem jajgatott, nem rázta az öklét, nem hangoskodott és zúgolódott, hanem örvendezett. Boldog ember az, aki elveszett állapotában ki tudja mondani: Uram, elég nekem a te kegyelem, mert a te erőd az én erőtlenségemen át ér célhoz! Ámen.