Hetvened vasárnap
Szentendre, 2008. január 20. 10.00
/1 Kor 9, 24-27/
Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

     Hátunk mögött hagytuk a karácsonyi ünnepkört és most már előre tekintünk. Húsvét hajnal fényeihez közelítünk. Az egyházi esztendő különleges vasárnapjai következnek. A 40 napos böjti időszakot három sajátos ünnep előzi meg. Hetvened, Hatvanad és Ötvened vasárnapja. Tudjuk, hogy az egyházi esztendő Jézus életének eseményeit követi születésének ígéretétől halálán és feltámadásán keresztül Mennybemenetel, valamint Pünkösd ünnepéig. Ez a három most következő vasárnap kicsit kilóg a sorból. Nem Jézus életének eseményére gondolunk vissza, hanem egy egyháztörténeti kuriózumra emlékezünk. Ugyanis az V. században, Kr. u. 430-ban, amikor a vandálok ostrom alá vették Rómát, az akkori római püspök három héttel előre hozta a böjti időszakot. Abban reménykedett, hogy a magukba szálló, böjtölő, önmegtartóztató heteket élő hívők láttán Isten megkönyörül a városon. Az emberek Isten felé fordulásától várta a vandálok megfutamodását. Róma megmenekült. Ennek a csodának az emlékére ünnepeljük az V. századtól kezdődően Hetvened, Hatvanad és Ötvened vasárnapját. Az liturgikus könyvünk, az Ágenda jelmondata is ez: Böjt felé igaz megtéréssel.

     Ma, Hetvened vasárnapján Pál apostol igéje nyomán figyelhetünk Isten üzenetére.
     Bár Pál apostolról feltételezzük, hogy kifejezetten rossz tartású, alacsony termetű, görbe hátú férfi volt, mégis a sportból vett hasonlattal él, amikor a keresztény ember élettét a "futáshoz" és az "öklözéshez" hasonlítja. Hervadhatatlan koszorút említ, amiért érdemes küzdeni.

     A görög világ, így Korinthus jellegzetes hangulatát idézi fel az apostol. A stadion, a versenypálya és a gumnasion, vagyis a testgyakorlás, a küzdelem, az erőfeszítés helye minden városban közkedvelt helyének számított. Az apostol ezeknek a helyeknek a küdő szellemét jeleníti meg előttünk, amikor nem a futkározásról, hanem a megfeszített futásról, a levegőbe csapkodás értelmetlen mozdulatai helyett a céltudatos küzdelmet említi. Aki Jézust követi céltudatosan küzd. A keresztény ember maga előtt látja a célt és mindent ennek rendel alá. Ahogyan a sportoló lankadást nem ismerő figyelme, erős, jól megedzett izmai megfeszülnek, hogy a célt elérje, úgy összpontosít az Istenfélő ember Istenre. Minden erejét, teljes akaratát összeszedi, hogy Istenhez futása a lehető legjobb legyen. Ahogyan az öklöző sem pazarolja erejét a levegőbe vagdosással, úgy Isten embere sem tékozolja idejét és figyelmét fölösleges hiábavalóságokra. Isten szava tudatos életre hív. Mert a Krisztus-követés nem sikk. Nem megszokás. Krisztust nem lehet megszokásból követni. Sem béke időben, pláne nem akkor, amikor - mint például Pál idejében - a keresztényeket üldözik. Krisztus követése életforma.

     A közelmúltban alkalmam volt egy neves sportolóval, egyik olimpikonunkkal találkozni. Az előttünk lévő fél évének időbeosztásáról beszélgettünk, így szóba került az pekingi olimpiára való felkészülése is. "Biztosan sokkal keményebb hónapok következnek az életedben" - próbáltam együtt érezni. "Ez az időszak sem lesz más, mint a többi. Ugyanígy kell egy Európa- Bajnokságra, vagy hazai versenyre készülnöm. Az a feladatom, hogy mindig jó kondiban legyek" - jött a válasz.

     Tanulhatunk egy olimpikontól, de Pál apostol is erről beszél. A tudatos élet, a célokat megfogalmazó hivatás nem ismer különbséget készülés és készülés között. Egyféleképpen lehet készülni. Mindig a legteljesebb odaadással. És ez független minden körülménytől? Igen, független. Mert a cél nem a küzdelem, hanem a küzdelem eszköz a cél elérésében. A cél a megérkezés. Megérkezni viszont csak küzdelem árán lehet. Ki látott már olimpiai döntőben száz méteren végigsétálni valakit? "Én tehát úgy futok, mint aki előtt nem bizonytalan a cél, úgy öklözök, mint aki nem a levegőbe vág, hanem megsanyargatom és szolgává teszem a testemet."

     Hogyan is hangzott az imént? A Krisztus-követés nem sikk. Nem megszokás. Nem sétafikálás százon. Krisztust nem lehet megszokásból, passzióból követni. Annál Ő sokkal nagyobb és dicsőségesebb. Isten Fiának követése nem egy életérzés, de nem is a naptárba beillesztett vasárnapi program. A megtért, Istennek szánt életű ember alaptulajdonsága az állandó vonzódás. Az olimpikon a célvonal felé vonzódik, hogy - Pál apostol szavaival élve -elnyerje a hervadó babérkoszorút. Az Istenfélő ember Istenhez vonzódik. A hervadhatatlan koszorút szeretné. Napról-napra, hétről-hétre keresi az alkalmat, hogy találkozzon Urával, lesi miként hallhat róla többet és többet és milyen formában szolgálhat neki. Igen, szolgálhat.

     Az Istenhez vonzódó ember egyszer csak szolgáló lesz. A gyülekezetben, a közösségben, ahogyan a Jézust körülvevő asszonyoknál is látjuk: asztal körül szolgáló; mások evangéliumi tanításában szolgáló; a hitoktatásban szolgáló; a gyermekmunkában szolgáló; a betegágy mellett szolgáló; a családban krisztusi szeretettel szolgáló. Küzdelem ez is. Mert a szolgáló embernek olykor meg kell küzdenie az idővel, a sok egyéb más lehetőséggel, az otthon váró feladatokkal, a munkahelyi túlórázással, tartalék erejének jó kihasználásával. De ez a küzdelem az Istenhez vágyódás és a neki való elköteleződés miatt már nem kényszeredett, vérrel verejtékezett küzdelem, hanem boldog együttlét. Az Isten után vágyódó, szolgáló ember boldog ember!

     Hetvened vasárnapjának ünnepén egy bizakodó pápára is emlékezünk, aki az emberek figyelmét az előre hozott böjttel Isten felé vezette. Nem tudom, hogy akkor mivel böjtöltek a keresztények, de egészen közel kerülhettek Istenhez. Még három hetünk van arra, hogy nyitottá váljunk a 40 napos böjtölésre. Adja Isten, hogy önmagunk legyőzése Krisztushoz vezessen bennünket is. Ámen.