Böjt 5. vasárnapja
Nagybörzsöny, 2009. március 29. 10:00
/Zsid 2,10-15/
EÉK 441, 4, 380, 199, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Böjt a lehetőségek hét hete. A kereszténység számára évszázadok óta kínálja annak lehetőségét, hogy ebben a közel két hónapban másképp éljünk. A böjti időszak évünknek alig egy heted része, mégis életre szóló változásokat hozhat. Ezeknek a tudatosan megélt napoknak abban van az erejük, hogy elég időt kínálnak arra, hogy valamiben való elhatározásunk elmélyüljön; ami szokásunkká vált, azon változtassunk, aminek rabja voltunk, attól megszabaduljunk. Úgy is fogalmazhatunk: a böjt szabadságharc, a nagy szabadságért folyó harc. Harcolok az ellen, ami eddig meghatározott anélkül, hogy tudatosan akartam volna. Birkózom a rosszul rögzült megszokásokkal, hogy visszanyerhessem az eredeti szabad állapotomat. Egyszóval megküzdök azzal, ami elválaszt Jézustól.
Anselm Grün bencés szerzetes, lelkiségi könyvek ismert szerzője, a böjt gyakorló mestere egyik elmélkedésében azt írja, hogy a böjt nem csak harc, hanem lomtalanítás is. A nagyböjt olyan, mint egy tavaszi lomtalanítással egybekötött nagytakarítás. Először végigjárom a lakást, gondolatban szelektálok, aztán nagyokat sóhajtozva kiválogatom a felesleges, használhatatlan dolgokat, a majdnem vagy egészen szemetet, ezeket összepakolom, helyet szabadítok fel a szekrényben, a sarokban, a lépcső alatt, a ritkán nyitogatott ajtók mögött, a spájzban és a mindenes szobában, nem beszélve a garázsról és a pincéről, majd a kipakolt fölösleges dolgok üres helyét kitakarítom. Lehet, hogy csak egy talpalatnyi területet szabadítottam fel, de bizony napokig legeltetem a szemem azon a tiszta sarkon, ahol most semmi oda nem való nincs. Nem sokat változtattam a lakáson, nem rendeztem át a lakást, mégis az ötven, nyolcvan, vagy százhúsz négyzetméterből egy-két szabad, olyan furcsán hat ránk. Olykor rá sem ismerünk. Hiányozhat az onnan elpakolt holmi, de rövid időn belül azt hiszem mindannyian megszokjuk a rendet.
A lélek lomtalanítása is így történik. Végig kell gondolnom, hogy mi az, ami tökéletesen felesleges, sőt időt rabló az életemben, amitől olyan szívesen megszabadulnék, s ha ezek megvannak, kiválogatom és szép sorban elhagyom azokat. Valamit reggel, valamit napközben, valamit este. Máris máshogy néz ki a napom. Az így felszabadult időt tisztává teszem, ez a böjt tiszta nyeresége. Ez a jó hír. Van időm. Másra van időm, mint eddig. Istenre van időm. Nem emberekre, nem magamra, nem egy tevékenységre, nem munkára és kötelességre, hanem Istenre. A jó hír mellett van egy rossz hírem is. Rendetlen ember nem tud böjtölni. Aki nem rak rendet háza tájékán és nem nyitott arra, hogy kitegye azt, amihez értelmetlenül és haszontalanul ragaszkodik, aki nem hajlandó valamiről lemondani, egy saroknyi időt a lelki életre szánni, annak sohasem lesz igazi böjtje. Lesz böjti időszaka, hallgathat böjti igehirdetéseket, de nem lesz igazi böjtje.
Böjt ötödik vasárnapján egy olyan ige kerül elénk, amely Jézus nélkülözéséről szól. Tulajdonképpen Jézus egész élete egy nagy böjt, hiszen önmegtartóztató abban, hogy az Atyával együtt legyen. Ennek a célja az, hogy velünk legyen és értünk haljon meg. Furcsa gondolat, nemde? Pedig ez Jézus döntése. Mielőtt eljött, valami ehhez hasonlót gondolhatott. Egy időre nélkülözöm az Atyát, a menyország biztonságát, ha tetszik kényelmét és tökéletességét és elmegyek a földre az emberek közé. Testem lesz, tanulnom kell, megérzem a fájdalmat és az éhséget, tudni fogom, milyen a simogatás és a jó szó, olyan leszek, mint egy ember. Amikor Jézust elküldi az Atya a földre, hogy legyen közöttünk, akkor Jézus ezzel nélkülözést vállal. Ugyanakkor tudnunk kell, hogy ez a nélkülözés nem a teljes magára hagyottságot jelenti.
Az igehirdetés alapigéjében, a Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk, hogy Jézus testvéreinek nevezi azokat, akiket egyfelől dicsőségbe vezet, másfelől megszentel.
Hajlamosak vagyunk Jézusról úgy gondolkozni, mint egy magányos hősről. Jézus megküzdött ezzel a világgal, az Atya ebben támogatta és végül Jézus elment közülünk. Ez azonban korántsem ilyen egyszerű. Először is Jézus ugyanúgy érezte ennek a földi életnek a határait, mint mi. Saját bőrén érezte a bűn mélységes fájdalmát és igazságtalanságát. Másrészt neki is szüksége volt olyan emberekre, akik szintén hittek Istenben. Jézus jól érezte magát azokkal, akik bizalmukat Istenbe vetették. Ez volt a közös bennük. Jézusnak jó lehetett látni, hogy asszonyok, akik már Jézus megismerése előtt is Istenhez imádkoztak, gyermekek, akik mind-mind Jézus körül voltak együtt vannak, érdeklődnek Isten országa iránt és szeretnek Vele lenni. Similis simile gaudet - mondja az egyik latin közmondás. Hasonló a hasonlónak örül. Jézus örült azoknak, akikkel egy közösségben lehetett, sőt, testvéreinek nevezte őket. A zsidókhoz írt levél írója, akiről nem sokat tudunk, így folytatja: "Mivel pedig a gyermekek test és vér részesei, ... megszabadította azokat, akik a haláltól való félelem miatt egész életükben rabok voltak." Mit mond ezzel ezeknek a soroknak az írója? Mivel azok, akik hisznek Istenben, Jézus testvérei, tehát legszorosabb hozzátartozói. Ezért Jézus ördög feletti győzelme a halál feletti győzelmet is jelentett, ami a hívő ember szívéből kiveszi a haláltól való félelmet. Ez igen! Jézus nem csak egyszerűen legyőzi a halált, hanem testvéreivel még osztozik is a győzelemben. Én győztem és mert testvéreim vagytok, ti is győztetek. De vigyázat! Ez a győzelem csak Jézus testvéreire vonatkozik, hiszen ő a hozzátartozóival tudja megosztani az örök életet. Innen már csak egyetlen kérdésünk marad. Kik Jézus testvérei. Mi azok vagyunk-e, s ha igen, ez mit jelent?
Az evangéliumok egyik híradásában azt olvassuk, hogy Jézus épp egy házban a sokaságot tanította, amikor megérkeztek szülei és testvérei. Nem akarták megzavarni tanítás közben, azért csak valakinek megsúgták, hogy itt van a család, megjöttünk, majd jelezzék Jézusnak. Ő erre visszakérdezett: Ki az én anyám és kik az én testvéreim? Majd körülnézett és ezt mondta: "Íme az én anyám és az én testvéreim. Aki az Isten akaratát cselekszi, az az én fivérem és nővérem..." Jézus nem siet anyja és testvérei elé, hogy üdvözölje őket, hanem ennél sokkal többet tesz. A bent lévőket teszi testvéreivé. Ők lesznek a kiváltásosak, az idegenek, a mindenféle ember, akik Isten akaratát követik.
Jézus testvérének lenni kiváltság. Ennek a testvériségnek, ennek a mindennél szorosabb kapcsolatnak, ahol a vér nem válik vízzé óriási ereje van.
Az Újszövetségben itt találkozunk a gyülekezet szóval úgy, ami már egyben előre is mutat. Nem csupán a földi létben együtt lévők gyülekezetét, testvéri közösségét jelenti, hanem az eszkatológikus, jövőben létrejövő közösséget is. Akik már itt egyek vagyunk Jézus Krisztusban, a mennyek országában is egyek leszünk. Erről beszél nekünk a Zsidókhoz írt levél szerzője.
Végül hadd álljon az igehirdetés végén Pilinszky János, 20. századi költőnk néhány sora, amely a mennyek országában megterített közös asztalról és testvéri közösségről így ír: "Ennél az asztalnál - Jézus isteni ígérete szerint - nem lesz többé se ellenség, se barát, se vér szerinti rokonság, se szülő, se feleség. Mindenki mindenkije lesz mindenkinek, áthatva az Atya, a Fiú és a Szentlélek egyetemesen beteljesült ígéretétől. Ennél az asztalnál mindenkinek akad egy szék, s mindenki a maga eleve kijelölt, ezerszer áldott helyére kerül - annyi vita, helycsere és zűrzavar után.
Ámen.