Böjt 5. (Judica) vasárnapja
Szentendre, 2023. március 26.
Zsid 2,10-18
EÉK 58, 3, 418, 312, 12
Horváth-Hegyi Olivér
Szorongattatva, de nem összeszorultan
Keresztény gyülekezet, testvéreim az Úrban!
Isten ma egy olyan levélen keresztül szól a gyülekezethez, amely azoknak az embereknek íródott, akik megrekedtek a hitükben. Ma is sokan vannak, akár közöttünk is, vagy akikkel együtt élünk, családtagok, akik hite elsoványodott, olyannyira elhalványult, hogy inkább már csak egy emlék, semmint megtartó erő. Nekik szól a mai ige.
Azt a Jézust hozza ma elénk a Szentlélek, aki nem előre törve menetel a tömeg élén, zászlót lengetve a kezében, hangosan az ellenség arcába szólva az erősebbnél erősebb vezérmondatokat forradalmat szít, hanem, bár ő megy elől és viszi övét mindig csak előre, vissza-vissza tekint és tekintettel van a lemaradozókra. Olykor megáll, vissza is fordul, lehajol az elfáradt, csalódott hitű emberhez azzal a lelkülettel, amit az Útmutató heti igéjében is olvasunk: ".... azért jött, hogy ő szolgáljon..." (Mt 20,28) Jézus törődése övéivel töretlen. Veled is törődik. Ha lemaradsz, hozzád is lehajol, amikor épp feladnád, érted is visszamegy, ha elkószálsz. Akkor is fontos vagy neki, ha kísértések között vergődsz, ha hűtlen voltál. De vedd észre, hogy az istentisztelet már megtörtént: megtisztelt téged, hogy Jézusban eljött hozzád és most épp személyesen veled foglalkozik.
A Zsidókhoz írt levél olyan zsidó hátterű keresztényeknek íródott, akik szórványosan voltak jelen a településeken, a falvak és városok meg nem tért, ószövetségi hitvilágban ragadt, Jézus isteni voltát tagadó, őrájuk rossz szemmel néző zsidó lakói, máskor a rómaiak jelentettek számukra fenyegetést, hátráltatták őket, üldözték őket, szorongatták őket, megölték őket. Ők pedig hol kitartottak, hol nem. Hol megtagadták Jézust, hol nem. Egyesek képesek voltak meghalni érte, ahogy Jézus értük, mások képtelenek. Hát ezért kellett a Zsidókhoz írt levél szerzőjének vigasztaló empátiával írnia a világ tengerének keresztény szigetein élő kis közösségeknek.
Milyen nagy érzékenységről tanúskodik ez! Olyan nagyról, mint amekkora érzékenység Jézusban is megvolt a kicsik, de bátrak felé, a kevesek, de hűségesek felé, a sarokba szorítottak, de megalkuvást nem is merők felé. Mi, a gyülekezetek, most is szigeteken élünk a magyar tengerben millió és millió hitetlen, bennünket lenéző embertársunk szikrázó tekintetének kereszttüzében. A gyülekezet, az egyházi oktatási intézmények, a keresztény család a nyugalom szigetei, ahol ezeket a bántásokat kevésbé, vagy egyáltalán nem szenvedjük el. De amint kitesszük a lábunkat a világba, amiről Jézus is beszél, mindenféle emberrel találkozunk: egyház ellenségeivel, hívőket csúfolókkal, Isten nevét gunyorosan használókkal, a Bibliát kisbetűvel írókkal, a lelkészeket, papokat gyűlölőkkel, minket üldözőkkel.
Igeszakaszunk is így kezdődik: "Mert az volt méltó Istenhez, hogy ... üdvösségünk fejedelmét szenvedések által tegye tökéletessé." Aztán úgy folytatja, hogy ennek a fejedelemnek a testvérei, a gyermekek, akiket Isten adott Jézusnak, a közeliek, a csapat. Rólunk, megtért keresztény emberekről van szó, akik Jézus felszabadító halála által szabadságot kaptunk. A haláltól való félelem miatt rabok voltunk, most szabadok.
A keresztény ember szabadsága hitünk egyik legszebb gyümölcse: aligha van ennél kívánatosabb gyümölcs. Aki ezt már kóstolta, nem szabadul a szabadság jó ízétől. Most azonban az igénkben elénk helyezett közösség, a Zsidókhoz írt levél címzettjei hitükben megrekedve, a sok rosszindulat, gúnyolás, lenézés és irányukba elkövetett erőszak miatt fontolóra veszi, megéri-e továbbra is Krisztust követni. Kezd túlságosan nagy lenni annak az ára, hogy vasárnaponként megszentelik az ünnepnapot, gyermekeiket imádkozni tanítják, rokonaik, barátaik közül egyre többen keresztelkednek meg, hétköznapi szóhasználatukban, viselkedésükben, öltözködésükben megjelenik az evangéliumi érték, ami a világ szemében szembetűnő. A dilemma feszítő: továbbra is a gyülekezetben maradni és egyre jobban elmélyülni a krisztusi hitben, engedve, hogy ez az életformájukon változtasson és megmutatkozzon, ami meglehetősen kockázatos, vagy fellazítania a kapcsolatot gyülekezettel, hitélettel és visszaolvadni a világba és békén hagynak.
Nagy a kísértés. Ma is számtalan élethelyzetben könnyebb a világban uralkodó rend, vagy inkább rendetlenség szerint élni, mint az egyházban hallottak szerint. A kisebb ellenállás felé menni, mint árral szemben úszni. Inkább megúszni a szenvedést, fájdalmat, akár halált, mintsem vállalni Jézussal, Jézusért és elszenvedni. De mégis, miért érdemes újra meg újra Jézus mellett dönteni? Miért érdemes a keresztfához lépni hittel? (EÉK 418,3) Miért?
"Isten szeretetének nyilván se kezdete, se vége, / kedvemért azonban korlátok közé szorítja magát, / hogy be tudjam fogadni, mintha csak gyufásdobozban próbálna elférni a kozmosz, kiskanálban a tenger. / Maga lesz értem a kezdet és a vég, / miközben kezdettelen és végtelen. / ... névén is szólítod, neveden is szólít, / ott van veled kezdettől végig, / kövesd te is kezdettől mindvégig, / hogy értelmet adjon mindannak, / ami ellen berzenkedel: az áldozatnak, / a fájdalomnak, az elmúlásnak."
Ez a hosszabb idézet Lackfi János költőnk Tűztenger címűversének szemelvényei.
Judica, az isteni igazságszolgáltatás vasárnapján mérlegre kerül a gyülekezet: hite mérettetik meg. "Ítélj meg engem, Istenem, és ments meg engem, mert te vagy oltalmazó Istenem! (Zsolt 43,1-2)
Isten ítéletét kérjük a kezdő zsoltárban, mielőtt Nagypéntekhez érkezünk, ahol az értünk szenvedett krisztussal szembesülünk.
Ítéletet kérünk és a következő levegővétellel az ítélő felmentő szeretetéért kiáltunk, mert tudjuk, hogy ítélet alá esünk. Ez a rögtön kért és hittel meg is élt kegyelem ad lendületet a hitében megtorpant embernek. Azért jöttünk templomba, hogy elakadásunkból kimozdítson minket Jézus. Jó helyre jöttünk. A Zsidókhoz írt levél végén ezt olvassuk: "Bízzatok vezetőitekben, és hallgassatok rájuk, mert ők vigyáznak lelketekre." (Zsid 13,17) Maradjatok a gyülekezet közelében, ahol Jézus áll középen és megmenekültök. Ámen.
Ámen.
.