Advent 3. vasárnapja
Szentendre, Szentendre, 2023. december 17.
1Kor 4,1  
EÉK 133, 140, 312, 11

Horváth-Hegyi Olivér
Kooperatív társas

Keresztény gyülekezet, szeretet testvéreim az Úr Jézus Krisztusban!!
A karácsonyi történet az emberiség történetének egyik leghosszabb története. Isten Fiának születését a betlehemi események előtt már sok száz évvel megjövendölték azok a próféták, akiknek Isten ezt kijelentette és kétezer éve újra és újra megtörténik az a csoda, hogy Jézus meglátogatja egyikünket, másikunkat, de tiszteletét teszi istentiszteleteinken is.

A karácsonyi történet: a pásztoroké, a bölcseké, a jászolé, az angyaloké, a szülőké, Heródesé, a betlehemieké olyan, mint egy társasjáték. Isten a társasjáték táblája felé hajol, és áldó tekintetével követi a társasjáték résztvevőit. A társasjáték szabályait is ő hozza, hiszen előre megíratott a nagy történet, ki honnan indul, mint a napkeleti bölcsek és ki hová érkezik, mint az angyal az álomba; ki merre lép, mint a pásztorok Betlehem irányába és ki merre lép el, vagy lép le, mint a napkeleti bölcsek Heródes király palotáját megkerülve; ki marad ki a dobásból, mint Sátán, akinek ezúttal még lapot sem osztanak; és ki dobhat kettőt, mint Gábriel, aki előbb Keresztelő János Édesapjának, Zakariás főpapnak, majd Máriának jelenhetett meg; ki mit nyer, mint József: egy fantasztikus feleséget, akit mégsem bocsátott el titokban, és ki mit veszít, mint az Istenszülőnek szállást nem adó betlehemi fogadósok; és ki nevet a végén, mint a mennyei kar, akik öröme világraszóló. Ám a történet résztvevői mit sem tudtak mindebből. A jövőt ők sem látták, mindezeket a dolgokat egyedül Isten tudta.

A kétféle társasjáték közül a karácsonyi társas nem kompetitív, hanem kooperatív. A kompetitív társasjáték a versengésen alapszik. Le kell győzni a másikat ahhoz, hogy nyerj. Akkor vagy jó, ha magad mögött hagyod a többieket és először érsz célba, tied a legtöbb, te uralod az egészet, te fejezed be leghamarabb, te, te, te. Ezzel szemben a kooperatív társasjáték lényege az együttműködés. A társasjátékban részt vevők odafigyelve egymásra, a közös feladatra, egymáshoz kapcsolódva lépegetnek a cél felé. Nyerni csak jó csapatmunkával tudnak, amelynek során lehet, hogy megszenvednek a továbbjutásért, de a végén a viv-vin-vin-vin-vin eredmény feletti öröm minden nehézséget feledtet.

Csak úgy, mint a karácsonyi történetben Isten kínálta lehetőségeikkel jól sáfárkodó szereplők. Mert ez a történet sem mentes a veszélytől, gonosztól, fortélyoktól és ármányoktól.
Mária és József külön-külön is odafigyelnek az angyal szavára, aki egy pici baba érkezéséről beszél mindkettőjüknek. Mária kétségbe eshetne, de a rögvest melléje álló és szavának hitelt adó József megakadályozza a félelem eluralkodását. A finomra hangolt angyali üzenet mindkettőjük szívében rezonál, az angyal személye a Józsefben joggal felmerülő feszültség, düh és csalódottság keserű keveréke helyett szelíd, de erős segítő kezet nyújt a lelkében még szebbé váló Mária felé, aki végül Józsefre bízza magát. Társak lesznek, igazi segítő társai egymásnak. Az Isten által egybeszerkesztett kapcsolat titkának jó sáfárai.

Az egyébként széthúzó, alkoholizmusukról és durvaságukról hírhedt, műveletlen és a társadalom perifériáján tengődő pásztorok életében talán először komponál szimfóniát valaki. Az angyali kar. Az ének. Együtt indulnak Betlehem felé. A kevésen is hű egy tálentumos pásztorok jó sáfároknak bizonyulnak.
A napkeleti bölcsek távol egymástól látják ugyanazt a csillagot. És mert ugyanarra figyelnek és ugyanaz vezeti őket, kommunikáció nélkül képesek a kooperációra: találkozásuk pillanata egyértelmű jellé válik, ti. mindegyiküknek ott a helyük a Megváltó előtt. De kooperációjuknak köszönhető, hogy egyhangú döntésük következményeként nem térnek vissza Heródes palotájába, mert Heródes féltékeny és gyilkos haragjáról mindannyian ugyanazt gondolják. Isten csillagok közt elrejtett titkainak jó sáfárai.

Versengés, egymás legyőzése, túllicitálása, letaposása helyett a karácsonyi történet szereplői közösen dolgoznak egy problémán, küzdik le az akadályokat, magatartásuk segítőkész, viselkedésük mögött a lojalitáson túl ott van az a különös szeretet, ami emberfeletti. Mindegyikük Isten titkainak jó sáfára.

Édesapám unokáinak a "három e" szabályát tanítgatja. A három e hanggall kezdődő intelem jól megjegyezhető. Egyetértés, engedelmesség, együttműködés. Legyeteket egyetértők szüleitekkel és fogadjátok el, hogy ők sok jóra taníthatnak titeket. legyetek engedelmesek szüleiteknek és ne vitatkozzatok velük fölösleges dolgokon. És legyetek együttműködők, mert, ha többen rakunk rendet a lakásban, együtt fáradozunk a család békességén, mindenben összefogunk és nem széthúzunk, többre jutunk.

Szeretett gyülekezet, akik ádvent idején és az ünnep napjaiban is többre vágytok. Akik betekintést nyerhetek a nagy titokba. Akik karácsony misztériumát gyermekkorotok óta szemlélhetitek. Akik régóta sáfárkodtok a hatalmas titokkal. Ti már tudjátok, hogy Jézus története bennetek folytatódik. Engedjétek, hogy az ide karácsony történetének kooperációja megszülethessen bennetek. Ádventi készülésetek, karácsonyotok semmilyen tekintetben ne legyen kompetitív. Ne versengjetek. Ne legyetek önzők. Ne akarjátok egyedül, a csak nektek tetsző módon megünnepelni a karácsonyt. Ne engedjétek, hogy a Sátán szétziláljon benneteket és eltávolodjatok egymástól. De engedjetek annak az emberszerető Istennek, aki egymás mellé akar sodorni titeket, hogy ugyanazt a csillagot látva, ugyanazt az angyali szót hallva, egymásra és Istenre hangoltan ugyanahhoz a jászolhoz érkezzetek.

2023 nem volt könnyű év. Mostanában talán jobban megküzdünk azzal a kérdéssel, hogy hol van Isten. Erre a kérdésre csak egy válasz létezik: Isten a helyén van. Mindig is a helyén volt. És segít. Nem úgy, hogy karácsonykor, vagy a templomban ő látogat meg minket, hiszen ő otthon van a világban, otthona a templom, otthona az otthonod. Mi érkezünk hozzá. 1600 éves az a mondat, amely Augusztinusztól származik és igaz: "Te sohasem távozol el tőlünk, mi pedig alig-alig térünk vissza hozzád." De tudjuk, hogy általad születik meg az igazi kooperáció, ami egyetértő, engedelmes és együttműködő.
Ádventből még van egy hét. Sáfárkodjatok jól azzal a kinccsel, amely Jézusban lehet a miénk; azzal a szeretettel, amely felemeli a másikat.
Ámen.

.