Szentháromság ünnepe utáni 20. vasárnap
Szentendre, Szentendre, 2023. október 22.
Lk 14,25-35  
EÉK 467, 10, 473, 466, Himnusz, 293

Horváth-Hegyi Olivér
Túl a komfortzónán

Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úrban!
Ha olyan tevékenységben veszünk részt, amely már komfortzónánkon kívül esik, két út áll előttünk: vagy mindent megteszünk, hogy az eredeti komfortzónánkban maradjunk, vagy tovább lépünk a következő zónába. Az eredeti komfortzónában maradni először stagnálást, majd visszafejlődést jelent. Ha tovább lépünk, egy átmeneti zóna következik, ahol leküzdjük a félelmeinket, megerősödünk és elhagyjuk a szorongásainkat. Kezdjük megszokni, sőt élvezni a nagyobb terhelést, már nem az eredeti komfortzónánk kényelmét keressük, mert találkoztunk valami értékesebbel, valami magasabb rendű élethelyzettel. Miután ez megtörtént, következik a fejlődési zóna, aminek jellemzője a dinamikus személyiségfejlődés, új információk befogadása, kiválóbb teljesítmény, egyben egy új kezdet.

Jézus akár a komfortzóna elméletén keresztül is elmondhatta volna az önmegtagadásról és kereszthordozásról szóló tanítását. Mert erről van szó.
Jézus azokhoz szól, akik őhozzá mentek. Mi is azért jöttünk templomba, hogy vele találkozzunk. Az ige megszólal és megszólt. Ha nehéz igét olvasunk, azt szoktuk mondani: kemény eledelt kapunk. Ez kemény.

De nézzünk az ige mélyére! Jézust maga a szeretet. Mindenki megtapasztalhatja, aki látja, hallja őt. Ezért, szinte állandó jelleggel sokaság veszi őt körül. Hallgatósága, de menjünk még tovább, akik őt akarják követni, nem ringathatják magukat abban a tévhitben, hogy a közénk jött szeretetből az következik, hogy akik tanítványai és megpróbálnak úgy élni, ahogyan ő él, sikeresek, élvonalbeliek, népszerűek lesznek. Sőt! Jézus fájdalmasan igaz szavai szinte megrökönyödést, de bizonytalanságot mindenképp okoz itt a mi templomunkban is. "Ha valaki hozzám jön, de nem gyűlöli meg apját, anyját, feleségét, gyermekeit, testvéreit, sőt még saját lelkét is, ... aki nem hordozza a maga keresztjét, ... nem mond le minden vagyonáról, nem lehet az én tanítványom." Háromszor hangzik el a szigorú mondat: "nem lehet az én tanítványom" (26.v. 27.v. 33.v.). Ki az közülünk, aki ezt megtette? Szüleit, közvetlen családtagjait ki gyűlölte meg kereszténységéért? Ki íratta át ingyen valakire házát, autóját, telkét, ékszereit, befektetéseit?

Ha betű szerint értelmeznénk Jézus szavait, ellene mennénk a nagy parancsolatoknak: szeresd Istent, Uradat és felebarátodat, mint önmagadat.

Jézus nem aszkézist, őrült megoldásokat, gyűlöletet, szélsőséges megoldást, ön-és másokat kínzó szenvedést kér tőlünk, amikor ezeket sorolja. Jézus első helyet kér magának? Mert Isten gőgös? Szó sincs róla. Azért kér teljes függetlenséget Jézus, hogy készek legyünk felvenni mások gondját. Mások terheit. Mások nyomorát. Felvenni és segíteni nekik. Melléjük állni. Ebben nem lehet akadály egyik közeli családtagunk sem. Nem állíthat meg minket mások segítésében, felkarolásában pénzünk szeretet. Egyszerűen nem lehetnek fontosabbak szeretteink Jézusnál. Mert aki az ő útján jár, sok mindenről le kell mondania. Áldozathozatalról van szó. Az áldozat lemondás. Lemondás a komfortzónáról. A kényelemről. Az áldozathozatal a félelem leküzdésével, szorongásaink elhagyásával folytatódik. Nem aggódok családi kapcsolataimért, amelyek adott esetben akadálya Krisztussal való kapcsolatomnak. Talán most is többen vagytok itt, akik szülei, gyermekei, házastársa nem nézi jó szemmel, hogy ti komolyan gondoljátok a hitéleteteket. Mégis itt vagytok és vállaljátok a negatív következményeket. Krisztusért. És nem féltek, mert a jó részt választottátok. A kereszthordozás azt is jelenti, hogy a komfortzónámból kilépve nem szorongok attól, hogy ha anyagilag segítek valakinek, nekem mi marad. Ha a pénzem, a pénzemből fakadó lehetőségek, a pénz szerelme, a pénz körül forgó gondolataim és döntéseim akadályoznak abban, hogy Krisztust követve adakozzam, meg kell válnom tőle.

Ma ezt úgy szokás mondani, hogy ne toldd túl! Ne égesd két végén a gyertyát, hogy több pénzed legyen, mert akkor félő, hogy zsugori és anyagias leszel. Egyszóval tedd magad szabaddá kötődéseidből, amelyek gáncsoskodnak a Jézust követő utadon és légy szabad! Ez hozza meg igazán személyiséged fejlődését, ez teszi igazán sikeressé keresztény életedet, még ha a világ bolondnak is tart. A bolondságot vállalni Krisztusért szintén kereszthordozás. Igen, ez olyan út lesz, mint amilyen Jézusé volt. Bolondnak nézték őt, bolondnak nézik hívő követőit. De testvér! A világ trendjével nem sodródhatsz. A kereszthordozás nem a világra jellemző áldozatvállalás. A világ komfortzónáján belül marad és a világi emberek életében olyannyira megelőzte Jézust minden más: család, anyagiak, kényelem, sport, szabadidős tevékenységek, házimunka, képzésék, baráti társaságok, túlhajszolt élet, hogy Jézus már nincs is a sor végén. Jézus eltűnt. És Jézus ezt tudta. Aki őt követi, de nem mond le azokról a dolgairól, amelyek a rendszeres hitélet gyakorlásában akadályozzák őt, kikopik, látszatkeresztény lesz, és a végén, bármilyen nehéz is ezt kimondani, lelkileg halott.

Luther ennek az igének a magyarázatában ezt írja: "Minél jobban számítunk (a kereszthordozásra), annál könnyebb és tűrhetőbb. Mert vigasztalhatjuk magunkat: Sebaj! Keresztény akarok lenni, tehát az én királyom udvarának a színeit kell viselnem. Krisztus nem hajlandó más köntösbe öltöztetni udvarát. Viselem hát türelemmel."

A keresztnek nincs fogantyúja. Ezt a címet viseli Dr. Fabiny Tamás püspök úr egyik kötete. "Jézus nem kényelmes útitáskával indít útnak." Pedig a kényelemszerető keresztények szívesen vennék, ha nem a járást lassító és mozgásban akadályozó kereszttel kellene haladniuk, hanem egy könnyű, mégis minden szükséges holmit magában rejtő útitáskával. Ám a keresztnek nincs fogantyúja. Jézus kereszthordozásra hívó szava nem a fenti kétes értékekkel kecsegtet. Igéje éppen kényelemkereső szemléletünket veszi célba: "Ha valaki nem hordozza a maga keresztjét, és nem jön utánam, nem lehet a tanítványom." (26.v.)

Isten mai igéje kemény eledel. De egyértelmű és határozott. Jézus céltudatos keresztényeket szeretne látni maga körül. Tanítványokat, akik krisztusi személyiségének fejlődése komfortzónán kívüli, de akik élete új és értékes kezdet. A legfontosabb kezdeté.
Ámen.

.