Szentháromság ünnepe utáni 21. vasárnap
Szentendre, 2020. november 1.
Mik 7,7-9
Horváth-Hegy Olivér
Keresztény gyülekezet, szeretett testvéreim az Úrban itt és a képernyők előtt!
Csendes napunk van. November 1. mindig csendes. Nem is kell ilyenkor sok szó, könnyebb átszellemülni szemlélődéssel. Minél idősebbek vagyunk, beszélgetéseink annál visszafogottabbak. Ezt a gyermekek is megérzik a felnőtteken. Az ilyenkor megszokott magatartást egyrészt a külsőségekben megnyilvánuló környezet válthatja ki belőlünk, másrészt a gyász, ami lehet, hogy még friss és fájó; az emlékképek, amelyek szoros családi érzésekkel egybefonódva ülnek mélyünkben.
Tegnapi őszi kirándulásunk alkalmával sok kis nógrádi, hevesi falut átszeltünk, és látva a temetők virágba borulását, a milliónyi gyertya fényét, a sok, méltóságteljes léptekkel közlekedő ember körül azt fogalmaztam meg magamban, hogy itt milyen élet van!
"Commemoratio omnium Fidelium Defunctorum". Megemlékezés minden hűséges halottra. Mi protestánsok nem a Mindenszentek ünnepét tartjuk, hiszen nincsenek szentjeink, azaz egy van, Jézus, akiről biztosan tudjuk, hogy már az Atyánál van és esedezik értünk. Nekünk halottak napja elnevezést viselő emlékezésünk van. "Megemlékezés minden hűséges halottra."
Beszélgetve a mai napra készülő emberekkel azt vettem észre, hogy van bennünk egy nagyfokú igény a helyes megemlékezésre. Persze vannak, akik ezt a napot nem tartják olyan jelentőségteljesnek, mások kifejezetten nem szeretik, amit tiszteletben tartunk. Mégis érdemes mindannyiunknak egy kis időt szánni arra, hogy hogyan lehet helyesen megemlékezni? Mit tanít nekünk erről a Biblia?
Az ószövetségi kispróféta, Mikeás rövidke könyvének utolsó fejezetéből kapjuk a mai igét. Mikeás szavaiban ott a vágy a szabadításra. A szabadító Istennel akar találkozni és tőle vár mindent.
Ezt kívánta a kapernaumi királyi tisztviselő is. Beszélni azzal, aki a legbefolyásosabb a betegségek terén és szavára elmúlik a testet gyötrő kín. Hogy is hallottuk a felolvasott igében? Ennek az embernek a gyermeke halálos betegen feküdt otthon. Nem maradt más reménysége, mint Jézus, akinek arrafelé volt dolga. Jézusnak mindig arrafelé van dolga, ahol te jársz. Észrevetted már? Mindig ott jön-megy, ahol neked kérdéseid és kéréseid vannak. Az ő kérése kétszer is elhangzik: "Uram jöjj, mielőtt….". És Jézus nem ment. Bármennyire is szerette volna ezt a magas rangú ember, nem ment. Ennél többet kívánt az őhozzá fordulóhoz. Egy minden kétséget kizáró erős reménységet kért. Reméld, hogy a te fiad meggyógyul akkor is, ha nem megyek veled Kapernaumba. Az embert Jézus elküldi: "Menj el, a te fiad él." (Jn 4,50b). Mi kell, ahhoz, hogy ennek a mondatnak mi is higgyünk, amikor elhunyt szeretteinkre gondolunk? Menj el, a te Édesanyád él! Menj el, a te Édesapád él! Menj el, a te nagypapád, nagymamád, barátod él! Menj el, a te gyermeked él!
Egyedül a reménység ad nekünk vigasztalást. Reménység abban, hogy Jézusnak még a kapernaumi százados gyermekének meggyógyításánál is hatalmasabb ereje van: Jézus által van feltámadás, Jézussal új, örök élet kezdődik. Ezért lehet élet a temetőben, ezért a reménységért vagyunk mi keresztények megajándékozott emberek.
Mikeás próféta szavai a mai napon különösen vigasztalóan hangzanak, amikor valaki halálos beteg, vagy fél a korona vírus fenyegetésétől: "De én az Urat várom, a szabadító Istenben reménykedem." (7.v.) De Isten szabadító ereje sohasem korlátozódik le a test gyógyítására és megmentésére. Az efezusi levélben Pál apostol arról ír, hogy "Harcunk nem test és vér ellen folyik, hanem erők és hatalmak ellen, a sötétség világának urai ellen." (Ef6,12) Ezért van szükségünk a hit pajzsára, ami reménységünk egyetlen eszköze. Ez az eszköze maradt a kapernaumi századosnak és a mai napunk egyetlen fegyvere. "Ha sötétségben lakom is, az Úr az én világosságom." (8.b) – írja Mikeás.
"Ahogyan a szarvas kívánkozik a folyóvizekhez, úgy kívánkozik hozzád, Uram, az én lelkem." – hangzott az énekkar énekében a 42-ik zsoltár.
Valahogy így vagyunk ma itt ezen az istentiszteleten, reformáció után egy nappal, előrement szeretteinkre emlékezve. Vágyakozásunk visszhangra talál Istenben. Ebben reménykedünk. Ebben erősítsük egymást!
Ámen.