Szentháromság utáni 5. vasárnap
Szentendre, 2019. július 21.
Lk 9,18-26
EÉK 467, 473, 308, 12

Horváth-Hegyi Olivér

El lehet-e veszíteni?

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!

El lehet-e veszíteni az örök életet?
Ez a kérdés kevésbé érdekli azokat, aki a.) nem tudják, mi az az örök élet, b.) ez a téma lepattan róluk, c.) sohasem érezték magukénak az örök életet, ám sokkal intenzívebben foglalkoztatja azokat, akik pontosan tudják mi az örök élet, megérintettek, és nagyon is magukénak érzik.
Mi javarészt ez utóbbi csoportba tartozunk, hiszen ezzel válik teljessé kereszténységünk, amiért istentiszteletünkön hálát adhatunk.

El lehet-e veszíteni az örök életet?

Jézus életének feláldozása nem lenne értelmes, sem nem hatolna szívünkig, ha kivennénk belőle az örök életre vonatkozó részt. Mert ha Jézus meghal is bűneinkért, de ez még nem elég, vagy nem kell az örök élethez, minden bizonnyal az kapna hangsúlyt az egyházban, a szószékeken, ami a mennyország felé visz bennünket.
Amennyiben az örök élethez még sincs is szükség másra, mint Jézus váltságszerző halálára, akkor elég-e ebben hinnünk, vagy kell-e számolnunk azzal a lehetőséggel, hogy még így is elveszthető?

Jézus rengeteg saját tapasztalatot gyűjtött a harminchárom év alatt. Látta az embereket megszületni és látta az embereket meghalni; látta, ki mire teszi fel az életét: egy lapra, két vasat tartva a tűzbe, sok lábon állva biztosítja magát; látta, ki kit hogyan szeret, és ki kit hogyan gyűlöl; látta az emberek családját belülről, látta kívülről; látta, kinek milyen indulat van a szívében; és látta, ki mikor hazudik magának és ki mikor mond igazat másoknak. Szeretetének célja volt segíteni a botladozó emberiségen. Segíteni akart megtanítani a hálátlannak, hogy hálával élni elsősorban neki lesz jobb, nem annak, akinek hálálkodik; segíteni akart a testi gyötrelmekben szenvedőn, nem csak gyógyítással, hanem a szenvedés értelmére mutatással, amely sokszor közelebb visz az Atyához, mint gondolnánk; segíteni akart a szakszerűen és rutinosan pálcát törő törvényeskedőkön, hogy a megbocsájtás és újrakezdés lehetőségének felkínálása jobb út, mint lezárni, elutasítani, haragudni, büntetésbe helyezni. Sokféle segítséget kaptak az emberek Jézustól, aminek egy részét rögzítették az evangélisták. Volt azonban egy mindenkit így, vagy úgy érintő téma, amire vasárnapunk igéje reflektál.

Jézus segítséget nyújtó keze minden anyagban gondolkodó ember felé kinyúlt. Jézus igen mély tapasztalata lehetett az emberek anyagiakhoz való viszonyának lesújtó gyakorlata. Szidóntól Hebrónig és Cézáreától Betániáig találkozott olyan emberekkel, akiket azért féltett, mert bár megtértek és mint Isten egyszülött Fiában hittek Őbenne, örök életük pengeélen táncolt. Miért?

Vegyünk egy átlagos jerikói asszonyt. Mélyen Messiást váró zsidó családból származik, imádságai tiszták és nem farizeusiak, gyermekeit Isten tiszteletére neveli, akiket rabbik tanítják, a család bevételének tizedét zokszó nélkül a templomnak adja, a szegényeknek rendszeren ad alamizsnát, gyűlöli az erőszakot, fiait szeretetre neveli, férjét nemcsak tiszteli, de szereti is és asszonytársaival kedves. Már Keresztelő Jánosnak is elhitte, hogy Jézus a Messiás, Jézus szavát szívesen hallgatja, bár hányszor Jerikóba megy tanítani. Ez az asszony újjászületett, megtért, de néhány hónapja mással sincs elfoglalva, mint gyermekei egészségével, hosszabb látogatóba érkező rokonokkal, újszülött unokájával, férje munkája körül kialakult nehézségekkel, szép otthonuk még szebbé tételével, az ünnepek előkészítésével, főzéssel, és háttérbe szorul Jézus, amikor újra elmegy a jerikói zsinagógába, hogy tanítson, az esti imák rutinná és kiüresedetté válnak, gyermekei hitéletét másokra bízza, és ezzel ezt is kipipálta. Nem lett rosszabb ember, de néhány hónap, aztán néhány év elteltével életének egy gyönyörű szakasza lett a Jézus körüli nagy lelkesedés, amire mindig jó visszagondolni, felette nosztalgiázni, továbbra is hisz ő a maga módján, de a mindennapok sodra, az élet feltételeinek biztosítása minden energiáját leköti és sem ideje, sem figyelme, sem gondolata, sem kedve nem marad Jézusra, hitéletére, lelki dolgaira.

Jézus rengeteg ilyen emberrel találkozik. És talán elsősorban nem is azt kifogásolja, hogy az ő imádata elmarad, hanem látja azokat a szerencsétlen, élettel küzdő asszonyokat és férfiakat, akik napjai tele vannak hiábavalósággal. Furcsának találhatjuk, ahogyan Jézus fogalmaz: "Hadd temessék el a halottak halottaikat." (60.v.) Természetesen Jézus nem a temetés ellen szól. De hangsúlyossá teszi, hogy akik evilági dolgokkal törődnek akkor is, amikor Jézus követésre hívja őket, akkor a pénz, az anyagi valóság kerül előtérbe, holott aki meghal, semmit sem vihet magával a mennyországba abból, amit itt megszerzett, de még az élvezetek sem viszik közelebb Istenhez, amire olyan nagy hangsúlyt fektetett és a halott csak halott. Egyedül az a lényeges, amiről Jézus beszél, az pedig a krisztusi szeretet megélése minden elképzelhető formában, ami tiszta, élő.

Ugyanígy utal a puritán, egyszerűen berendezett életre. Jézus követői szembesülnek azzal, hogy a mesternek nincs otthona, és tanítványai hasonló sorsban vannak. Itt megint csak nem a fedél nélküli, hajléktalan létre utal, hiszen akkor a parókiafestés helyett a lelkészcsaládnak kellene először elhagynia otthonát és földönfutóvá lennie, ha Jézus erre gondolt volna. Megint csak a hangsúlyokon van a lényeg. Gondoljátok végig, mennyi mindent megteszünk azért, hogy otthonunk, otthoni körülményeink rendezettek, kényelmesek legyenek. Keményen dolgozunk érte, időnk és fókuszunk a körítésre megy, a fölöslegeket csak halmozzuk és halmozzuk, olykor munkánkba, vagyonszerzésünkbe, megtakarításunkba betegszünk bele. Jézus erre mondja: "Aki az eke szarvára teszi a kezét és hátra tekint, nem alkalmas az Isten országára." (62.v.) És ezzel egy fontos tartalmat is közöl. Ugyanis Jézus korában a szántás testi sérüléshez, sziszi-fuszi munkához is vezethetett, ha valaki nem a szántó ökör irányába figyelt és félreszántott. Jézus ettől óv. Aki újjászületett, azonosul ezzel az új látásmóddal, ami egészen egyszerűen a krisztusi értékrenden, az már az evangéliumi életen tájékozódik. De amikor eltér attól, legyen az lelkész, vagy gyülekezeti tag, elhajlik, elvi keresztény lesz, nem vállalja a maga keresztjét, nem marad meg Jézus a fókuszban, hanem a hitélet elsőbbségét felváltja a család elsőbbsége, a munka elsőbbsége, a vagyon gyarapításának elsőbbsége, az egészségvédelem elsőbbsége, a barátok, a kirándulás, a szórakozás, a kikapcsolódás elsőbbsége, nem alkalmas az Isten országára.

A Hegyi beszédben ezt az aranymondást olvassuk: "Keressétek először Istennek országát és az ő igazságát, és ráadásul minden megadatik néktek." Mt 6,33

Úgy gondolom, szabad jó körülmények között élnünk, a tiszta udvar, rendes ház feliratért tennünk, becsülettel dolgoznunk, vendégeinket, barátainkat tisztességgel fogadnunk, lakásunkat, környezetünket igényesen rendben tartani, épületeink, templomunk, parókiánk, óvodánk épületének állagát megőriznünk, otthonainkra figyelnünk, de mindezek ráadásként, maradék időnkből, energiánkból legyenek rendben tartva és sohase előzze meg krisztusra figyelésünket, a vele töltött időnket.

Az Útmutató mai imádságában olvastuk: "Segíts minket, szeretet, hogy téged szeressünk!" (L.A. Gottler)
Aki a Szeretetet szereti, megteszi, amit a Szeretet kíván. A Szeretet ma követésre hív. Feltétel nélküli, elköteleződéssel elpecsételt követésre. Ez a Szeretet nem szeretne látókörön kívülre esni. Az egyház, gyülekezetünk nem titkolt célja, hogy Jézus közelébe akarja tartani azokat, akik itt vannak, akik ránk vannak bízva, akik egyszer már az eke szarvára tették a kezüket nem fél szívvel, nem időszakosan, nem ímmel-ámmal, hanem teljes élettel, hogy el ne veszítsük az örök életet!
Ámen.