Ötvened vasárnap
Szentendre, 2019. március 3.
Jak 1,5-8
EÉK 328, 3, 354, 307, 11
Horváth-Hegyi Olivér
Bölcsességre vágyva
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim a Krisztusban!
Ötvened vasárnap. Mintegy ötven nap múlva újra átéli a gyülekezet, hogy Jézus meghalt és Jézus feltámadt. Ilyenkor már fokozódik az emberi lélek izgalma. Legalábbis én így élem meg. Egyre többet foglalkozom a nagyheti eseményekkel. Ha a keresztre nézek, most már mást kezd jelenteni, mint Reformáció ünnepén, vagy egy nyári vasárnapon.
Ötvened vasárnap az Esto mihi nevet viseli. Esto mihi. A vasárnap zsoltárának szavai ezek. "Légy nekem ..." Tudod folytatni? Légy nekem … Ha most nekünk kellene kitalálnunk, mi legyen nekünk Isten, alaposan végiggondolnánk. Helyesen. Ha kívánhatunk, hát kívánjunk jól! Pláne, ha csak egyet kívánhatunk. De most nem vagyunk ebben a helyzetben. Ugyanis a 31. zsoltár megadja a szavakat. Légy nekem… erős kősziklám! (Zsolt 31,3)
Ebből a sziklából forrásozik a mai üzenet. Ehhez a sziklához kell ma háromszor visszatérnünk. Mert ma három kérdéssel szeretnék foglalkozni: Miért bölcsességet kérjünk? Hogy kell hittel kérni? És ki a kétlelkű ember?
Először is hadd hozzam ide evangéliumi történetünk névadóját. A jerikói vak egy bizonytalan, különösebb jövőkép nélküli emberke, akit a jerikóiak minden bizonnyal naponként félresöpörtek. Ez a vak bácsi egy szükséges-szükségtelen utcai kellék a kifejezett jólétéről híres, gyönyörű város, Jerikó bevezető útja szélén, a városon kívül.
Esto mihi mondatát már befejezhette. Nem gondolom, hogy másképp, mint azt nagyapjaitól és apjától hallotta. Istenem, légy nekem erős kősziklám! Ahogy ez a szikla közeledett, a vak ember egyre biztosabb lett dolgában, jövőképe ott ment el mellette és félresöpörhetetlen kitartással kiáltott utána. Ez a vak ember volt az egyetlen, aki nem volt vak. Világosan látta helyzetét, élesen megkülönböztette a hamis hangokat az igaz hangtól. A hamisak kívülről szóltak, az igaz hang belülről. A hamis hangok azt mondák, hogy ez nem a kőszikla, mert a kőszikla láthatatlan, az igaz hang pedig egyre csak azt szajkózta benne refrénszerűen: a kőszikla testté lett. Vak emberünk utóbbiban egészen biztos, ezért kiabál, hadonászik, lármázik. Ez a vak nem akaratos, nem rámenős, még csak nem is mázlista. Ez a vak bölcs. Semmije sem volt, vagy amije akadt, azt is koldulta, de amije volt, sem arannyal, sem ezüsttel, sem jófekvésű domboldali ingatlannal, sem egy jól jövedelmező állás biztonságával nem ért fel: Istent félte. Istent tisztelte. Jézusban meglátta Istent és mert kérni. Nem kicsit. Nagyot. És Jézus reagál rá. Dávid Fiát odavezetik, ahhoz a kiabáló szükséges, vagy szükségtelen utcai kellékhez.
Miért olyan fontos Jakab apostolnak a bölcsesség? A ςοφια (szófia) szó egyszerűen életbölcsességet jelent. A Biblia írói közül nem mindenki foglalkozik a bölcsességgel, de aki ír róla, azt állapítja meg róla, hogy az embernek erre szüksége van. Aki nélkülözi az életbölcsességet, rettenetesen nehezen tolja szekerét. Az életbölcsesség a jakabi értelemben minden módosítás nélkül magunkévá tehető. Kérjük csak mi is a bölcsességet, ami
1.) minden helyzetben számol Isten jelenlétével a maga és mások életében, és így elemzi a körülötte lévő világ történéseit,
2.) ami emberi romlott szemek helyett Isten szemével szemléli önmagát és kialakult helyzeteit, vagyis nem beszűkült látással, nagyon közel egy-egy apró részlethez, hanem felülről, felül emelkedve sok apróságon, keresve az összefüggéseket,
3.) az életbölcsesség az, amikor valaki képes önzőségéből fakadó hibáiból tanulni és átengedni magát a Szeretet különös megoldásainak. Otthon mindenki folytathatja a sort. Miért olyan fontos életbölcsességet kérni?
Második kérdésünket Jakab apostol nem fejti ki részletesen, ti. Hogyan kell hittel kérni? Harmadik kérdésünkre adott felelet visz közelebb második kérdésünk megválaszolásához, azaz ki a kétlelkű ember?
A διψυχοσ (dipsychos) görög szó kettős pszihéjűt, kettős lelkűt jelent. Lehet-e valakinek két lelke? Hát nem egyet teremtett belénk a Teremtő Isten? De egyet, és ez az egy kétfelé hajolhat. Ez az egy lélek ingadozhat jobbra és balra, egy az egy lélek kételkedik, ahogyan a magyar "két-kedik" szavunk is pontosan utal a kétféle irány lehetőségére. Visszatérve második kérdésünkre, kétkedve, bizonytalanul kérni Istentől bölcsességet hiábavaló fáradtság, fölösleges imádság. Aki nem egy, hanem csak két irányba tud gondolkodni, azaz Istennek van hatalma bölcsességet adni, de azért tudjuk, hogy az életbölcsesség a mi tapasztalatunkon múlik, az két vasat tart a tűzben, vagyis kétlelkű. "Ne gondolja az ilyen, hogy bármit is kaphat az Úrtól." (7.v.)
Ezeknél a mondatoknál (is) alázatra van szükségünk. Az alázatra jutáshoz a böjt kiváló idő. A magát és idejét imádságra felszabadító és így csendben alázatra jutott ember már nem lázadva, már nem kétlelkűen kér, mert megértette: a belső nyugtalanságban és kételkedésben még azt is elveszítheti, amit addig kapott Istentől.
Isten azt kéri tőlünk: higgy bennem! Hittel a vak is másképp látja a dolgokat. Carl Lewis rövidtávfutó olimpiai bajnok hívő ember. Egyszer hitéről kérdezték, amikor többek között ezt mondta: "Hiszek a kereszténységben, Istenben, amint hiszek abban, hogy a nap felkelt. Nem csak azért, mert látom, hanem azért, mert általa látok minden mást - másképp."
Szeretnéd másképp látni a dolgokat? Szeretnéd másképp látni magadat? Több lehetőséget, nagyobb szabadságot, kiutat abban, amiben vagy? Kérj Istentől érzéket ahhoz, hogy mindig tudatában légy az ő jelenlétének - bölcsesség; alázattal kérj nagy perspektívában látó szemeket, amelyek meglátják a nagyobb összefüggéseket, s nem maradsz kicsinyes - bölcsesség; kérj tőle nyitottságot Isten különös megoldásaira, ahol a gonoszkodás helyett a szeretet uralkodik, amiben a másik fontosabb, mint te – bölcsesség. Hittel kérd. Ne kétlelkűen. Ez a bölcsesség. S mindennek kezdete az Úrnak félelme, tisztelete, aki életünk és halálunk legstabilabb pontja.
Ámen.