Húsvét ünnepe utáni 4. (Cantate) vasárnap
Szentendre, 2014. május 18.
/Lk 19,37-40/
EÉK 43, 5, 296, 338, 69, 293
Horváth-Hegyi Olivér
Csak énekelj!
Keresztény Gyülekezet, Testvéreim a Krisztusban!
Péntek délután épp az egyik hittan órára érkeztem, amikor az iskola udvarán felém rohant az egyik kis pupák és amikor megpillantott, rám startolt, nagyot nevetve szinte a nyakamba ugrott, úgy hogy kicsit össze is koccantunk. Mindketten örvendeztünk egymásnak. Mindig kedves jelenet, ha a hittanosok örömmel várnak, körbevesznek, és úgy vonulunk a kis csapattal a tanterem felé. Ez a felszabadult örömteli megnyilvánulás azonban egy kulturális féknek van alávetve. Már a harmadikos, negyedikes nagyok kezdenek „viselkedni” és csak módjával fejezik ki lelkesedésüket, az ötödikesek legfeljebb vidáman futnak, szökdécselnek hozzám, a konfirmandusok pedig tisztelettudóan köszönnek, nyújtják a kezüket, a lányok kedvesen mosolyognak, a fiúk - ahogy tanítom nekik - a szemembe néznek és úgy mondják az Erős vár a mi Istenünk-et. Talán furcsa is lenne, ha a lelkész egy jó tucat konfirmnadussal a nyakában kezdené a konfirmációi órát.
Cantate, a felszabadult éneklés, a megélt öröm vasárnapján a jól ismert virágvasárnapi történet utolsó része nyílik ki előttünk. Jézust kitörő, minden protokoll szabályt felrúgó öröménekkel fogadják Jeruzsálemben.
Hogy előttünk legyen a jelent, érdemes elképzelni a fővárosba zarándokolók helyzetét. A Jerikó városa felől Jeruzsálembe érkezőknek erős emelkedőn kellett felbaktatniuk egy nagy dombra, aminek tetejét elérve a lenyűgöző város és az azt meghatározó hatalmas salamoni templom gyönyörű látványa fogadta őket. "Mikor pedig már közeledett az Olajfák hegyének lejtőjéhez, a tanítványok egész sokasága örvendezve fennhangon dicsérni kezdte Istent..." (37.v.) Tehát a dombtetőn, hegyen feltűnő Jézusnak énekelnek olyan dicséretet, ami Istent magasztalja az ő tetteiért, amit Jézus életében megláthattak.
Voltak azonban olyanok, akik ennek a kitörő örömnek nem nagyon örültek. Egy részük azért nem, mert féltek a rendbontástól, féltek a Jézus-mozgalom túlburjánzásától, és egy Róma-ellenes lázadástól tartva legszívesebben elfojtották volna a hozsannát kiáltók hangját. Mások az évszázados hagyományaikat, vallási szokásaikat, a liturgiát féltették, hiszen Jézus egészen újszerűen élte meg kapcsolatát az Atyával, formabontó és nagyon modern volt a konzervatív zsidó vallási kultuszt ápolók mellett. Pedig ha valaki tudta, hogyan kell istentiszteleten részt venni, hívőként élni, Istent félni, szeretni és neki szolgálni, a gyerekeket ölbe venni, a jó adományokkal élni, az életnek örülni, akkor az ő volt. Ezt azonban csak kevesen értették meg. Többen voltak azok, akik kulturális merevségük miatt rendre utasították Jézust és tanítványait. Tették ezt később erőszakkal, ostorral, szögekkel.
Erre mondja Jézus: "Ha ezek elhallgatnak, a kövek fognak énekelni." (40.v.) Gyönyörű utalás ez a Kr.u. 70-ben, két évi ostrom után lerombolt jeruzsálemi templomra. A kövek, a siratófal azóta is énekli: miért kellett elnémítani a tömeget? Miért kellett kioltani Jézus énekét? Miért kellett lerombolni az ő testét? Miért hallgattattátok el őt? Akiknek nem kell a Jézust dicsérő ének, azoknak a kövek fognak énekelni. A sírkövek éneke megszámlálhatatlanul sok embertől kérdezi ugyanezt: miért hallgattattad el a benned megszólaló Jézust? Miért nem kellett neked az új ének? Miért nem kellett neked a gyülekezet bizonyságot tévő éneke? Miért voltál egy életen át néma? Szeretetteljes figyelmeztetés ez minden élőnek!
Olvasva ezt a rövid igeszakaszt azon is elgondolkozhatunk, hogy vajon az evangélikus egyház jövőjét a hagyományaink megtartása, az állammal való jó kapcsolat, vagy a világegyházat a hatalmi struktúrák kiépítése fogja-e megtartani? El kell-e némítanunk a hittanórára érkező gyerekeket, kell-e csitítanunk a hangosan, sajátos módon éneklő Marcit, le kell-e ültetni balatonszárszói gyülekezeti hétvégénken ének közben táncra perdülő óvodásainkat?
A keresztény ember szeretetben él, de rögtön a második helyen ott van az öröm is, ami szemmel láthatóan is megkülönbözteti a Krisztussal együtt élőt a Krisztus nélkül élőktől. Cantate vasárnapján a szeretet és az öröm az énekkel egészül ki. Akkor is, ha valakinek hamiskás hangja van, akkor is, ha nem éneklésben nőtt fel. De ennek a gyülekezetnek olyan fontos az ének, hogy még az óvodánk nevében is benne van: zenei. Mert az Istenről és Istennek szóló éneket legkésőbb három éves korban el kell kezdeni tanítgatni, hogy aztán úton-útfélen - ahogyan a virágvasárnapi zarándokok - énekeljenek nagyokat magukban, a felnőttekkel, a gyülekezetben és a játszótéren. Szülőknek és nagyszülőknek egyformán kötelessége ez!
De az ének szeretete el kell, hogy juttassa ezt a gyülekezetet az orgona szeretetére, hogy 2017-ben, a Reformáció 500. évfordulóján már a kicsinek bizonyuló harmóniumunkat felváltva a templomunkba illő, új szép orgona kísérje szívből szóló énekeinket, mert Isten dicsőségének kifejezéséhez, ha mi emberek, még oly kevéske és mulandó dologgal tudunk is hozzájárulni, az orgona ilyen lehet!
Muszáj énekelni annak, akinek köszönheted az életedet és aki e zengedező mennyei karba vár téged, mert ehhez fogható nincsen más, amivel ki tudnád fejezni örömödet, ahogy a Jézust körülrajongó sokadalom sem udvarias gesztusokban tette nyilvánvalóvá örömét, hanem egy krisztus-himnuszban.
Érdekes, hogy az évszázados evangélikus hagyományban nem igen találunk imakönyvet, hacsak egyet-kettőt nem. Az énekeskönyvünk annál inkább becsben van, mert tulajdonképp ez a mi imakönyvünk. Legtöbb énekünkkel Jézust, az Atyát é a Szentlelket szólítjuk meg, innentől kezdve hozzá beszélünk énekhangon és imádkozunk. Nem hiába mondja az 5. században Augustinus, amit Luther is hasonlóan gondol: "Bis orat qui cantat." "Aki énekel, kétszeresen imádkozik"”
Sokan mondják, hogy a 21. század egyik legnagyobb kérdése: hogyan lehet az ember biztonságban? Rendkívül nagy energiát, pénzt, figyelmet szentelünk a biztonságunknak. Oly mértékben teli van világunk veszéllyel és annyi mindentől félünk, hogy egész gondolkodásmódunkat a biztonságunk megtartása határozza meg kezdve az autóvásárlástól, az élelmiszerfogyasztásunkon keresztül a vízkészletünk féltéséig. Talán ezzel is magyarázható, milyen nehezen adja át magát a mai ember Istennek, mennyire nem szeretne kiszolgáltatott lenni. Féltjük azt, amit megszereztünk és görcsösen ragaszkodunk ehhez. Ezt érezhették a Jézus körül éneklőket csitítani próbáló farizeusok. Féltették biztonságukat, vallásukat, ahelyett, hogy Isten Fiára bízták volna magukat beleolvadva a Jézust köszöntő énekbe.
Ne görcsölj! Énekelj! Tanuld meg kívülről az énekeskönyv énekeit, az ifjúsági énekeket, egy Bach korált. Vedd és énekeld otthon, amikor egyedül vagy a szobádban. Tanítsd meg gyermekeidnek az evangélikus Gryllusz testvérek, a Kaláka énekeit és énekeljetek együtt otthon, az autótokban, mert az ének gyógyít, felemel, elűzi a félelmet, hiszen megtanultuk: az ének imádság.
Ámen.