Szentháromság ünnepe utáni 8. vasárnap
Szentendre, 2013. július 21.
/Ézs 57, 15-19/
EÉK 61, 7, 296, 383, 443, 293

Horváth-Hegyi Olivér

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

"Az egyszer fent, egyszer meg lent" életérzése a gyermekeket éppúgy eléri, mint minket, felnőtteket. Napontként megtapasztaljuk kislányunkon, Villőn azt, ahogyan a sírás könnyei a nevetés könnyeivé lesznek és aztán esetleg újra a sírás könnyeivé. A felnőtteknél ez már másképp működik.

Egyrészt, aki érzelmileg stabil, alapvetően békesség van benne, hangulata nem fog váltakozni egy napon belül akár többször, lelkiállapota nem ingadozik, nem kedélybeteg, legyenek bár szellő fútta bárányfelhők életének egén az árnyékos és a napos oldal mégsem váltakozik, mert a kiegyensúlyozott ember valahol a felhők fölött van. Érzelmi, lelki stabilitásunkat mindig valami nagyobb valóság adja, mint amilyen valóságot mi magunk meg tudunk teremteni magunk körül, vagy mint amit mások képesek megteremteni nekünk. Jakab levelében ezt így olvassuk: "Minden jó adomány és minden tökéletes ajándék onnan felülről, a Világosság Atyjától száll alá, akiben nincs változás, sem fénynek és árnyéknak váltakozása." (Jak 1,17)

Másrészt az a tapasztalatunk, hogy minél idősebb korba lépünk, annál inkább vágyunk az állandósságra és kiszámíthatóságra, talán meg is szokjuk, hogy egyre simábbak lesznek napjaink, így ha valami mégis közbejön és kizökkent, így módosítja a holnapot, azt bizony az évek múlásával egyre nehezebben kezeljük.

Az igehirdetés alapigéjében Ézsaiás akkor szólítja meg Isten népét, amikor a fogság ideje lejárt és a nép hazaérkezik. "Az egyszer fent, aztán lent"-ből most a szárnyalniuk kellene. Hiszen, a rablánc lehullott, a békjó feloldódott, a babiloni fenyegetettség a hátuk mögött van, mégsem találnak önmagukra, mégsem változott meg életérzésük, mégsem kitörő bennük az öröm. Probléma maradt a társadalmi életükben jól megszokott bűnök, mint a haszonlesés, az erősek és korruptak zsíros élete, az elnyomhatóak, az alázatosak félresöprése, a hazugok érvényesülése, az igazak eltaposása, a dölyfösek erőszakossága, a mértéktartóak lenézése, ráadásul ugynolyan bálványimádók maradtak, ugyanúgy az idegen istennek Moloknak áldoznak, mint régen.
Fénykoruk már csak régi emlék, hiszen a becsületes, Istent tisztelő, értékes és közösségüket építő embereket elávolították, – így magát Istent űzték el maguk közül, aki csendben távozott – és nyeregben maradtak ők: a gazdaságot, a humán erőforrást kiszipolyozók, a szívük szerint gonoszak, a telhetetlenek, az Istenhez hűtlen magukra maradottak és már csak a 104-ik zsoltár írójának mondatával lehet kifejezni létélményüket: "Ha elrejted orcádat, megrémülnek." (Zsolt 104,29)

És mégis, mindezek ellenében Isten egy ragyogó üzenettel közeledik hozzájuk szolgájának igehirdetésén keresztül: Isten, a maga szentségével és elérhetetlen tisztaságával, azzal a magassággal és fenséggel, amelybe földi ember magától sohasem tud belépni lehajol a mélységben vergődő, aggódó, magányában és félelmében tipródó, alagút végét nem látó, siralomvölgyében járkáló emberhez és azt mondja: "Felüdítem a megtörtek lelkét!" "Láttam útjait, mégis meggyógytom." Azt is, aki elnyomó és azt is, aki elnyomott volt.
Miért? Miért fordul ugyanolyan könyörülettel a közeliekhez és a távoliakhoz? A jók felé és a rosszakhoz? Ahogyan múlt heti igehirdetésben is rácsodálkozhattunk és kérdeztük is, miért fizet vigasztalással az Éden fái közé rejtőző Ádámoknak és Éváknak és öltözteti fel őket, úgy ma is ez a kérdés vetődik fel. Miért tud törvényeskedés helyett evangéliumi módon viselkedni, azaz számonkérés és jogos büntetés, hosszan tartó harag helyett szeretettel válaszolni? Miért?
Ez a miért megmarad. Nincs rá válaszunk. Ez Isten. Ilyen ő.

Mi az, amit ma Istentől feltétlen meg kell tanulnunk? Azt, hogy a harag és a büntetés csak a félelmet táplálja. Milyen sokszor mondjuk a legkülönfélébb formában: kegyelem! Rosszul vizsgázó a vizsgáztatójának: kegyelem! Csínytevő gyermek szemei a kezét emelő édasapa felé: kegyelem! Iszogató férj másnap reggel a feleségének és gyermekeinek: kegyelem! Adós hitelezőjének: kegyelem! Mulasztó a számonkérőnek: kegyelem! Elbocsátás előtt álló a munkáltatójának: kegyelem! És annyiszor hallhatjuk szép szavakban, vagy egyenesen a szemünkbe: Nincs kegyelem! Nincs bocsánat. Eddig tűrtem. Elegem van belőled.

A János levelében található igét minden ház, minden iskola, minden multicég irodájának falára ki kellene függeszteni: "A szeretetben nincs félelem, sőt a teljes szeretet kiűzi a félelmet." (1Jn 4,18)
A kezdő oltári szolgálatban elhangzott bűnvalló imádságra szeretnék emlékeztetni mindenkit: "Nem vagyok méltó arra, hogy gyermekednek neveztessem, mert nem tudom hozzád hasonlóan szeretni embertársaimat."

Ézsaiásnak az a feladat jutott, hogy elmondja: "Isten kész a legkisebb kunyhóba is betérni". (Volz) Kész arra, hogy vegyen oltalmába, ahogyan Jézus Máté evangéliumában mondja övéinek: "Jeruzsálem! Jeruzsálem! ... hányszor akartam összegyűjteni gyermekeidet, ahogyan a tyúk szárnya alá gyűjti a csibéit, de ti nem akartátok!" (Mt 23,37).
Mi nem akarjuk. De meddig nem akarjuk?

Zelk Zoltán Idegen fájdalmak című versében meghatóan fogalmaz: "Bűneim kazlát fölgyújtja az Isten, / és küld szelet, mely elhordja a pernyét."
Ennyire túláradó az a szeretet benne, amit Ézsaiás korában és ma is megláthatunk benne. Nem csak elveszi a bűnünket, hanem még a pernyét is eltávolítja, nehogy visszamaradjon valamicske. Isten tökéletes munkát végzett Jézusban, amikor Isten Báránya elvette a világ bűneit.

Anthony de Mello, indiai származású jezsuita szerzetes rövid történetét az Ézsaiás korában élők is megértették volna és örömmel hallgatták volna.

"A mester egyik gyönyörű tanítása a következő:
- Isten közelebb van a bűnöshöz, mint a szentekhez.
Mindezt így magyarázta:
- Isten az égben minden embert egy kis kötélen tart.

Amikor vétkezel, elvágod a kötelet. Isten újból összecsomózza a kötelet, s ezzel kissé közelebb húz magához. Bűneidet újból és újból elvágják a kötelet, Isten pedig minden újabb csomóval egyre közelebb és közelebb húz. "
Engedd, hogy újra és újra bekötözze azt, amit te elszakítasz. Engedd neki, hogy szeretetével magához húzzon, amikor rádöbbent arra, mennyire nem vagy tökéletes, menniyre rászorulsz az ő kegyelmére.
Isten népe állandóan ingadozott, instabil volt, vallási depresszióba esett, hol poklot járt, hol a mennyekben érezte magát. Így van ez ma is. De a válasz semmit sem változott: meggyógyítom őt!
Ámen.