Húsvét ünnepe utáni 2. vasárnap
Szentendre, 2013. április 14.
/Jer 23,1-4/
EÉK 334, 6, 261, 389, 293

Horváth-Hegyi Olivér
Feladataid

Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!

Szeretünk jó kezekben lenni. Egy-egy kiélezett helyzetben különösen. Szülőként talán többen átélték már, hogy egészen más egy balesetet szenvedett gyermekkel kórházba érkezni úgy, hogy ott rögtön hozzáértő és gondoskodó kezekbe kerül néhány odaillő kedves, megnyugtató szó kíséretében, mint amikor esetleg órákat kell várni az éjszakai folyosón, hogy egyátalán egy orvos lássa és ellássa az édesanya féltve őrzött kincsét.
Szeretünk jó kezekben lenni a fogorvosi székben is. Elképzelhető, hogy valaki kifejezetten szeret egy jó szakember ügyes kezei közé kerülni, mert egy problémás helyzetet nem csak professzionálisan kezel, hanem szeretettel látja el és ad megoldást rá.

Gyermekkorunk személyiség-és lélektani fejlődésének fontos állomása a szeparációs félelem, vagy szorongás leküzdése, amely nyolc hónapos kor körül jelentkezik. A kisgyermek fél attól, hogy szülei, de leginkább a földkerekség legszeretettebb személye, az édesasnyja elhagyja őt. Olykor elég a szomszéd szobából odaszólnia kétségbeesés határán lévő, görbülő szájú kis teremtményhez és ő megnyugszik, mert abban a pillanatban tudja, nem hagyták el őt.

Krisztus nyája is szeret jó kezekben lenni. Misericordia Domini vasárnapján a kezdő zsoltár az egész egyházat átöleli Isten szerető karjaival: "Az Úr szeretetével tele van a föld." (Zsolt 33,5) Benne van ebben a kis zsoltárversben a Teremtő kicsorduló szeretete épp úgy, mint a nyájat terelgető pásztor hűsége. Mert jó pásztor vasárnapja is van, amikor mindannyiunk számára bemutatkozó pásztorára, Jézusra mutatunk, aki szájából származnak ezekek a szavak: "Én vagyok a jó pásztor, a jó pásztor életét adja juhaiért."

Hallhattuk, hogy a mai nap evangéliuma a (Jn 10) béres és a pásztor közötti különbséget taglalja. Jézus megveti, sőt gyűlöli a béreseket, akik csak a pénzért, a megélhetésért terelgetik a rájuk bízottakat. Csak pöffeszkednek és uralkodnak a rájuk bízottakon, de nem veztik őket. Ő magát jó pásztorként, mint a más akolból való juhok gazdája mutatja be. Jézus mindenki Jézusa. A felolvasott ige végén van a csattanó az egy nyáj, egy pásztor víziója. Az Úr szeretetével tele van a föld felekezetre, egyházakra való tekintet nélkül.

Péter apostol levelében (1Pt 2,21-25) Jézus szolgáinak feladatáról szól. A szolga követi urát. Mindenben. Jézus alázatos maradt, némán tűrte azt, amit vele tesznek.
Péter a szórványban élő gyülekezetnek azt írja, hogy bár tévelyegtek, mint a juhok, most megtérnek pásztorukhoz és gondviselőjükhöz, Krisztushoz, az életpéldához.

Jeremiás igéje is ebben a gondolatkörben mozog.
A Kr.e. 7. században a hagyomány szerint a királyokat és főembereket, esetleg hadvezéreket nevezték pásztornak, a népet illetve rájuk bízottakat nyájnak.
Minden vezetőn, tegyük hozzá politikuson, a pásztorokon számon kéri Isten azt, miért engedték szétszóródni, elveszni a nyájat ostoba írányításuk miatt, miért sodorták veszélybe a közösséget, sőt, tragédiába taszítva őket ahelyett, hogy biztosnságban, együtt tartották volna őket.

Igénk a nyáj megmaradt részének újbóli feltámadásáról, életrevalóságáról szól, akik élére Isten a hűtlen, sáfárságukban rossz pásztorok helyett jó pásztorokat állít, akik a megújulást munkálják.

Ez a gondolat fogalmazódik meg Ézsaiás könyvének elején (10,20-22.) is: "Azon a napon nem támaszkodik többé ostorozójára Izrael maradéka, és Jákób házának megmenekült része, hanem az Úrra, Izrael Szentjére támaszkodik hűségesen. A maradék megtér: Jákób maradéka az erős Istenhez. Mert ha annyi volna is néped, Izrael, mint tengerparton homok, csak a maradék tér meg." (Ézs 10,20-22)
A próféta arról szól, hogy érkezik valaki, aki kézbe veszi ezt az áldatlan helyzetet és áldássá teszi azt.
Ő maga, az Úr jön és kezdi összeszedni a hozzá tartozókat. Nem nézi tovább a pásztorok ügyelenkedését, mert a végén megszűnik a nyáj. Szaporodásról és sokasodásról szól, ami igen kecsegtető egy fogyó és erejéből vesztő nemzet számára.

Hemingway Az öreg halász és a tenger kisregénye megírása után kapott irodalmi Nobel-díjat, nem érdemtelenül. A történet minden bizonnyal ismerős. Az öreg halász majdnem három hónapig hiába halászgat a tengeren, amikor egyszer egy hatalmas halra akad, ami élete legnagyobb fogása. Két napi küzdelmébe telik, mire az erőtől duzzadó óriáshal kifárad és feladja. Az öreg halász elcsigázottan húzza ki a nagy fogást, de mindeközben a halat a többi ragadozó hal szép lassan megeszi és az öreg halász egy hatalmas halcsontvázzal az ölében találja magát a tengerparton.

Az akaratos, önfejű hívő ember is ilyen. Azt hiszi, hogy élete legnagyobb emberhalászatába fogott és a végén kiderül, hogy csak egy csontváz van a kezében. Csak azért érdemes küzdeni, dolgozni, ami megegyezik a jó pásztor gondolatával. A többi mind hiábavalóság.

Mostanában sokat foglalkozunk a számokkal. Ahogyan a múlt heti igehirdetésben hallhatta a gyülekezet Rozs-Nagy Szilvia lelkésznőtől, a 2011-es népszámlálás eredménye, hogy 10 év alatt harmadával csökkent az egyházakhoz tartozók és ezt meg is vallók száma. Ma Magyarországon 215 ezren vallják magukat evangélikusnak, négy és fél millióan pedig egyik egyházhoz sem tartoznak, tehát országunk majd’ fele nem vallja Jézust pásztorának.
Nem javaslom, hogy ezeknek a számoknak a bűvkörébe maradjunk, ugyanakkor a KSH adatai figyelmeztetnek. A magyar nép életében valami nagyon nincsen rendben. Az evangélikusokkal is baj van, ha 305 ezerről 215 ezerre apadunk.
Ugyanakkor érdekes, hogy a felolvasott jeremiási ige végén a népszámlálást negligálja Jeremiás, fölösleges intézménynek kiáltja ki: "számba sem kell venni őket."

Jó pásztor vasárnapján tévednénk, ha ezeket a bibliai igéket a püspökökre, politusokra, lelkészekre, esetleg a presbiterekre, vasárnapi iskola szolgálóira húznánk rá és a gyülekezet tisztes távolban maradna.

Jeremiás idejében még nem volt egyetemes papság, most azonban ebben élünk. Jézus ideje óta minket egymásra bízott Isten. Nem az a fontos, hogy hányan vagyunk és az állami statisztikai hivatal 959 evangélikust tart számon Szentendre és környékén, hanem az a fontos hogy növekszik-e a mi szeretett gyülekezetünk az üdvözülőkkel. Tudunk-e pásztorai lenni egymásnak? El tudunk-e jutni odáig, hogy bár van egy lelkipásztornak nevezett szolgálója a gyülekezetnek, de mellette annyi pásztor van, ahány testvérre feladatot bízott az Úr.

És most ne a manuális feladatokra gondoljunk, mint a kirándulás szervezésére, idősebb testvérek szállítására, az oltárra hozott szép csokorra, a perselypénz összegyűjtésére, vagy az óvodánkban vállalt gyermekmegőrzésre, hanem az eltéved bárány visszahívására, a megsérült életek bekötözésére, a szomorúak megvigasztalására, a csoportból elmaradozók felkeresésére, egy telefonbeszélgetésben idézett bibliai igére, egy igehirdetés postaládába elhelyezésére, a konfirmandusaink iránti érdeklődésre, fiataljaink bátorítására, egy új állandó közösség megszervezésére, a lelki táplálék tobábbadására.

Tegnap együtt volt a presbitérium Dobogókőn lelkigyakorlaton, ahol a lelki szélsőségekről híres Péter apostol életén keresztül póbáltuk felismerni magunkban a megváltozásra való igényünket és elhívásunk megerősödését. Szó volt arról, hogy mit csinálunk ma az egyházban? Őszinte választ próbáltunk találni: az egyik koldus elmondja a másiknak, hol lehet kenyeret kapni. Aki kapott üdvösséget, az már alkalmas arra, hogy másoknak is elmondja ezt.

Mi ez elképzelésed gyülekezeti tagságodról? Hogyan gondolkodol helyedről ebben a közösségben? Azt hiszem mindegy mit válaszolsz, mert a kérdés nem ez. Az igazi kérdés az, hogy Istennek mi az elképzelése gyülekezeti tagságodról. Ő milyen pásztori feladatokkal lát el téged?

Ámen.