Karácsony ünnepe
Szentendre, 2011. december 25.
Zsid 1,1-3
Eperjesi graduál: Dávidnak ő városában
EÉK 150, 2, 151, 161, 12
Horváth-Hegyi Olivér
Keresztény Gyülekezet, Szeretett Testvéreim az Úrban!
Tegnap este, az év legkülönlegesebb napján azzal bocsátottuk útra templomunkból a népes gyülekezetet, hogy rajtad múlik: Jézusod hajléktalan marad, vagy hajlékává tudsz lenni. Az első karácsony idején végül József és Mária számára akadt egy hely Betlehem városában, Isten megszülető Fia nem maradt hajléktalan. Tegnap szólt a buzdítás: Légy Isten otthonteremtője! Mondd neki: "Uram, Jézusom! Szeretet! Befogadlak téged!"
Hogy lesz kit ennek a világnak befogadni, és nekünk is van kit befogadnunk, arról a próféták keztek el jövendölni.
Annak idején Sylvester János sorait mindannyian megtanultuk: "Próféták által szól rígen néked az Isten / Azkit igírt, ímé, vígre megadta Fiát. /
De már csak kevesen tanulták tovább a verset: "Buzgó lílekvel szól néked most es azáltal / Kit hagya, hogy hallgass, kit hagya, hogy kövess." Bárcsak az irodalmi kuriózumon túl megtanulnánk ennek a gyönyörű néhány sornak a tartalmát is!
Isten már Jézus Krisztus születése előtt jóval elkezdte írni karácsonyi prédikációját. Erről tanúskodik a Zsidókhoz írt levél első mondata. Isten gondoskodását látom ebben. Mindig akadnak olyan emberei, akik nem engedik őt elfelejteni. De igazán felejthetetlenné mégsem ezek a derék Isten-barátok tették a karácsonyi történetet. Az üzenet maga a testté lett Ige minden addigi és azóta ismert igehirdetőnél erőteljesebben szólalt meg.
Az ember elveszítette Istent. Sokszor az az érzésem, hogy ma ez úgy történik, ahogyan a sapkánkat, vagy az esernyőket a templomban hagyjuk. Otthon vesszük észre, hogy ottmaradt, talán bosszankodunk is egy kicsit, aztán lehet, hogy hetekig, hónapokig eszünkbe se jut, hogy visszamenjünk érte. Ott van valamelyik sarokban, gazdátlanul. Aztán a lelkész, vagy a lelkészfeleség fél év múlva, egy év múlva odaadja egy rászorulónak.
Emlékszünk a nagy vacsora példázatára. (Lk14,15-24) A meghívottak közül mindenki kimentette magát, végül az utcáról terelgették be az arra járókat. Aki későn, vagy egyátalán nem érkezik meg, nem részesülhet a számára elkészített mennyei vacsorában. Csak a rászoruló.
Igénk arról beszél, hogy Isten nem csupán létezik, hanem Fia által szól is hozzánk. Milyen könyörületes Istenünk van! Bátran csodálkozzatok rá! Nem hagyja szó nélkül az emebriséget. Mindközül pedig legnagyobb szava Jézus, a "logosz", a szó, aki testté lett.
A metró aluljáróiban hatalmas plakát kérdezi. "Neked mennyibe kerül a karácsony?" Tízezer forint? Ötven ezer? Nyolcvanezer? Vagy még több? Ezt én is megkérdezhetném tőled! Mennyibe került neked a karácsony? ... Nekem semmibe. Neki a Mindenébe.
Gyülekezetünk óvodájában megfordulva a szülőkön látom mennyire szeretik gyermekeiket. Gondoljatok saját gyermekeitekre. Ti is szeretitek őket. Azt szoktátok mondani - velem együtt -, hogy szemetek fénye, életetek értelme, semmiért sem adnátok oda, ha kellene, utolsó erőtökig küzdenétek érte, még akkor is ha már felnőttek. Az unokáknál hasonló érzések jönnek elő. A véretek, a csontból való csont és testből való test szeretete legmélyebb ragaszkodásunk. Miért adnád oda ölelő gyermekedet olyanoknak, akikről tudod, hogy bántani fogják, meg fogják verni, meggyalázzák, ártatlanul gyötrik majd és még az életét is elveszik? Még a gondolatától is írtózunk.
És most kérlek, gondolj bele, mert így fogod megérteni karácsony igazát: Isten is szerette Fiát. Mégis, a legdrágábbat küldte el, mert így szerette a világot, hogy aki majd "hisz őbenne, el ne vesszen, hanem örök élete legyen". A jászolban feküdt, hogy a kereszten végezze. Isten tudta, hogy gonosz világba engedi a mennyei örököst - ahogyan igénk nevezi. Ez karácsony tündökletes ajándéka! Az ő Mindene. Ezt szívedbe zárva értékeld ünnepünket. Édesanyaként, édesapaként pontosan tudod, miről szól a történet.
Egy beszélgetésben egy istenéhes testvérem azt mondta nekem: "Arra várok, hogy megyek az utcán és Isten egyszer csak kiragad a tömegből. Nyakon csíp és magához emel." Ez a megtérés. Tudom, hogy aki "hatalmas szavával hordozza a mindenséget", meg fogja tenni. Az egyetlen amit tehetünk, hogy a végtelenségig gyermekiek maradunk. Ahogyan tegnap este az apróságok szeme felcsillant az ajándékok láttán, kinyújtották kis kezüket és minden kétséget kizáróan tudták, hogy eljött az ő idejük, úgy a mi időnk is eljön. Minden karácsonykor kinyújtjuk Isten felé kezünket, tenyérre felfelé. Ez a keresztény hit.
Jézus azért jött, hogy kiemeljen téged a tömegből. Abból az arctalan masszából, amivé lett Szentendre, Budapest, ez a kontinens. Olyan drága vagy neki, hogy vágyakozik utánad. Ha már ketten vagytok akik vágyakoztok egymás felé, hamarosan találkoztok.
Felfoghatatlan fejlődésen megy át világunk, különösen az elmúlt kétszáz évben. Ez is oka arctalanságunknak. Okos és inteligens gépeket veszünk a kezünkbe, az a benyomásom, hogy régen meghaladtuk magunkat, nem tudunk lépést tartani önmagunk evolúciójával, de akkorát mégsem változtunk, hogy Jézus hallóhatáron kívül került volna. Egyre többeket vonz magához, mert egyre többeknek fáj, hogy elveszítették. És visszajönnek, megkeresik, hogy magukkal vigyék. Amikor karácsony ünnepén rátalálunk Jézusra, csak akkor veszük észre, hogy minket is egy betlehemi csillag vezetett. Egy fényesség, egy világosság, akinek hangja tiszta, akinek élete vonzó.
A minap meglátogattam valakit a börtönben. Sanyarú sorsa van ott az embernek. A fogvatartottak törvényei egészen mások, mint idekint. Sokan fél év, egy év után megtörnek. A benti misszióban számtalan esetben ismerik meg és fogadják el Jézust Uruknak. Ők könnyebben elviselik a zárkák nyomorát.
Múlt héten is voltam börtönben. Elmentem egy közeli faluba. A középkorú asszony képtelen szeretni az apósát. Sok időt töltenek együtt, de egyik is börtönében, a másik is a börtönében van. Nem szabadok a szeretetre.
A héten beszélgettem egy fiatal asszonnyal a lelkészi hivatalban. Egy rács mögül nézett rám. Szabadulni akar. Egy komoly dolog fogva tartja.
Bent is lehet szabadon élni és kint is lehet fogságban szenvedni. Karácsonnyal elkezdődött a szabadulás útjának építése. "Karácsonyi rege, / Ha valóra válna, / Igazi boldogság / Szállna a világra..." - írja Ady. Mert "Ő Isten dicsőségének kisugárzása és lényének képmása, aki hatalmas szavával hordozza a mindenséget, aki miután minket bűneinktől megtisztított, a mennyei felség jobbjára ült."
Hát ilyen Jézus ünneplésére jöttetek el ma. Ő is mindene volt az Atyának, aki odaadta egyszülüttjét, hogy örök életünk lehessen és aztán ugyanezt tette Jézus is. Önmagát adta érted. Miattad és érted kellett megszületnie. "Érezzétek és lássátok, hogy jó az Úr!"
Ámen.